szerző:
MTI

Tüntetni fognak a csehországi közalkalmazottak szeptember 21-én Prágában a kormány által a jövő évre tervezett tízszázalékos bércsökkentés ellen.

"A tiltakozást az állami alkalmazottak szakszervezeteinek többsége támogatja. Csatlakoznak az akcióhoz a közlekedési szférában dolgozók is" - közölte Alena Vondrová, a közalkalmazottak szakszervezeti szövetségének elnöke. Vondrová szerint az állami alkalmazottak elutasítják és elfogadhatatlannak tartják bérük általános tízszázalékos csökkentését.

A cseh kormány megszorító intézkedései ellen a tűzoltók, a környezetvédők, a kulturális szervezetek, az oktatásügy, az egészségügy és a hadsereg civil alkalmazottainak szakszervezetei is tiltakozni fognak, s csatlakoznak a tüntetéshez. "A tüntetés megtartása most már egészen biztos, mert a megszorító intézkedések annyira szakszerűtlenek és felháborítóak, hogy tiltakozni kell ellenük" - húzta alá a szakszervezeti vezető. A szakszervezetek szerint a tervezett bérezési rendszer teljesen elfogadhatatlan. Úgy vélik a mostani rendszer megfelelő, s nincs szükség nagyobb változásokra.

Csehországban nyugtalanságot váltott ki Petr Necas miniszterelnök vasárnapi kijelentése is, miszerint a takarékossági intézkedések következtében meneszteni kell jövőre az állami alkalmazottak 5-8 százalékát. Necas szerint két lehetőség van: általános bércsökkentés, vagy az alkalmazottak egy részének elbocsátása, illetve a két lehetőség vegyes alkalmazása. Ha a parlament megszavazza a kormány által javasolt takarékossági intézkedéseket, akkor jövőre a vezető cseh politikusok bére is csökkenni fog.

A cseh kormány tervei alapján a közalkalmazottaknál jövőre 10 százalékos bércsökkentés valósul meg.  Az államfő, illetve az exállamfő jövedelme azonban ennél jóval nagyobb mértékben lesz megkurtítva. A kormányfő és a miniszterek bércsökkentése tíz százalék alatt lenne, a parlamenti képviselőknél az arány 9-10 százalék.

 

MTI Világ

A cseh külügyminisztérium 250 alkalmazottját meneszti

Takarékossági okokból mintegy 250 alkalmazottjától válik meg a közeljövőben a cseh külügyminisztérium, s nem zárható ki újabb nagykövetségek bezárása sem - közölte Karel Schwarzenberg külügyminiszter a cseh nagykövetek éves értekezletén hétfőn Prágában.

Népszava: Kövér lemondatta volna Borkait, de Orbán közbelépett

Népszava: Kövér lemondatta volna Borkait, de Orbán közbelépett

Vekerdy Tamás utolsó tanácsa a Nők Lapjában: egyik gyerek sem hülye

Vekerdy Tamás utolsó tanácsa a Nők Lapjában: egyik gyerek sem hülye

Meghalt a beosztottjuk, segítségnyújtás elmulasztásával vádolnak két férfit

Meghalt a beosztottjuk, segítségnyújtás elmulasztásával vádolnak két férfit

Fiatal fiút rabolt ki a villamoson, senki se vette észre

Fiatal fiút rabolt ki a villamoson, senki se vette észre

Jó nagy átverést terjesztenek a Wizz Air nevével, nehogy lekattintsa

Jó nagy átverést terjesztenek a Wizz Air nevével, nehogy lekattintsa

Vödörben tartja érmeit Hosszú Katinka

Vödörben tartja érmeit Hosszú Katinka