Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy ideig még biztosan nem kell fizetniük a tantárgyaikat nem teljesítő hallgatóknak, a kormány ugyanis nem támogatja a kreditalapú elszámolás bevezetését. Pedig az új rendszerrel a rektorok szerint az állam és a felsőoktatási intézmények egyaránt jól járnának.
Hiába küldték el javaslataikat a rektori konferencia gazdasági bizottságának tagjai az oktatási államtitkárságnak, Hoffmann Rózsa egyelőre nem foglalkozik az új finanszírozási rendszerrel. Pedig a gyors döntés nem lenne haszontalan – a kreditalapú finanszírozás bevezetésével ugyanis az állam rövid időn belül akár több tízmilliárdos bevételhez juthatna. A kreditalapú elszámolás lényege, hogy az állam csak a ténylegesen teljesített tanegységek költségeit állja, a felvett, de nem teljesített tanegységek után a hallgatók fizetnek.
A cikk folytatását az Eduline oktatási oldalon olvashatja el.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.