szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A fiatalok munkába kerülését segítő kezdeményezést indít a Nestlé.

Három év alatt több mint 20 ezer európai fiatal munkaerő-piaci helyzetén segítene a most induló kezdeményezésével a Nestlé – jelentette be sajtótájékoztatóján Mike Nixon, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója pénteken, Budapesten. 

Mint elmondta, Magyarországon legalább 50 százalékkal emelik a gyakornoki pozíciók számát és a következő három évben 180 gyakornoknak biztosítanak lehetőséget munkatapasztalatok szerzésére. 

Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár örömét fejezte ki, hogy a multinacionális cég tapasztalatszerzési és munkalehetőséget teremt magyar fiataloknak, hozzájárulva ahhoz a kormányzati célhoz, hogy csökkenjen a fiatalok munkanélkülisége.

Sulyok Tamás visszaküldte az Országgyűlésnek a veszélyhelyzeti rendeleteket törvényi szintre emelő jogszabályt

Sulyok Tamás visszaküldte az Országgyűlésnek a veszélyhelyzeti rendeleteket törvényi szintre emelő jogszabályt

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Itt a nyár, a jövő héten akár 34 fok is lehet

Itt a nyár, a jövő héten akár 34 fok is lehet

Egy kilencéves kislány is meghalhatott Ukrajnában az újabb orosz támadásokban

Egy kilencéves kislány is meghalhatott Ukrajnában az újabb orosz támadásokban