Ilyen zseniális apróhirdetést még nem látott - videó
Eugene Romanovsky megadta a módját.
Ausztrália részben a külföldieket foglalkoztató munkaadókra kivetett adókból finanszírozná fejlesztési terveit a kedden előterjesztett költségvetési tervezet szerint.
MTI
A Növekedési Hitelprogramnak vége. Ez egyet jelent azzal is, hogy a vállalati, vállalkozói hitelek többsége változó kamatozású. Ebből adódóan – a mai rendkívül alacsony kamatok mellett – a hitelek elsődleges kockázata a cégtulajdonos számára a kamatemelkedésben rejlik. A Bankmonitor.hu annak járt utána, hogy mennyivel kerül többe egy 5 vagy 10 évig fix kamattal rendelkező hitel a vállalkozásnak.
Öt egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Wizz Air a pilóták utánpótlása érdekében.
MTI
Az interneten költik a legtöbb pénzt hirdetésekre, egyedül a nyomtatott sajtóban nem volt jelentős növekedés tavaly. Első ránézésre jól áll a magyar reklámpiac, de sok baj van a háttérben.
hvg.hu
Úgy látszik, nem lehet elégszer elmondani, hogyan viselkedjünk, ha kedves emberek hihető történetekkel előállva az adatainkat kérik. Salgótarján és Balassagyarmat környékén most kétféle aljas trükkel is próbálják elszedni a gyanútlan "ügyfelek" pénzét.
hvg.hu
Áprilisban még sohasem volt hét számjegyű a forgalom a Liszt Ferenc-repülőtéren.
hvg.hu
Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás egykori mestere a közelmúltban könyvbe foglalta több évtizedes vezetői tapasztalatait. Cikkünkben ebből idézzük meg kudarccal kapcsolatos meglátásait, gondolatait.
HVG Extra Business
Gondolta volna, hogy a síró babát fel kellene venni a kiságyból?
hvg.hu
Győzike 40 millióval lóg a NAV-nak, amíg házasok, Bea sem jut pénzhez.
hvg.hu
Rekord: egymillió felett van az üres állások száma.
hvg.hu
A világsajtót bejárták a hírek és a felvételek a C-919-es közepes méretű és hatótávolságú utasszállító próbaútjáról. Mennyire kínai és mennyire versenyképes az első közepes méretű kínai gép?
hvg.hu
Az utas rosszulléte miatt az Európából Atlantába tartó gépnek vissza kellett fordulnia Írországba. A legénység tagjai több mint egy órán át próbálták újraéleszteni a férfit, de hiába.
hvg.hu
Az állammal szerződött vállalatok beszállítóiként juthattak többmilliárdos bevételhez a miniszterelnök családtagjainak cégei – állítja a Direkt36.
hvg.hu
Az energetikai auditot évek óta törvény írja elő, tavaly aztán szakreferens kötelező igénybevételéről is rendelkezett a jogalkotó. Megnéztük, mi haszna származik egy vállalkozásnak abból, ha betartja az előírásokat, továbbá azt is, hogyan történik az energetikai átvilágítás és kivel érdemes elvégeztetni.
CYEB
A vizes vébé nemzetközi promóciója azonban még mindig nem indult el.
hvg.hu
Mint minden gyógyszernél, a paracetamolt tartalmazó készítményeknél is oda kell figyelni az adagolásra vonatkozó előírások betartására, előfordul azonban, hogy a betegek mégis túllépik a napi dózist. Ezért is fontos, hogy a paracetamol tartalmú gyógyszerek használatát szakemberek magyarázzák el a betegeknek.
hvg.hu
Az elektronikai, háztartási gépek kereskedelmével foglalkozó cégcsoportra több mint két éve csapott le a NAV. Az ügy vádemelési szakaszban van, de a Magyar Nemzet szerint a nyomozás során számos furcsaság történt.
hvg.hu
Budapest nem került fel a 47 legdrágább város listájára, bár az árakat elnézve, ott volna a helye. A Deutsche Bank Olcsó Randi Indexében (Cheap Date Index) a svájci Zürich áll az első helyen, megelőzve a norvégiai Oslót és a japán fővárost, Tokiót.
hvg.hu
Tülekedhetnének a cégek, hogy az áruházi reklámújságokban hirdessék a termékeiket, ha a most tervezett formájában fogadják el a reklámadótörvényt.
hvg.hu