Új tulajdonos a legnagyobb hazai lapterjesztőnél
Egy Horvátországban aktív üzletember vette meg a Lapker többségi részesedését.
Egy Horvátországban aktív üzletember vette meg a Lapker többségi részesedését.
hvg.hu
Japánban februárban 0,2 százalékkal csökkent tovább a munkanélküliségi ráta és már elérte a 2,8 százalékot. Jelenleg 100 munkát keresőre 143 állásajánlat jut. A szigetország már 2014-ben gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottságot.
hvg.hu
Magyar és szlovák dolgozókat is vár az osztrákok mellett a most kibővített parndorfi bevásárlóközpont.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egyetlen OECD-ország sincs, ahol annyira megadóztatnák a szegényeket, mint nálunk. A jobban keresők között sem sokkal fényesebb a helyzet.
hvg.hu
Újra szól nemsokára Debrecenben a Rádió 1, legalábbis a csatorna reggeli műsora Sebestyén Balázsékkal biztosan hallható lesz a városban, az egyik helyi rádió frekvenciáján.
hvg.hu
Nyílik a Magvető Café és az egykori Alexandra láncból átvett 24 másik könyvesbolt. Így összesen 92 üzlete lesz a Líra-csoportnak, ez az az ország legtöbb üzletből álló könyvesbolti-hálózata.
MTI
Fellendülőben a zarándokturizmus Magyarországon. De hiába a lelki elhivatottság és a gazdasági racionalitás, már ez sem működik a kormányfő barátja nélkül- olvasható a HVG hetilap friss számában, amely a négynapos ünnep miatt már szerdán kapható az újságárusoknál.
hvg.hu
Sőt: 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve – hirdette ki a Nemzetpolitikai Államtitkárság.
hvg.hu
Idén a nagypéntek is munkaszüneti nap lesz. A négynapos ünnep miatt csütörtökön jöhet a nagy roham a boltokban. Aki lemarad valamiről, szombaton pótolhatja.
hvg.hu
A valóban innovatív szervezetekben az emberek gyakran semmibe veszik a parancsokat - vallja Robert Sutton amerikai menedzsmentprofesszor. És ez nem feltétlenül baj.
HVG Extra Business
Az amerikai tulajdonú Lear Corporation Hungary Kft. vezetése a napokban bejelentette a munkavállalóknak, hogy befejezi az autó üléshuzat-gyártó tevékenységét Magyarországon – közölte a cégnél működő szakszervezet elnöke, Kozma Zsolt az MTI-vel.
MTI
Ismertette a vasárnapi szabadnappal és bérpótlékkal, a minimális eladói létszámmal és az áruk minőségével kapcsolatos kereskedelempolitikai javaslatokat Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Azt mondta, döntés egyik kérdésben sincs, de várható, hogy még áprilisban előterjesztik az indítványt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Harminc szilvapálinkát teszteltek, egyet ki is kellett vonniuk a forgalomból.
hvg.hu
A svájci Givaudan illat-és ízesítőanyag-gyártó cég növekedése a vártnál jobban alakult az első negyedévben.
MTI
Visszavonta a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. engedélyét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mert a társaság a jegybank felszólítása ellenére nem tett eleget határidőben szavatoló tőkefeltöltési kötelezettségének.
MTI
A budapesti reptéren járt a Boeing egyik legújabb gépe.
hvg.hu
A szemét koszos és büdös, de a belőle nyert energia tiszta. De tényleg ömlesztve dolgozzák föl a szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot? Városi legendák nyomában jártunk a rákospalotai szemétégetőben.
Molnár Csaba
A tilalom Kanada Brit Columbia tartományában lépett életbe, és a miniszterelnök asszony, Christy Clark fontosnak érezte, hogy személyesen tájékoztassa róla az érintetteket.
hvg.hu
A Valton-Sec harmadszor is szerződést kötött a vizes vb őrzésére, a számla ezúttal 244 millió forintra rúghat.
hvg.hu
A javaslat egy szervezet nevében jelent meg, ám csak az alelnök véleményét tükrözi – állítja a Minősített Könyvelők Egyesülete.
hvg.hu