Bővíti budapesti kapacitásait egy nagy légitársaság

Mintegy 30 százalékkal növeli budapesti kapacitásait a spanyol Iberia légitársaság a 2017-es nyári menetrendben az előző évihez képest. A spanyol légicég áprilistól újra üzemelteti Madrid-Barajas és Budapest között a járatait.



A Madal elért a parlamentig

Budapesten a néhány "legjobb dolog" egyike a Madal - állította már évekkel ezelőtt a CNN is. Most a cég ismét lép egyet előre, és a kézműves kávéházból újabb nyílik.






Polgármester férje segített jó irodát találni Rogán Cecília cégének?

A Direkt 36 cikke szerint Rogán Antal feleségének cége egy olyan épületben bérel irodát, ami két jordán üzletember egyik üzlettársáé. A két külföldi befektetővel polgármesterként jó viszonyt ápolt Rogán Antal, a Váci utcai hoteljük megnyitóján is részt vett annak idején a feleségével együtt.


Még jelentkezhet a világ legjobb állására

Persze nem biztos, hogy mindenkinek fekszik, hogy havi 2,8 millióért beutazza a világ legszebb helyeit, majd beszámoljon élményeiről a közösség médiában. De akinek igen, holnapig még jelentkezhet a luxus otthonmegosztó portál álláshirdetésére.






Ivanka Trump Kínában termeltet „amerikait”

„Vegyél Amerikában gyártott termékeket, alkalmazz amerikai munkaerőt!” – üzente beiktatási beszédében Donald Trump a fogyasztóknak és a vállalkozóknak. Egyszóval valamennyi honfitársának. De miközben ezek a szavak elhangzottak, 50 tonnányi divatcikk hajózott Kínából amerikai kikötők felé.


Folytatódik Budapest egyik kedvenc teraszának kivéreztetése

Másfél éve zajlik a Gerlóczy kávéház küzdelme az V. kerületi önkormányzattal, amely mindig talál valami indokot, hogy visszatartsa a terasz nyitásához szükséges engedélyt. Most azt mondják, azért nem lehet megnyitni a vendéglátóegység teraszát, mert a korábbi engedély elutasítását a tulajdonosok megfellebbezték.



Mitől olyan jó a szex?

Hogyan juthatunk közelebb a tökéletes élményhez, és miként okozhat nagyobb örömöt a kevesebb? Segíthet-e a dizájngondolkodás a beteg gyermekeken? Hogyan nyilvánul meg a kreativitás a perifériákon? Egyebek mellett e kérdésekre keresték a választ a TED-konferenciasorozat előadói.