Jogerősen strómannak lehet nevezni Mészáros Lőrincet

Ha nem sajtóorgánum teszi ezt. A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen elutasította a felcsúti milliárdos keresetét, ő ugyanis sajtó-helyreigazítási pert indított, az Együtt honlapja azonban, ahol strómanozták, nem újság.



Lesöpörték a volt Quaestor-vezér MNB elleni keresetét

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében elutasította Tarsoly Csaba felperes, volt Quaestor-vezér keresetét, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatának bírósági felülvizsgálatára indított.




Matolcsyék készítik az azonnali utalás rendszerét

2019 közepére valósul meg az a pénzforgalmi alaprendszer, melyhez csatlakozva a magyarországi pénzforgalmi szolgáltatók képesek lesznek azonnali fizetési szolgáltatást nyújtani ügyfeleik számára. A fejlesztést a jegybank tulajdonában álló GIRO Zrt. fogja kidolgozni.



Mit adhat az értékesítő a vásárlók korában?

Az internet robbanásszerűen hódította meg a világot és hozta magával az egyre demokratikusabb és gyorsabb információelérést is. A vevő passzív befogadóból, aktív résztvevője lett a kereskedelmi folyamatoknak: keres, kérdez, tájékozódik, elképzel, megtervez, és persze vásárol. A termelés, elosztás és információ kora után eljött a vásárlók kora, ahol értékesítőnek a legfőbb konkurenciát maga a potenciális ügyfél jelenti. De vajon ez azt is jelenti, hogy nincs többé szükség az értékesítőkre? Aligha. Sőt! - Koncz Csaba írása.





Tokaji borok, amelyeket csak itt érhet utol

Kereskedelmi forgalomban nem kapható tételeket, tizenhat termelő több mint háromezer palack borát kínálják idén a Nagy Tokaji Borárverésen, amelyet április 22-én immár ötödik alkalommal rendeznek meg Tokajban.





Ha startup- nem is, fintech-főváros még lehet Budapest

A fintech az új startup, már ami a nemzetközi hájpot és az irdatlan mennyiségű befektetést jelenti. Az elmúlt 2 évben csak Európában 13 milliárd dollárt fektettek be fintech cégekbe. A FinTechShow-n az a 15 magyar cég mutatkozik be, amelyek hozzájárulhatnak, hogy Magyarország komoly tényező lehessen a területen.




Eltűnik az MKB Bank két korábbi biztosítója

Az MKB Biztosítók pénteki közgyűlései arról határoztak, hogy az MKB Életbiztosító Zrt. neve Pannónia Életbiztosító Zrt.-re, az MKB Általános Biztosító Zrt. neve pedig Pannónia Általános Biztosító Zrt.-re változik.