Betegek vakultak meg egy német gyógyszer használata után

Két francia beteg megvakult a fél szemére egy német gyógyszer szedése után, és korábban Spanyolország is több tucat ilyen esetről számolt be. A francia eseteket júliusban jelentették. Egyelőre azonban nem bizonyított, hogy közvetlen összefüggés lenne az Alamedics cég gyógyszere és az esetek között – közölte hétfőn a francia Nemzeti Gyógyszer- és Gyógyászati Segédeszköz Biztonsági Hivatal.


Már Etiópiában van az első magyar villamos – fotó

Megérkezett Etiópia fővárosába, Addisz-Abebába az afrikai piacra szánt magyar villamos prototípusa – írja a Railway Gazette közlekedési portál. A sárga-fehér, részben alacsonypadlós csuklós villamost a tököli Dunai Repülőgépgyárban szerelték össze. A járművet még 2010-ben kezdték építeni, és eredetileg úgy tervezték, hogy Szegeden közlekedik majd.


Újabb trafikos győzte le a kormányt

Megint fizethet a trafikmutyi miatt az állam, újabb pert bukott el egy trafikossal szemben az Emberi Jogok Európai Bíróságán. A kártérítés vékony, a győzelem pirruszi.




Klasszikus könyvesbolttal támad az Amazon

Már önmagában az érdekes, hogy az online könyvkereskedelem zászlóvivője a hagyományos értékesítési csatornákhoz nyúl vissza, de ráadásul ezt nem is akárhogyan teszi.



Csányi nem járt úgy, mint Simicska

Csányi Sándor somogyi és baranyai nagybirtokait nem bocsátja árverésre az állam, vagyis egyelőre úgy fest, hogy bérlőként tovább gazdálkodhatnak rajta a bankvezér cégei – számolt be az Agrárszektor.hu.





Nem mindig jön be a facebookos álláshirdetés

Bár a közösségi oldalak jelentősen megkönnyítik a munkaerő toborzását, sőt egy jól irányított kampány még magasabb pozíciókban is olyan hatásos lehet, mint a klasszikus fejvadászat, a szakemberek szerint az nem elég, hogy hirdetést teszünk fel a Facebookra, aztán várjuk, hogy csak megosztja majd valaki. Csodamódszerek a toborzásban sincsenek.


A taxisok ötöde csal, főleg a mezítlábasok

A BKK a 2013 ősze óta elvégzett 21 ezer taxiellenőrzése során az esetek több mint ötödében talált szabálytalanságot, főleg a "mezítlábas" taxisoknál – írja a Magyar Idők.




Leszámolnának az ülőmunkával: itt a fekvő munkapad

Azt régóta tudjuk, hogy az ülőmunka rossz, de nemrég az állómunkát is egészségtelennek kiáltották ki. A legjobb úgy tűnik, az volna, ha egyáltalán nem dolgozna az ember, de ha már muszáj, akkor azt hanyatt fekve tegye, legalábbis egy kaliforniai cég szerint, aki piacra is dobta a munkapadot, amelyen hanyatt fekve billentyűzhet a dolgozó.



Mi kell a sikeres üzleti adatfelhasználáshoz?

Interjú a nem mindennapi életutat bejárt kanadai-magyar üzletemberrel, Sandy Vacival, melyben kiderül, hogy a technológia nem minden. Olcsóbb lett ugyan, és könnyebben használható, de a siker változatlanul az emberi tényezőkön múlik.


Tömegesen jelentenének beteget a Tesco-dolgozók

Ha érvényben marad a vállalatnál nemrég kihirdetett, az érintettek szerint az alkalmazottak érdekeit sértő karácsonyi munkabeosztás, a Tesco-dolgozók tömegesen jelentenének beteget tiltakozásul decemberben. Sokan fel is mondanak a cégnek, jobban fizető állásokban helyezkednek el.