A magyarok elveszik a svédek munkáját
Magyarországra hozza egyik svédországi gyárából a hűtőgépgyártást az Electrolux - közölte a svéd média.
Magyarországra hozza egyik svédországi gyárából a hűtőgépgyártást az Electrolux - közölte a svéd média.
hvg.hu
Kézműves söröző nyerte a Marriott pályázatát, amit azért írtak ki, hogy egy kreatív vállalkozó a hotel kontójára élettel töltse meg a Duna-korzóra nyíló, jelenleg üresen álló helyiséget.
hvg.hu
A készpénz vagy bankkártya kérdése már egyre kevésbé jellemző a kasszáknál tekintettel az egyre bővülő fizetési lehetőségekre, de ebben a boltban még így is bőven túlszárnyalják a paypass vagy bitcoin nyújtotta, kevésbé megszokott opciókat.
hvg.hu
Bruttóban 5-6, nettóban szűk 5 ezer forinttal emelkedik a minimálbér jövőre – legalábbis így akarja a kormány.
hvg.hu
Új közvetlen járatot indít a Wizz Air Budapestről Birminghambe, az Egyesült Királyságba – jelentette be a légitársaság csütörtökön.
MTI
A cégek 40 százaléka szorulhat ki a piacról vagy veszíthet jelentősen pozíciójából a digitalizáció következtében öt éven belül. A vállaltvezetőket viszont ez egyelőre nem nagyon izgatja.
hvg.hu
A március végén bevezetett vasárnapi boltzár nem csak elbocsátásokat hozott, de az áprilisi forgalmi adatokból kitűnik, hogy bizonyíthatóan lendületvesztést okozott a kiskereskedelemben.
hvg.hu
A vártnál kevésbé nőtt a Hennes & Mauritz (H&M) svéd divatáru-kiskereskedelmi lánc negyedéves nyeresége.
MTI
Egy szegedi cég az államilag támogatott energiatakarékossági pályázatok mintájára elindította saját csereprogramját. Azonban ők nem hűtőben vagy kazánban, hanem zokniban utaznak.
hvg.hu
Nem zenéből, de már nem is koncertezésből élnek, az csak kiegészítő bevétel a könyvelésben.
hvg.hu
Új kereskedelmi koncepcióval jelenne meg a piacon az IKEA: kicsi egységekkel támad a svéd bútorlegó-cég. Az új üzletek az Egyesült Királyságban ősszel debütálnak. Az IKEA reményei szerint így még több vásárlót érhetnek el.
hvg.hu
Két éttermet akar nyitni New York Manhattan negyedében egy orosz palacsintára (blini) szakosodott orosz gyorsétteremlánc, amely később az egész Egyesült Államokra kiterjesztené hálózatát. Ez az első eset, hogy egy orosz gyorsétteremlánc nyugati országban akarja megvetni a lábát.
MTI
Felmérések igazolják, hogy 30 százalékkal több bevételt tudnak elérni azok a cégek, amelyek halasztott fizetést is engedélyeznek vevőiknek, mint azok, akik csak előrefizetés esetén szállítanak.
hvg.hu
1800 alkalmazottjától válik meg a német MAN SE haszongépjármű-gyártó vállalat, de a leépítés nem elbocsátásokkal vagy üzemek bezárásával történik majd, hanem a megüresedő munkahelyek be nem töltése, önkéntes alapon történő megállapodások, valamint nyugdíjazás útján.
MTI
Van egy széthullott Ikarus busza, esetleg egy szolgálatból rég kivont Csepel márkájú katonai mentője? Csak szóljon Tóninak, és fél év múlva csillivilli állapotban kaphatja vissza, amivel aztán nagyot menőzhet a haverok előtt. Polgáron működik egy vállalkozás, amely nemcsak hogy Európában egyedülálló, de lassan az üzleti logikát is megfordítja. Őrültek busz- és teherautó-felújító üzemében jártunk – egy csirketelepen.
Molnár Csaba
A globális alkalmazáspiac a tőkebefektetők egyik legkedveltebb szektora, és bár egyelőre még a mobiljátékok termelik a legnagyobb bevételeket, a kevésbé kiszámítható modell miatt a piac várhatóan egyre nagyobb hangsúlyt fog helyezni a nem-játék alapú applikációkra, elsősorban a vállalatokat célzó fejlesztésekre.
hvg.hu
Az adóhatóság szigorított a végrehajtási gyakorlatán és eddig 20 százalékkal több inkasszót rendelt el, mint a tavalyi év hasonló időszakában, ugyanakkor több olyan lehetőség is létezik, amelyek késleltethetik, megakadályozhatják, vagy elviselhetőbbé tehetik az adótartozások végrehajtását.
hvg.hu
Akár 30 százalékkal is nőhet egy cég árbevétele a vevőkiszolgálás színvonalának fejlesztését követően.
hvg.hu
Az Orangeways köreiből hirtelen kipattant cég szállíthatja a budai Várba az utasokat.
Rácz Tibor
Az Ausztrália több szövetségi államán átnyúló teket 325 millió dollárért, azaz kb. 90 millárd forintért árulják. Területe 101 ezer négyzetkilométer, míg Magyarországé 93 ezer.
hvg.hu