Nagyot kaszált a Zwack az új adó miatt, de most jöhet a feketeleves

A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 11,2 százalékkal, adózás utáni eredménye 22,4 százalékkal nőtt az üzleti évének első három negyedévében – közölte a társaság. A cég szerint a kereskedők bespájzoltak égetett szeszből a népegészségügyi termékadó kiterjesztése előtt, ez megdobta a forgalmat, igaz, ezt követően kevesebbet vásárolhatnak.


Új ötlet a kormánytól: még több tévécsatorna lehetne ingyenes

A médiapiaci verseny erősítésének céljával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) egy javaslattervezetében megtiltaná a műsorterjesztőknek azt a szerződéskötési gyakorlatot, amely szerint ha egy tévétársaság az egyik műsorterjesztőnek (Antenna Hungária) ingyen engedi át a tartalmát, akkor a másiktól (UPC, Digi) sem kérhet ezért programdíjat – közölte a Világgazdaság.




Itt az IKEA bejelentése az új nyitva tartásról

Az IKEA március 16-tól egy órával tovább, hétfőtől szombatig reggel 9-től este 10-ig tart nyitva, hogy mérsékelje a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatti forgalomkiesését. Idén a karácsonyt megelőző egymást követő öt vasárnapon is reggel 9 és este 10 között lesznek nyitva az áruházak, december 24-én és december 31-én zárva tartanak – közölték csütörtökön.


Nagy dobásra készülnek a Prezinél

Árvai Péter, a cég társalapító-vezére kellőképpen felhívta magára a közfigyelmet szexuális irányultságának kinyilatkoztatásával, de a Forbesban megjelent interjúból az is kiderül, hogy a cég a kulisszák mögött valami igazán nagy dobásra készül.



Wellnessközpont építésébe fog egy magyarországi cég Erdélyben

A Kész Építő és Szerelő Zrt. építi meg Nagyváradon a polgármesteri hivatal megbízásából azt a csaknem 20 millió euró értékű wellnessközpontot, amelyre az önkormányzat európai uniós pénzeket pályázott meg – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.


Négyszeresére nőtt az Origo állami reklámbevétele

A TV2-nél és az Origónál nőttek egy év alatt a legnagyobbat az állami reklámbevételek. A TV2-nél több mint kétszeres, az Origónál négyszeres volt az ugrás. A TV2 toronymagasan veri az egész mezőnyt: a legtöbb állami hirdetési pénzt, több mint 10 milliárd forintot ott költik el.


Továbbra is menő a cafeteria, de inkább a nagy cégeknél

A közterhek nem változtak az elmúlt évihez képest, ugyanakkor szigorúbb korlátozások léptek életbe a keretösszegek, illetve a kedvezményesen adható juttatások tekintetében. Nem csökkent jelentősen a cafeteria iránti munkáltatói érdeklődés.



Doppinglistára került a Béres Csepp

A nemzetközi doppingellenes szövetség tiltólistájára került a Béres Csepp egyik összetevője. A Magyar Atlétikai Szövetség hívta fel a sportolók figyelmét a változásra.



Női vezére lesz az RTL Klubnak?

Hetek óta arról szólnak a sajtóhírek, hogy keresik az RTL Klub vezérének, Dirk Gerkensnek az utódját. A Figyelő most új nevet dobott fel.


Ezek a cégek az év exportőrei

Szerda délután osztották ki az „Év exportőre 2014” elnevezésű díjakat, amelyekkel a Magyar Nemzeti Kereskedőház jutalmazta legjobban teljesítő partnereit.


Ezt rontotta el a McDonald’s

Az Oxfordi Egyetem szakértője ízekre szedte a gyorskiszolgáló láncot, amely az utóbbi időben óriási reputációvesztést szenvedett el.