Agyhullámokkal az ellenállhatatlan reklámfilmekért

Az agykutatás tudományának felhasználásával nyújt segítséget alapvetően filmes kutatásokhoz egy magyar startup cég fejlesztése, amellyel a marketingesek hatékonyabb reklámokat, a nézők pedig színvonalasabb, szórakoztatóbb tartalmakat kaphatnak.


Parraghnak tetszett a kamara idei működése

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezésére a kormány 2014-ben több olyan intézkedést is hozott, amelyek együttesen 120-150 milliárd forinttal javítják a vállalkozói szféra helyzetét, ami kedvezően befolyásolja a 2015. évi kilátásokat - mondta Parragh László, az MKIK elnöke.







A juhásziparban nincs akkora dinamika, mint nálunk - interjú Wáberer Györggyel

Nincs elég kamionsofőr, azt kéne tenni egyszerűen, hogy a középiskolából kikerülő, elhelyezkedni nem képes fiatalokat gépkocsivezetőnek átképzik, de erről még nagyon győzködni kell a kormányt. A szállítmányozás után az autós és lakásbiztosítási piacra is belépett, és az állhatatossága mára beérett, de nem áll le, az egészségügyi biztosításokban is fantáziát lát. Interjú az év üzletemberének választott Wáberer Györggyel, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatójával.



Pontosították a plázastop részleteit a parlamentben

Az Országgyűlés Áder János köztársasági elnök aggályaira reagálva több ponton módosította azokat az engedélyezési részletszabályokat, amelyeket a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek építésénél, bővítésénél kell alkalmazni.


Hitelből kell kifizetni Orbán vejének cégét Pécsett

Pécsett is az Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cége, az Elios Innovatív Zrt. korszerűsítheti a közvilágítást, de csak akkor, ha a miniszterelnök és a kormány megengedi a városnak, hogy felvegye a Tiborcz kifizetésére szánt hitelt.


Még hamarabb lehúzhatja a rolót az Auchan és a Tesco

Szigorúbb szabályokkal és kioktatással vág vissza a kormánypárt Áder Jánosnak, amiért visszadobta a hipermarketekre kihegyezett, nemrég elfogadott új törvényeket. A veszteséges működés tilalmát az árbevétel leszállításával kiterjesztik a kisebb cégekre is, ami már néhány CBA-cégnek is fájhat. A kifogásolt 2018-as határidőre azzal replikáznak, hogy egy évvel előrébb hozzák a tiltást, már a 2015-2016-os üzleti év alapján, 2017-től indulhat a buldózer a kiskereskedelmi szektorban.







Matolcsyék lekevertek egy 10 milliós sallert a Teve Tévé miatt

Tízmillió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Fuso Ecosystem Nyrt.-t, mert megalapozatlan, félrevezető információkat hozott nyilvánosságra, és ezzel tiltott módon befolyásolta a piacot. Az MNB rendőrségi eljárást is kezdeményezett az ügyben.