Türelmi időt ad a NAV sok vállalkozásnak január végéig
Egy hónapos türelmi időt ad január 31-ig a NAV az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben (EKÁER) részt vevő cégeknek.
Egy hónapos türelmi időt ad január 31-ig a NAV az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben (EKÁER) részt vevő cégeknek.
hvg.hu
Állítólag megválna a skandináv tulajdonos a magyar Viasattól, lehetséges vevőként két nagy nemzetközi médiavállalatot emlegetnek - írta a Marketing & Média.
hvg.hu
Szót emelt a Széchenyi név védelmében a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, amely aggodalommal figyeli a Széchenyi Bank körül kialakult helyzetet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A hajdan szépreményű, ballószögi sportrepülőket gyártó Corvus Aircraft Kft egyik vezetője ellen eljárás indult, költségvetési csalás a vád, a cég felszámolás alatt áll már 2011 óta. A fejlesztésekkel foglalkozó másik vezető az ázsiai országban menedzseli a kínai gyártást, a „tudást” exportálták. A hazai romokon a falu volt polgármestere épít várat: céget alapított, a dolgozók egy részét átvette, hogy az elmúlt években fejlesztett gépeikkel meghódítsák a levegőt.
Szlavkovits Rita
A Demokratikus Koalíció (DK) összeférhetetlenségi törvény megalkotását javasolja az Országgyűlésnek.
MTI
A rubel gyengülése az oroszországi sörgyártóknak is fáj, egyes cégek akár profitjuk harmadától is kénytelenek lehetnek búcsút venni. Az utóbbi négy évben már így is jelentősen visszaesett a fogyasztás egy adóemelésnek köszönhetően, a kettő együtt pedig újfent a vodka irányába lökheti a fogyasztókat, hiszen ott az árak változatlanok maradtak.
hvg.hu
A Békési Pálinkafőzde egy 12 éves különleges whiskyvel ünnepelte 30. születésnapját. A nedű különlegességét többek között az adja, hogy ez az egyetlen magyar előállítású whisky.
hvg.hu
Bruttó 2-2 forinttal csökkenti december 29-én a Mol a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 333-334 forintra, a gázolajé 358-359 forintra megy le.
MTI
Gazdasági stabilitással és bővüléssel számol a magyar cégvezetők kétharmada - derül ki az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométeréből.
MTI
Oroszország, a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre exportvám kivetését tervezi gabonára a belföldi kereslet biztosítása érdekében.
MTI
A légitársaságnál 12 hónapnyi üzemeltetés után döntenek arról, rendelnek-e további A350-eseket.
MTI
Poncsó, pléd, zsák és gyermekhordozó is egyben az a magyar fejlesztésű táska, amely Hongkongtól Spanyolországig egyre népszerűbb a bringás közösség tagjai közt.
hvg.hu
Jogi lépéseket tesz Orbán Viktor vejének cége az Orbán Ráhel tandíjának forrásával, illetve a társaság által elnyert állami megbízásokkal foglalkozó cikkek miatt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
2010 szeptembere óta a 25 millió alatti becsült értékű közbeszerzésekre nem kell nyílt pályázatot kiírni, a szabály bevezetése után 40 százalékról 72 százalékra nőtt a 20 és 31 millió közötti közbeszerzések között a 25 millió alattiak értékének aránya.
hvg.hu
Oroszország megbeszéléseket folytat partnereivel bizonyos jogi témákban a Déli Áramlat gázvezeték tervének törlése miatt, de arra nem számítanak, hogy pénzügyi követelések is lesznek - nyilatkozta Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a Kommerszant című orosz lapnak.
MTI
Megszűnő vállalkozásoknál komoly probléma, ha a társaság tagi kölcsönnel rendelkezik, hiszen amíg az nem kerül rendezésre, a céget nem lehet megszüntetni.
hvg.hu
A megszűnő építőipari cégek száma 6500 fölé emelkedhet ebben az évben, ami 15 százalékos növekedés 2013-hoz képest - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
MTI
Kevés cégvezető van tisztában az osztalékelőleg-fizetés új szabályaival, vagyis azzal, hogy a jelenlegi átmeneti időszakban a régi és az új szabályozás közül is választhat. Márpedig a választáson akár sok pénz is múlhat.
hvg.hu
A fizetésképtelenné vált Best Reisen és Medina Tours utazási irodák tulajdonos-ügyvezetőjét jelentős vagyoni hátrányt okozó adócsalással gyanúsítja a NAV.
hvg.hu
Az alkoholos befolyásoltság alatt okozott baleset miatti kárt az autósnak meg kell térítenie a biztosító részére - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
MTI