A kormány meghosszabbítja, de lazítja a plázastopot

Száz négyzetméterrel lazítja a kormány a plázastopot, egy 2015. január elsején életbe lépő törvénymódosítás szerint az eddigi 300 négyzetméter helyett 400 négyzetméter feletti bruttó eladótérrel rendelkező kereskedelmi ingatlanok építéshez kell külön engedély.


Könnyen keresztbe tehet a startupoknak a NAV

Az üzleti sikerek helyett akár a végelszámolást is hozhatja egy adóellenőrzés azoknak a startupoknak, amelyek nem fordítanak kellő figyelmet a megfelelő adózási háttér kialakítására.


Budapest az RTL Klubé, a TV2 a falvak kedvence

Megállt az RTL Klub és a TV2 piacvesztése a harmadik negyedévben – derül ki a Nielsen felmérésének adataiból. Tavaly ilyenkor az együttes közönségarányuk 26,9 százalékot tett ki, addig már idén, a júliustól szeptemberig tartó időszakban 28 százalékot. Az elemzés szerint ez annak köszönhető, hogy a két kereskedelmi tévé nyáron sem lazított és erős volt az őszi kínálatuk is.


Na, ettől aztán tényleg retteghetnek a cégvezetők

Magyarországon a legtöbb gazdasági büntetőügy a költségvetési csalásból (adócsalás), áfacsalásból, csődbűncselekményből (felszámolási eljárások, sikkasztás) fakad Magyarországon. A legtöbb feljelentést az adóhatóság, illetve a felszámoló teszi. Költségvetési csalásért már akár 10 évet is a sitten lehet tölteni. Az Adózóna "adóbűnügyi" összefoglalója.


Nem vicc: piacon a Funny or Die

A Will Ferrell és társai által alapított videómegosztó és általánosan humorkodós oldalt állítólag 300 millió dollárért értékesítenék.


Megpróbálkozik a Fekete Péntekkel egy magyar áruház

Az Amerikában ismert akcióval, a Fekete Péntekkel népszerűsíti az internetes vásárlást idén itthon az Extreme Digital. Várkonyi Balázs ügyvezető szerint lehetnek olyan termékeik, amelyekre akár 70 százalék kedvezményt adnak. Elsősorban olyan vásárlók figyelmét próbálják felhívni, akik még nem vagy csak ritkán vásároltak eddig interneten.


Így ösztönzi Varga Mihály a magyar kkv-kat

Az Amazon sikertörténetével példálózott Varga Mihály egy ma reggeli rendezvényen, ahol három magyar kisvállalkozást tüntetett ki. A díjazottak szerint azonban Magyarországon mások a mértékek.



A papír, ami nélkül nincs bérfizetés a cégeknél

Jogszabályi előírás alapján év végéig nyilatkozniuk kell tényleges tulajdonosukról számlavezető bankjuknál azon cégeknek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek, amelyek ezt nem tették meg, vagy korábban azt jelezték: saját nevükben járnak el. A tényleges tulajdonos(ok) megjelölésének hiányában bankjuknál januártól nem kezdeményezhetnek tranzakciókat. A kötelezettség a lakossági ügyfelekre nem vonatkozik, amennyiben korábban személyes azonosításukra sor került, és számlavezetőjüknél a törvényben előírt adataik és tényleges tulajdonosi nyilatkozataik megfelelően rendelkezésre állnak.



Na, ettől aztán tényleg retteghetnek a cégvezetők

Magyarországon a legtöbb gazdasági büntetőügy a költségvetési csalásból (adócsalás), áfacsalásból, csődbűncselekményből (felszámolási eljárások, sikkasztás) fakad Magyarországon. A legtöbb feljelentést az adóhatóság, illetve a felszámoló teszi. Költségvetési csalásért már akár 10 évet is a sitten lehet tölteni. Az Adózóna "adóbűnügyi" összefoglalója.




Így lesz a magyar közmunkásból 300 ezret kereső brit szendvicsgyáros

Egész napi, futószalag melletti állással jár, de így is óriási roham van a magyaroknak meghirdetett angliai szendvicskészítői munkáért. A felvételi követelmények viszonylag könnyűek, lényegében alapszintű angolnyelv-tudás is bőven elég, és aki veszi az akadályt, az durván 300 ezer forint befektetéssel már bele is vághat egy új, angliai életbe. Már az első havi bér fedezi ezt a befektetést, nem beszélve arról, hogy ez a munka, amire angoloknak már nem igazán fűlik a foguk, a többség reményei szerint belépőként szolgál a magasabb életszínvonalat biztosító állásokhoz is.


Ki nem találná, melyik cég kap zsíros azeri megbízást

Kétoldalú megállapodást írt alá a keddi magyar-azeri fórumon a közútfejlesztéssel foglalkozó állami Azerroadservice és a Közgép – jelentette a Magyar Nemzet. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép autópályahidakat építhet Azerbajdzsánban.


Fideszes államtitkár anyja állt ki a vasárnapi zárva tartásért

A 444.hu kiszúrta, hogy a vasárnapi zárva tartás mellett egy olyan, nemrég alakult kereskedelmi szervezet is kiáll, melynek elnöke Szatmáry-Jähl Angéla, aki a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának, Szatmáry Kristófnak az anyja. A szervezettel a KDNP alelnöke hétfőn egyeztetett is.


Az nem úgy megy, hogy az MVM csak úgy, megveszi a szlovák testvért

Bár jól hangzik, kevés a realitása annak, hogy a magyar állami energetikai bajnok, az MVM, csak úgy bevásárolná magát a Szlovák Villamos Művekbe. Mert az igaz lehet ugyan, hogy az olasz többségi tulajdonosnak a mohi atomerőművi beruházás miatt most lett elege az oroszokból, de az általuk felkínált falat jóval nagyobb, mint amit az MVM képes lenne megrágni.


Ezt a cikket nem robot írta

Bár ez egyértelműnek tűnik, ma már egyre gyakrabban találkozhat robotok által előállított tartalmakkal, főként a tőzsdei részvényekről szóló, időjárás témájú és sportcikkeknél merül fel a gyanú.