szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Digital Natives technológiai inkubátorában született Mixgar lehet a következő magyar üzleti sikersztori. A zenei startup befektetői háttere jelentősen erősödött: 18 millió forintos tőkeemelés révén bővülnek a finanszírozási forrásai.

Az önmagát social jukeboxként, azaz közösségi zenegépként definiáló online alkalmazáson fiatal magyar fejlesztők kezdtek dolgozni egy évvel ezelőtt. A világ több pontján különböző technológiai fórumokon megjelent innovatív projekt iránt már régóta nagy az érdeklődés, de idén az InvestLife Zrt. által kezelt Phoenix Investment magánbefektetői csoport tőkebevonásra szánta el magát. A többségi tulajdon továbbra is a Digital Natives-nél maradt, de június 1-től a Mixgar önálló vállalatként működik tovább. Magánbefektető továbbra is a Mixgar vezérigazgatója, Huszár Gerzson.

A Mixgart – amely idén nyáron 4 nagy fesztiválon, az EFOTT, Hegyalja, Campus és SZIN fesztiválokon játszik a PEPSI videó diszkójában – az InvestLife alapította, de 12 százalékos tulajdonrész erejéig rögtön bevonta az általa kezelt befektetési vállalatot, a Phoenix Investmentet, amely 12 százalékot kapott az üzletrészéből. Az alapítás egy többlépcsős tőkebefektetés első része volt. Egy 6 hónapos szigorú üzleti tervet követően újabb tőkebefektetést terveznek. A mostani tőkeemelés mértéke 18 millió forint, ennek nyomán a Mixgarnak három tulajdonosa van jelenleg. A tulajdoni megoszlás szerint a legnagyobb pakett (60 százalék) a Digitali Natives Szolgáltató Kft. kezében van, ezt követi az InvestLife Európai és Tengerentúli Tőkebefektető Zrt. 33,7 százalékkal, Huszár Gerzson pedig 6,7 százalékot birtokol.

A főtulajdonos Digital Natives árbevétele 2010-ben több mint 112 millió forint volt, adózott eredmény viszont csak éppen meghaladta a félmillió forintot. A 3 millió forint jegyzett tőkéjű  társaságot egy magyar magánszemély Haxgt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. néven alapította, s most is (más) magyar magányszemélyek tulajdonában van, de egyebek mellett  2009. október elejétől múlt év május végéig tag volt a cégben a Seychelles-szigeteken bejegyzett Jennings Enterprises Ltd. is – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A kisebb tulajdonos – jelenleg 25 millió forint jegyzett tőkéjű – InvestLife ugyancsak magyar (családi) tulajdonban van, az árbevétel alapján egy nagyságrenddel kisebb cég 2010-ben 19 millió feletti árbevtélt ért el, adózott eredménye azonban csaknem 6 millió forint volt abban az évben. Érdekesség, hogy a cégben kezdetben felügyelő bizottsági tag volt Demján Sándor és a nemrég elhunyt volt MNB-elnök Bartha Ferenc is, jegyzésére pedig az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) vezérigazgatói posztját betöltő Fáth Péter két ciklusban is jogosult volt.

„A tulajdonosokkal együtt nagyon konkrét üzleti célokat tűztünk ki magunk elé az elkövetkező 6 hónapra. A tőke infúziót fejlesztésre és a kereskedelmi és marketing céljaink megvalósítására fogjuk fordítani” - mondta Huszár Gerzson, aki az elmúlt időszakban végigjárta a nemzetközi befektető-startup találkozókat, amelyekre több száz startup vállalkozás közül választották ki a Mixgart a szervezők.

A Mixgar online zenei alkalmazásnak kétféle használati módja van: professzionális és házibuli. Az előbbivel kocsmákat, éttermeket,  boltokat  céloz. Minden okostelefonnal rendelkező vendég számára láthatóvá válik a lejátszási lista, amint készülékével a helyszínen található QR-kód segítségével becsekkol a mixgar.com-ra. A vendégek az online alkalmazás segítségével befolyásolni tudják, hogy melyik zeneszámot játsszák le előbb és melyik szoruljon háttérbe a listán. A zeneszámok mellett található Facebook gomb segítségével pedig publikálhatják, hogy hol partiznak éppen és melyik számra, ami segíti a helyszínek megjelenését a közösségi hálón. Vendéglátóhelyeken, boltokban a Mixgar dj-k segítségével állítja össze a helyszín profiljához, stílusához legjobban illő, minőségi szempontból ellenőrzött  zenei csomagot. A helyszínek havidíjat fizetnek vagy nagy márkák szponzorációjaként kapják meg a szolgáltatást.

A házibuli alkalmazás lehetővé teszi, hogy a felhasználók kedvencei is a lejátszási listába kerüljenek, ezzel teljesen demokratizálva a zeneválasztást a Facebookon, Last.fm-en megadott és a Mixgaron definiálható kedvencek segítségével. A házibuli verzió jelenleg is ingyenesen használható és bárki által kipróbálható a mixgar.com oldalon. A buliba érkező vendégek ebben az esetben is okostelefonjaik segítségével vehetnek részt a kollektív mixelésben. Sem a professzionális sem a házibuli verzióhoz nincs szükség különleges hardverre: egy PC-n, interneten és a résztvevők telefonján kívül nem kell más a party beindulásához.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!