Csak négy kóla kapott jó minősítést

a világ egyik legtekintélyesebb független fogyasztóvédelmi szervezete, a német Stiftung Warentest nagy kólatesztjén, melyben huszonkilencféle kólát vizsgáltak az ízük, valamint a cukor- és károsanyag-tartalmuk alapján: a Coca-Cola light (amely megnyerte a tesztet), a Coca-Cola zero, valamint két diszkont saját márkája: a Freeway Cola light (Lidl) és a River Cola 0 százalék (Aldi Nord). (A Tikkadt szöcske, a magyar kóla nem volt a tesztelt termékek között, viszont harmincadikként ott volt a kólához hasonló Dr Pepper, ami viszont nem kóla az élelmiszerkönyv szerint.)

AFP / Ria Novosti / Evgeny Biyatov

Eddig is lehetett tudni, hogy a kóla nem túl egészséges ital, de az

egészen megdöbbentő, hogy mi mindent találtak a tesztek során a különböző típusokban.

A kóla a színét köztudottan cukorszínezéknek (E150) köszönheti, aminek több fajtája van, s ezeket az alkalmazott reakciógyorsítók szerint csoportosítják.

Szóval, a kólákban általában ammóniumszulfit cukorszínezék (150d) van, melyet cukor karamellizálásával nyernek: az ammóniák és a redukált cukor interakciója során melléktermékként 4-Methylimidazol (4-MEI) keletkezik, melyről

állatkísérletek során kimutatták, hogy rákkeltő.

A Stiftung Warentest a vizsgálata során az USA-ban elfogadott 4-MEI megengedett határértékkel számolt (29 mg/kg), melynek elfogadása után a két legnagyobb kólagyártó, a Coca és a Pepsi néhány éve úgy nyilatkozott, nem a receptet írják át, hanem a cukorszínezék-beszállítót utasítják, hogy tartsa a 4-MEI tartalmat ezalatt. A 29 tesztelt kólafajta között négy is akadt, amely ezt a határértéket már fél liter kóla elfogyasztásával átlépte.

A Stiftung Warentest a Pepsi lightban nemcsak magas 4-MEI értéket, hanem nagyon

magas klorát-tartalmat is talált, ami tisztító- és fertőtlenítőanyagok maradványaiból származhat.

Az, hogy mit keres klorát a kólában, nem egészen világos – a gyártás során használt eszközökkel vagy a palackozás során kerül-e be az italba. (Klorátnak nevezzük a klórsavak sóit, melyekben a klorát-ion anionként van jelen.) A Red Bull Cola esetében az alkoholtartalom lépte át kissé a frissítő italok esetében meghatározott határértéket (2 g/liter). A kólában jelentős mennyiségű foszforsav is van, ettől nyeri a savanykás, kissé csípős ízét. A német piacon kedvelt Fritz-Colának a többihez viszonyítva nagyon magas volt a foszforsav-tartalma, amivel épp, hogy a megengedett határérték alatt maradt.

Flickr / Creative Commons / powlp

Azt mindenki tudja, hogy a kólának magas a cukortartalma, de az mégis kevéssé ismert, hogy

fél liter nem energiacsökkentett („klasszikus”) kólában 16,5 kockacukornak megfelelő cukormennyiség van.

Mindezek alapján nem meglepő, hogy egyetlen kóla sem kaphatott nagyon jó minősítést, hiszen a magas cukortartalom az elhízásnak, így a különböző szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kedvez. A Pepsi light és a Club Cola kapta a legrosszabb minősítést – gyenge kettest, lényegében megbuktak – a magas károsanyag-tartalom miatt.

Emailben megkerestük a Pepsico Németországot a nálunk is népszerű Pepsi light beégése miatt. Szerettük volna megtudni, hogy bármiféle változást terveznek-e a beszállítók (cukorszínezék magas 4-EMI tartalma) vagy a gyártási körülmények (magas kloráttartalom) ellenőrzésének javítása érdekében. Megkeresésünkre azonban a cikk megjelenéséig nem reagáltak.

Flickr / Creative Commons / Club Cola

Bár a Stiftung Warentest kutatásai általában nagy presztízsnek örvendenek, mindig előfordul, hogy a szervezetet részrehajlással vádolják. A hvg.hu szerint a cukorszínezékkel kapcsolatos kritikája például némi pontosításra szorul: a szervezet azt a határértéket veszi alapul, amelyet az Egyesült Államokban is csak kizárólag Kaliforniában alkalmaznak, és az sem igaz, hogy az EU-ban ne lenne semmilyen vonatkozó határérték, mint ahogy azt írják. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) meghatározott maximumértékeket aszerint, hogy a kólában is használt cukorszínezékben (E150d) mennyi lehet a 4-MEI-tartalom (250 mg/kg). Ez

kilencszerese a Stiftung Warentest által is használt értéknek. Tehát Európában eleve magasabb a határérték.

A dózis viszont, amelynek rendszeres és tartós adagolása szignifikáns módon vezetne rákbetegségekhez, még ennek az értéknek is a tízszerese (2500 mg/kg). Ezért jutott arra a következtetésre az EFSA is, hogy a terméklírásban engedélyezett mennyiség betartása mellett a rákbetegség kockázata nem kimutatható.