Kínaiak és oroszok veszik ezrével a magyar letelepedési kötvényeket

A legtöbb letelepedési kötvényt kínaiak vásárolták, de sok orosz is így érkezett Magyarországra. Harmincöt ember kérelmét utasították el nemzetbiztonsági okokból.

  • hvg.hu hvg.hu
Kínaiak és oroszok veszik ezrével a magyar letelepedési kötvényeket

Akár húszezren is érkezhettek Magyarországra letelepedési kötvénnyel – közölte Pintér Sándor. Az adatokból az is kiderül, hogy leginkább a kínaiaknak tetszett meg ez a lehetőség.

A belügyminisztertől a most már a függetlenek között ülő Demeter Márta kérte ki a részletes adatokat. Egészen pontos számot azért nem lehet mondani az ide érkezőkről, mert Pintér külön adta meg a letelepedési, illetve a tartkózkodási engedélyt szerzők számát, a két adatot pedig nem szabad összeadni. Tavaly júliusig letelepedési engedélyt csak az kaphatott, akinek előtte minimum fél évig tartózkodási engedélye is volt, vagyis a két lista között lehetnek átfedések.

Pintér elárulta: 35 ember volt, akinek a kérelmét nemzetbiztonsági okokból elutasították. Közülük tizenegyen maguk kértek letelepedési engedélyt, 24-en pedig letelepedési kötvényt vásárló családtagjaként érkeztek volna.

Tartózkodási engedélyt 3649-en, letelepedési engedélyt pedig 4794-en kaptak letelepedési kötvény vásárlásával. Az ő családtagjaik közül 6655-en, illetve 8951-en kapták meg az engedélyt, hogy Magyarországra költözzenek. Ez persze nem magyarországi sajátosság: az egész világon a kínaiak veszik a legtöbben más országok letelepedési kötvényeit.

Akadnak a listán igazi meglepetések is. Az például már önmagában is furcsa, hogy négy amerikai is volt, aki mindenképp így szeretett volna magyar letelepedési engedélyt adni, közülük pedig csak egyet találtak nemzetbiztonságilag megbízhatónak, a családtagok közül viszont 33-at is beengedtek.

Az összes letelepedési, illetve tartózkodási engedélyt szerző 83 százaléka kínai volt. Rajtuk kívül oroszok érkeztek ezres nagyságrendben, illetve Ukrajnából, valamint néhány közel-keleti államból választották még sokan Magyarországot.

Tartózkodási és letepedési engedélyt vásárlók, családtagjaikkal együtt

kínai: 8413 tartózkodási + 11373 letelepedési engedély
orosz: 719 + 905
pakisztáni: 105 + 143
iráni: 103 + 119
iraki: 81 + 142
szír: 107 + 99
ukrán: 86 + 95

Találhatunk a listán néhány egészen furcsa adatot is. Kiderült például, hogy St. Kitts és Nevisről 23-an érkeztek Magyarországra, de valaki Antigua és Barbudáról is vásárolt letelepedési kötvényt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.