Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Online applikációban és telefonon is lehet majd tőlük rendelni, nagy terveik vannak.
Új taxiscéget indított egy magánszemély Budapesten, a Taxim tervei szerint a kezdeti ötven autóból álló flottát rövidtávon 300 gépjárműből álló parkra bővítik - közölte a cég az MTI-vel kedden.
A cég alapítója Gáspár Botond András, a cég neve Taxim Infinity Kft. lett, 100 millió forintos alaptőkével jött létre. Az üzleti tervük az, hogy az első évben a piac 10 százalékát, a harmadik évre pedig a piac 35-40 százalékát megszerezzék.
Közölték: fontos jellemzője a szolgáltatásnak, hogy az applikáció által a rendeléskor kalkulált viteldíjnál csak vis major esetén kell többet fizetni. Ha nem befolyásolhatatlan tényezők játszanak közre a fuvardíj növekedésében, akkor csak az előre ajánlott ár kerül levonásra az utas kártyájáról.
A modern online rendszer mellett a Taximnak lesz hagyományos diszpécser központja is, így a konzervatívabb megoldásokat előnyben részesítők vonalas számon is rendelhetnek autókat.
Közölték azt is, hogy az utasok elégedettsége miatt a cég vezetői kiemelt fontosságúnak tartják a modern gondolkodású, fiatalos sofőrgárdát, mivel a piacon csak az emberi tényezők és az alkalmazások tesznek igazán különbséget a szolgáltatók között. Mivel a vevőelégedettségért a legtöbbet a volán mögött ülők tehetnek, a Taximnál nagy hangsúlyt fektetnek a kollégák kiválasztására, oktatására és megtartására.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.