Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az elemzői várakozásoktól elmaradt a Raiffeisen nyeresége, pedig így is majdnem 14 százalékkal nőtt.
Jelentősen emelkedett, de a vártnál így is alacsonyabb lett a Raiffeisen Bank International nyeresége tavaly.
Az RBI tavaly 1 milliárd 270 millió euró konszolidált adózott nyereséget ért el, ami 13,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 1,11 milliárd eurós eredményt. Elemzők 1,38 milliárd eurós haszonra számítottak. Az adózás előtti nyereség 8,8 százalékkal 1 milliárd 754 millió euróra nőtt.
A nem teljesítő hitelek aránya jelentősen csökkent, az egy évvel korábbi 5,7 százalék után 3,8 százalékra javult.
A menedzsment részvényenként 93 centes osztalék kifizetésére tesz javaslatot a tavalyi év eredménye után. A 2017-es év után még 62 cent osztalékot fizettek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.