Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
V4 News Agency (V4NA) néven indult új nemzetközi hírügynökség Habony Árpád befolyási övezetében.
Legutóbb – még január legvégén – azt írtuk Habony Árpádról a Népszava alapján, hogy elveszíthette befolyását, már nem a tanácsadó számít a Fidesz-kommunikáció első számú stratégájának. A Válasz Online most arról számol be, hogy Habony Árpád egy hírügynökséggel is nemzetközi színre lépett. Elindult ugyanis a V4 News Agency, az impresszum szerint főszerkesztője Tóth Tamás, kiadója a Londonban bejegyzett V4NA LTD., székhelye is a brit főváros.
A portál úgy tudja, a V4NA kiadójának tulajdonosai 57 százalékban a New Wave Media Group Kft. (melynek legismertebb terméke az Origo), 40 százalékban a Habony Árpád-féle Danube Business Consulting és 3 százalékban Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott londoni nagykövete.
Hétfőn elindult a V4NA Twitter-csatornája is, hírei megjelentek az Origo és más kormánylapok hírei között. Például megírták, mi a kapcsolat Soros és a Néppárt között. Szlogenjük: Hírek a V4-ről, a V4-től. A leirat szerint európai ügyekről szeretnének írni a visegrádi négyek (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország) szempontjai alapján, így lesz tudósítójuk Pozsonyban, Varsóban, Prágában, Párizsban, Berlinben és Brüsszelben is.
A Válasz szerint az 50 fős újságírói gárda egy része a Figyelő, valamint a Habony Árpádtól a KESMA ölébe hullott Modern Media Group (MMG) Zrt. volt dolgozóiból áll össze, többen Londonban is költöztek, vezetői feladatot kapott kinn a Lokál volt főszerkesztője is.
Londoni cégpapírok alapján a céget 2018. december 31-én jegyezték be Londonban, egyszemélyi tulajdonosa kezdetben nem más, mint Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni magyar nagykövet volt, igazgatója pedig a közmédia csúcsvezetőjeként is ismert Medveczky Balázs. Idén március 13-án változás történt, a többségi tulajdonos 60 százaléka mellett ekkor 40 százalékban megjelent a Danube Business Consulting Ltd., melyet Habony Árpád alapított az azóta elhunyt Arthur J. Finkelsteinnel még 2015-ben. Március 29-én a KESMA-körbe tartozó New Wave Media Group Kft. lett a V4NA többségi tulajdonosa (57 százalék), a Danube Business Consultingnek valamivel kisebb részesedése maradt (40 százalék), és jelképesen ott van Szalay-Bobrovniczky Kristófot is (3 százalék).
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.