Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Magyar Nemzeti Bank 42 millió forintos bírságot szabott ki a Vöröskő Kft.-re. Az Euronics áruházak üzemeltetőjénél az áruhitelezési gyakorlatok voltak problémásak, egyebek mellett nem nyújtottak megfelelő tájékoztatást a fogyasztóknak.
Célvizsgálatot végzett a veszprémi székhelyű Vöröskő Kft.-nél a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A vizsgálat megállapítása szerint a cég nem tudta igazolni, hogy magánszemély közvetítői részére megfelelő szakmai továbbképzéseket biztosított. A többes ügynök felügyeleti adatszolgáltatása nem egyezett meg teljeskörűen a főkönyvi és analitikus nyilvántartásokkal. A szerződéses nyilvántartása nem volt alkalmas a közvetített pénzügyi szolgáltatási, illetve ügyfélszerződések utólagos ellenőrzésére.
A többes ügynök olyan ügynök, aki egyszerre több szolgáltató több termékének közvetítését végzi.
A Vöröskő Kft. emellett a vizsgálat során nem tudta dokumentumokkal alátámasztani, hogy a fogyasztóknak nyújtott hitelre – így különösen az áruhitellel kombinált hitelkártyákra – vonatkozó közvetítői tevékenységét megelőzően ténylegesen felmérte volna ügyfelei igényeit. A jegybank megállapítása szerint
különösen nagy fogyasztóvédelmi kockázatot jelent ez annak a sérülékeny fogyasztói körnek, akik idős koruk, illetve pénzügyi kvalifikáltságuk miatt nem látják át (vagy a tájékoztatás hiánya miatt nem is tudják), hogy pontosan milyen terméket közvetítettek nekik.
Szakít az Euronics lánc két üzemeltetője
Elválik egymástól az Euronics elektronikai lánc két üzemeltetője - közölte a Világgazdaság. A Vöröskő Kft. továbbra is Euronics név alatt fejleszti a hálózatot, míg a Bravotech Kft. az Expert beszerzési hálózattal állapodott meg.
A társaság nem őrizte meg az ügyféltájékoztatásra, valamint több esetben az ajánlat-átadásra vonatkozó dokumentumokat sem a jogszabály által előírt három évig. E fogyasztók így nem kaptak kielégítő mennyiségű – a termékek összehasonlítását lehetővé tevő – versengő ajánlatot, amely megkönnyíthette volna a számukra legelőnyösebb konstrukció kiválasztását.
A többes ügynök hiányosan vezette panaszkezelési nyilvántartását is, a szóbeli panaszokról felvett jegyzőkönyvekben egyes esetekben nem rögzítette a fogyasztói bejelentés alapos, határidőben történő megválaszolásához szükséges valamennyi adatot. A fogyasztók nem kaptak megfelelő tájékoztatást további jogorvoslati lehetőségeikről sem. Emellett hiányos volt a Vöröskő Kft. panaszkezelési szabályzata is, mivel az nem tartalmazott a jogszabályban előírt minden elemet.
Mindezek miatt az MNB kötelezte a többes ügynököt, hogy 90 napon belül írásban tájékoztassa a feltárt jogsértések megszüntetéséről. A jegybank 24 millió forint felügyeleti és 18 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.