Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A magazin korábban első fokon nyert az ellene személyiségi jogi pert indító Barabás fivérek ellen, az ügyben azonban egyelőre nem született jogerős ítélet.
Két hír is érkezett szerdán a Hell Energyről, az egyik, hogy az adózott eredménye 137,8 százalékkal, 13,72 milliárd forintra emelkedett 2024 első fél évében az egy évvel korábbihoz képest, a másik, hogy a cég újra felkerült a Forbes legértékesebb magyar családi vállalkozásokat felsoroló listájára.
Az italgyártó cég tulajdonosai a hetedik helyre kerültek a 142 milliárd forintosra becsült vagyonukkal.
Kijött a Forbes listája a legnagyobb magyar családi cégekről, Mészárosék magasan az élen
A Hell 2019 óta perben áll a Forbesszal, mert a mögötte álló Barabás testvérpár, Ernő és Zsolt szerint a lap megsértette a személyiségi jogaikat, amikor feltette őket a mindenki számára hozzáférhető üzleti adatok alapján összeállított listára.
Az ügyben 2020 januárjában a Fővárosi Törvényszéken ideiglenes intézkedés született, amelynek értelmében a Forbes akkori számát, benne az 50 leggazdagabb magyar listájával, vissza kell hívnia a kiadónak. Emellett attól is el volt tiltva, hogy megemlítse a tulajdonosok nevét. Idén márciusban számoltunk be arról, hogy a magazin első fokon nyert Barabásék ellen, így a továbbiakban ismét megnevezheti őket.
A Hell álláspontja azonban az, hogy a per jogerős elbírálásáig a Forbes nem jelentethetne meg olyan tartalmat, amelyben a magánszemélyekre vonatkozóan bármilyen személyes adat szerepel. Mivel azonban ezek ismét megjelentek, a tulajdonosok az ideiglenes intézkedésben megfogalmazott tilalom megszegése miatt a lap szerkesztősége ellen újabb jogi lépéseket tettek és hasonló lépések megtételét tervezik a most megjelent tartalommal kapcsolatban is.
A Hell szerint a magazinban róluk megjelent cikk tartalma számos olyan állítást tartalmaz, amely nem felel meg a valóságnak. Jelezték például, hogy a cég alapítása óta 118,1 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre, aminek összesen 10,04 százaléka volt állami támogatás. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 11,8 milliárd forinthoz jutott állami forrásból a Hell.
Ahogy korábban megírtuk, 2020-ban több beruházást is átadtak, befejeztek például egy tejeskávétöltő üzemet, amely 8 milliárdba került, és amihez 4 milliárdot közpénzből fizetett a kormány, vissza nem térítendő támogatás formájában. Azt is akkor jelentették be, hogy cukorsilót építenek összesen 565 millió forintért – ez a kormány nagyvonalúságának köszönhetően 282 milliójába került az adófizetőknek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.