Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A cég azt ígéri, hogy a jövőben a GVH munkatársaival összedolgozva tesznek majd a magyar reklámkommunikáció fejlesztéséért.
Nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatának tartalmával, de eleget tesz az abban foglaltaknak – közölte a Foodora. A céget versenyfelügyeleti eljárás végén bírságolta meg a hatóság a fogyasztók megtévesztése miatt 35 millió forintra, a vizsgálat késleltetése miatt pedig további 20 millió forintos eljárási bírsággal is sújtotta.
Közleményük szerint az ételrendelési portál üzemeltetője 2023. szeptember 4. és 2023. október 31. közötti akciójában kétezer forint kedvezményt és ingyenes szállítást ígért, ám azt nem közölte, hogy ez csak a hatezer forint feletti rendelésekre vonatkozott. Az emiatt indult eljárás során az is kiderült, hogy tavaly június 14–20. között nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat a rendszerhasználati díj felszámításáról.
A Foodora a GVH bejelentésére reagálva azt is közölte, hogy reklámkampányaik célja az átlátható és teljes körű tájékoztatás. „A hatóság megállapította, hogy egyes hirdetésekben az ajánlat részleteit nem megfelelő betűmérettel tüntettük fel, azt azonban cáfoljuk, hogy szándékosan elhallgattuk az ajánlat részleteit. Hirdetési felületeinken, továbbá a webes felületünkön és az applikációnkban is a rendelési folyamat megkezdésétől minden információ elérhető.” Hozzátették azt is, hogy a vizsgálat kezdetét követően módosították a reklámanyagaikat, és számos, a vizsgálat során felvetett szempontot időközben beépítettek a gyakorlatukba.
„A Foodora mindig is a jogalkotó szándéka szerint kíván eljárni, ezért az utólagos adatmódosításra kiszabott bírságot túlzásnak tartjuk. A 16 hónapig tartó, 13 körös adatszolgáltatás során újabb kérdések merültek fel, amelyekre újabb válaszokat adtunk, azokat pontosítottuk” – jelezték, megjegyezve: a jövőben a hatóság munkatársaival összedolgozva fognak tenni a magyar reklámkommunikáció fejlesztéséért.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.