Több mint 130 embert rúgnak ki két borsodi erőműből
 

Több mint 130 embert rúgnak ki két borsodi erőműből

Felszámolják az AES Borsodi Energetikai Kft-t, januárban 132 embernek mondanak fel a társaságnál. 105 fizikai és 27 szellemi munkakörben dolgozó alkalmazottat küldenek el, a felszámoló december közepén jelentette be a csoportos létszámleépítést az illetékes munkaügyi központnál – írja a Napi Gazdaság.

hvg.hu hvg.hu

Újra van áram a Diósgyőri Ipari Parkban
 

Újra van áram a Diósgyőri Ipari Parkban

Sikerült tető alá hozni azt a megállapodást, amelynek révén újra megindulhatott a kedden reggel 8 órakor beszüntetett áramszolgáltatás Miskolcon, a Digép Ipari Park területén – írja az Észak-Magyarország csütörtöki számában.

MTI MTI

A karácsonyi könyvajándékok sem enyhítették a piac válságát
 

A karácsonyi könyvajándékok sem enyhítették a piac válságát

Az ünnepeket megelőző vásárlási időszak jobb eredményeket hozott, mint az egy évvel ezelőtti, azonban a karácsonyi könyvvásár is kevés lesz ahhoz, hogy ellensúlyozza az egészéves gyönge forgalmat – mondta el Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.

MTI MTI









Aki céget akar alapítani, annak most biztosan elmegy a kedve
 

Aki céget akar alapítani, annak most biztosan elmegy a kedve

Az Országgyűlés pénteken elfogadta a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló, illetve azokkal összefüggő egyes törvények módosítását. A törvénycsomag módosította az egyszerűsített cégalapítás szabályait is. Azzal a felkiáltással, hogy meg kell szüntetni az üzleti életben tapasztalt visszaéléseket, feltehetően sikerült olyan környezetet teremteni, melyben az eddigieknél lényegesen nehézkesebb lehet majd céget létrehozni.




Optimisták a német nagyvállalatok
 

Optimisták a német nagyvállalatok

Derülátón várják az új évet a német gazdaság meghatározó szereplői, amelyek megerősödve kerültek ki a 2008-ban elmélyült válságból. A BMW-nek például az sem okozna komolyabb gondot, ha jövőre 200 ezerrel kevesebb autót adna el, mint idén, a közepes nagyságú cégek között pedig olyan is van, amely a sok megrendelés miatt már most is csak 2013-ra vállal új megbízást.

MTI MTI



Így tartanak nyitva az üzletek karácsonykor
 

Így tartanak nyitva az üzletek karácsonykor

Az üzletek, piacok, bevásárlóközpontok december 24-én, szombaton legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, december 25-én és 26-án, vasárnap és hétfőn minden üzlet zárva tart - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) pénteken.

MTI MTI


25 millió eurót is befektetne a Stadler Magyarországon
 

25 millió eurót is befektetne a Stadler Magyarországon

A Stadler-csoport jelenlegi megrendelései a következő két évben jól lekötik a meglévő gyártókapacitásukat, ezért a vasúti járműgyártó piac kedvező alakulása esetén további bővítésre lesz szükség, és ebben Magyarországnak is szerepe lehet - nyilatkozta Peter Spuhler, a svájci cégcsoport tulajdonos vezérigazgatója az MTI-nek.

MTI MTI