Újra nyereséges a világ második legnagyobb kisker-lánca
Ismét nyereséget könyvelhetett el a világ második legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a francia Carrefour.
Ismét nyereséget könyvelhetett el a világ második legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a francia Carrefour.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) ma mutatja be a fuvarozó kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének javítására bevezetett szolgáltatásainak részleteit.
Az évközi adóváltozások egyik része volt, hogy ingatlan bérbeadásához nem kell vállalkozóvá válni. Mit jelent ez konkrétan? Például azt, hogy az EVA-s egyéni vállalkozó is élhet választási jogával.
A várakozásoktól elmaradó második negyedéves adatokat közölt keddi gyorsjelentésében a hazánkban is aktív Lukoil.
A nem pénzügyi vállalatok forintban nettó hitelfelvevők, devizában nettó hiteltörlesztők voltak júliusban, összességében pedig több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek – közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Közel 155 milliárd forintnyi azonnal felhasználható forrást biztosít az Új Széchenyi Terv a kis- és középvállalkozások számára. A gazdaságpolitika új irányait kijelölő tervezet központi eleme a foglalkoztatás bővítése, amelyhez első lépés a magyar gazdaság megreformálása a kitűzött hét kitörési pontban foglaltak megvalósításával.
Legalább 3 százalékos éves gazdasági növekedésre lenne tartósan szükség a három meghatározó közép-európai EU-gazdaságban - Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban - a foglalkoztatás emelkedéséhez, ám a közeljövőben ilyen növekedési ütem nem várható ezekben a gazdaságokban - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ legutóbbi helyzetértékelésében.
A legnagyobb francia gyógyszergyártó augusztus 29-én jelentette be, hogy „hivatalosan” – a Genzyme igazgatótanácsának...
Leginkább egy szerencsejátékra hasonlít a felszámolók júliustól működő, sorsolásos kiválasztása. A felszámolók tiltakoznak az új rendszer ellen: bár a jó szándék vitathatatlan, a szabályozás veszélyezteti az eljárások szakszerű lebonyolítását, ráadásul tönkre teheti az ágazatban működő gazdasági társaságok jelentős részét is.
Az adószám alóli mentesség egy sor kérdést vet fel, amit a törvény nem rendez. Ha valaki mentesül a bejelentés alól, még nem jelenti automatikusan, hogy az illetőnek nem járna adószám, s kérdés, a számlakiállításhoz szükséges adatokról hogyan értesül az adóhatóság.
Moszkva azt ígéri Kijevnek, hogy amennyiben a két vállalatot összevonják, úgy a két ország számára egyenlővé tennék a...
A hitelpiac visszaesése, a pénzügyi felügyelet és szabályozás szigorodása nyomán egyre több pénzügyi szolgáltató cég szűnik meg felszámolással, végelszámolással – közölte az Opten Informatikai Kft.
A Richter a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján jelezte, hogy közzétették a cariprazine-nal végzett 8 hetes...
Tizenöt nap betegszabadság után táppénzre jogosult a munkavállaló. De búcsút inthet neki, ha nem működik együtt az orvossal.
A Hospodárske Noviny értesülései szerint Szlovákia – négy másik országgal együtt – versenyben van a megaberuházás...
Huszonkét százalékkal több a felszámolás alatt álló cég a Közép-Magyarország régióban az első félévben, mint 2009 azonos időszakában - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Erőteljes válsághatás mutatkozik a Budapestet is magában foglaló Közép-Magyarország régióban, hasonló mértékben nőtt...
Jelentősen növelte árbevételét 2010 első felében a többek közt a NeoFM-et, a Sziget Fesztivált és az Est Lapokat is...
A kormány a 9.évfolyamtól kezdődő hároméves szakiskolai képzési rendszer bevezetését tervezi. Egyszerűsítik a vizsgakövetelményeket, és dolgoznak egy rövid, maximum 3 napos záróvizsga rendszeren, amely kevesebb adminisztrációval és kisebb vizsgaköltséggel járna.
Valóságos kis felvásárlási háború bontakozott ki a közelmúltban a 3Par technológiai társaságért, melyben két nagyágyú...