Tíz magyar a legjobban fejlődő cégek között

A Deloitte immár 11. alkalommal hirdette meg „Technology Fast 50” versenyét, amely minden évben Közép-Európa ötven leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatát rangsorolja. A rangsorban tíz különböző ország képviselteti magát, az ötvenes listára idén 10 magyar vállalkozás került fel. A helyezettek között továbbra is a szoftveripari cégek vannak jelen a legnagyobb számban.




Szerény várakozásaik vannak a kisvállalkozóknak

Miközben egy negyedévvel ezelőtt még 4,5 százalékos átlagos profitnövekedést vártak a következő egy évben a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) vezetői, ma már úgy ítélik meg, hogy csak 3,7 százalékos lesz a nyereségnövekedés - derül ki a K&H és a GfK kedden kiadott felméréséből.



Bérkalkulátor: mivel számolhat 2011-ben?

A hétvégén benyújtott törvénytervezetben szereplő számok alapján jövőre valószínűleg 77 ezer forint lesz a minimálbér, lesz 16 százalékos szja, csökken az adójóváírás és két éven belül megszűnik a szuperbruttó. De mennyi marad a zsebünkben, ha életbe lépnek a 2011-es adóváltozások?




A túlszabályozottság miatt használhatatlanok az éves beszámolók

Az egyre bonyolultabbá váló szabályok és irányelvek miatt jelentős kockázata van, hogy az éves beszámolók használhatósága folyamatosan csökkenjen, figyelmeztet az ACCA, a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete a Deloitte-tal közösen készített átfogó jelentésében.



Kisebb cégeket hozhat nehéz helyzetbe a különadó

Nagyon meglepődnénk, ha bármelyik távközlési cég tovább tudná hárítani a lakosságra a kivetendő különadót, sokkal inkább a beruházásokat befolyásolja majd a befizetés - mondta keddi sajtótájékoztatóján Zsembery György, az Invitel Zrt. vezérigazgató-helyettese.



Megszavazták a válságadókat

Újabb különadók, úgynevezett válságadók bevezetéséről döntött az Országgyűlés hétfőn; ezek a költségvetés helyzetét idén 161 milliárd forinttal javítják, amely hozzáadódik a pénzügyi szektor által befizetendő 200 milliárd forinthoz.


Ki bújhat ki a válságadó alól?

Az új adók bevezetését alkotmányossági, vagy éppen közösségi jogi alapon is lehet vitatni. Az előbbi esetben az arányos közteherviselés kérdése merülhet fel, az utóbbinál pedig problémát jelenthet, hogy a különadót nem, vagy csak kisebb mértékben fizetők állami támogatásban részesülnek. Mások viszont könnyedén kibújhatnak az adó megfizetése alól.