Diane Keaton veszi át Woody Allen életműdíját
Woody Allen soha nem megy el díjátadókra, négy Oscarját és két Golden Globe-díját sem vette át személyesen. A Golden Globe-gálán ezúttal volt alkotó- és élettársa veheti át helyette a díjat.
Woody Allen soha nem megy el díjátadókra, négy Oscarját és két Golden Globe-díját sem vette át személyesen. A Golden Globe-gálán ezúttal volt alkotó- és élettársa veheti át helyette a díjat.
Szerdán délelőtt nyílik meg a Nemzeti Táncszínház épületében a 3D Past mozi a Várban, ahol egy térhatású filmet lehet majd megtekinteni, amely a Mátyás király korabeli budai várat rekonstruálja.
A jogdíjmutyi csak csepp a tengerben, a kereskedelmi tévék tehetségkutatói megfojtják a könnyűzenét, a magyar közélet pedig a rendszerváltás óta nem termelt ki olyan pártot, amely mellé érdemes lenne odaállni – a Tankcsapda frontembere, Lukács László a Népszabadságnak adott interjújában mesélt üzletről, fanyalgókról és mentorkodásról.
A jövő év elején a tervek szerint újra megjelenik nyomtatásban a Newsweek amerikai hírmagazin, miközben a New York Magazine csökkenti példányszámát – jelentette a The New York Times.
Ősbemutatóra készül a Soproni Petőfi Színház társulata: december 9-én láthatja először a közönség A szép Cerceruska című mesebalettet Demcsák Ottó rendezésében, Benedek Elek meséje alapján.
A nyolcvanas-kilencvenes évek New York-i anti-posztpunk színterének nagyasszonya, Lydia Lunch először lép fel Magyarországon december 8-án, vasárnap, az A38 hajón.
Két év múlva, 2015-re készülhet el az a német filmszatíra, amelyet Timur Vermes elsőkötetes író tavaly megjelent Nézd, ki van itt című bestseller regénye alapján forgatnak - közölte kedden a német Constantin Film.
Patópál, Erőspista, délibáb, árvalányhaj, ügyesbeton. Szexi-e ma pártatlannak lenni Magyarországon? Miért szeretnek ázni a magyarok a pesszimizmusban? Baj-e, ha alpári a nyelv, amit használunk? Kell-e egy 17 évesnek a Bűn és bűnhődés? Mi köze a szexnek a Boci-boci tarkához? Lackfi Jánossal, a Milyenek még a magyarok? című könyv szerzőjével beszélgettünk.
A Carrera GT híres arról, hogy még gyakorlott sofőrök kezében is elszabadulhat.
Kiírta a főváros az új pályázatot a Vígszínház vezetői posztjára, a megbízatás másfél éves időtartamra szól.
Alapítványt hoztak létre a világhírű hungarikumnak számító cigányzene megmentéséért Hollandiában – írja a turizmusonline.hu. A Magyar Nóta Alapítvány célja a cigány muzsika szerepének növelése, az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő, cigány muzsikusok támogatása.
76 éve december 3-án hunyt el Balatonszárszón a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, máig tisztázatlan körülmények között. József Attila verseit azóta számos előadó megzenésítette, találtunk egy-két különlegességet is. Versek jazz-rockban és metálban.
Tábla is őrzi ezután Kabos László színművész emlékét szülővárosában, Sárváron a róla elnevezett utcában. Kabos László 2005-ben posztumusz lett a város díszpolgára, ezután utcát is elneveztek róla. Az utca első házának falára került fel születésének 90. évfordulója alkalmából az emléktábla.
A Rádiós Korrektúra díjkiosztó gáláján a Class FM Morning Show-ját választották a legjobb szórakoztató reggeli műsornak.
Túl a világvégén címmel három év szünet után készített új stúdiólemezt Demjén Ferenc. A népszerű énekes friss dalait is bemutatja hagyományos év végi koncertjén, amely december 30-án lesz a Budapest Sportarénában.
Az adófizetők pénzéből eddig több mint 70 millió forint ment el arra, hogy leforgassanak két részt Usztics Mátyás Végzős kezdők című filmsorozatából – számolt be az Átlátszó Blog.
Süss fel nap! címmel nagyszabású társadalmi felelősségvállalási programot indított a TV2. November 11-től a csatorna arcai mutatnak be olyan példaértékű civil kezdeményezéseket, amelyek élhetőbbé teszik a helyi közösségek mindennapjait. A nézők és egy szakmai zsűri végül dönti, ki lesz idén a TV2 hőse.
A tehetségkutatóban még 2012-ben elkaszált Szmolica Vivien legújabb, családbarát klipjében Dunakesziről énekel. Az eredmény zavarbaejtő.
Létezik egy Horvátok Tanácsa Franciaországban nevű szervezet, amely a kultikus énekes Rolling Stonesnak tett kijelentésén háborodott fel. Dylan ellen már vádat is emeltek.
Kovács Katival és ByeAlexszel indít rohamot jövőre az Eurovíziós Dalfesztivál kismagyar előválogatója, a Dal. Az MTVA által működtetett nemzeti tehetségkutató keddi sajtótájékoztatóján a zsűri visszasírta a táncdalfesztivál-hőskort, illetve az is kiderült, mi menti majd meg a szegénykés hazai könnyűzenét.