Sidlovics Gábor otthagyja a Tankcsapdát
Nem egyformán látják a jövőt.
Az Oscarra jelölt Paul Schrader nem kertel: aki komolyan veszi az Oscart, az szerinte nem normális. Martin Scorsese harcostársa, a Taxisofőr és a Dühöngő bika forgatókönyvírója elmondta, mi zavarja a Sátántangóban, mivel fenyegette őt a japán szélsőjobb, és mit gondol a nemrég elhunyt Gene Hackmanről.
A festmény Jack Vettriano Az éneklő komornyik című művének újragondolása, az eredeti mű készítője épp a napokban hunyt el.
HVG
Lapunk megkeresésére ugyan korábban nem válaszolt az MNM Közgyűjteményi Központ, de az azt vezető Demeter Szilárd más lapnak reagált a szerdai cikkünkre, amely szerint inog a széke. A központ gyatra működésről szóló állításainkat nem cáfolta.
A világ figyelme most főként arra irányul, hogyan kérdőjelezik meg a régi-új amerikai elnök első rendeletei a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatok évtizedek alatt kialakult rendszerét. Eközben Trump és az új amerikai adminisztráció sokszor hajmeresztő lépései a kulturális szférát sem hagyják érintetlenül. Igaz, a hatás e területen elsősorban az USA-n belül érvényesül, de azért máris vannak komoly nemzetközi konzekvenciái is.
Március végén lesz Ragyogás, Mechanikus narancs és Űrodüsszeia is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Oscar-díjra jelölt színész Andrzej Duda elnöktől kapta meg az állampolgárságot.
hvg.hu
Kísérleti formátumokkal indul a 2025-ös év a HVG Könyveknél, kártyacsomaggal kínálunk ugyanis önfejlesztő tréninget. Közben érkeznek az új gazdasági, üzleti kötetek is.
HVG
Meg akarnak szabadulni Demeter Sziládtól a kultúrpolitika irányítói, ahogy a neki alárendelt intézmények számos vezetője is. Mindenki a kilövési engedélyt várja, és a stratégiai döntést, hogy a Demeter által gründolt MNM Közgyűjteményi Központot szétszedik-e, vagy részben megtartják.
A Bestnek adott interjúban több súlyos vádat is megfogalmazott a volt férjével, Krausz Gáborral szemben.
hvg.hu
A brutalista vágásáért Oscarral jelölt Jancsó mindenesetre lájkolta, pedig a poszt további szóviccek komment cunamiját vonta maga után.
hvg.hu
A színész és a felesége holtteste mellett egy kutyát is találtak, a rendőrök most elismerték, nem azt, amelyiket ők beazonosítottak.
hvg.hu
Zalán János szerint nincs válsághelyzet, pedig a munkatársak több mint negyede távozik tiltakozásul.
hvg.hu
Nagyon örülnek, hogy „normalizálódik” az Ukrajna ellen háborút indító Oroszország imázsa. Legalábbis ők így gondolják.
hvg.hu
A legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat elnyerő No Other Land (Nincs más föld) készítői arra használták a köszönőbeszédüket, hogy felhívják a világ figyelmét a palesztinok ellen irányuló etnikai tisztogatásra.
hvg.hu
Nem azon múlik-e az igazság, hogy kinek a szemszögéből nézzük az eseményeket? Tényleges és társas magány, ifjonti rivalizálás Rakovszky Zsuzsa novelláskötetében.
HVG
A kulturális és innovációs miniszter hivatalában fogadta a 80 éves zenészt.
hvg.hu
Az amerikai színész megható beszédet mondott a vasárnap esti Oscar-gálán nemrég elhunyt „kedves barátjáról”.
hvg.hu
A Carson Coma nem jutott ki San Marinóból, de így is lesz magyar a bázeli döntőn: egy magyar testvérpár képviseli ugyanis a németeket.
hvg.hu
Eleve alaposan kilógott a sorból a sok öltönyös férfi és nagyestélyis nő között a gálára sportruházatban beülő színész, de amikor ezt szóvá tették, még üvöltözött is kicsit.
hvg.hu