Csobot Adél nem tud leérettségizni

Hiába szerette volna megszerezni a középiskolai végzettséget Csobot Adél, egy hiba miatt csak ősszel lesz lehetősége leérettségizni – írja a Bors.



Wagnert New Yorkból, Budapesten

Richard Wagner születésének 200. évfordulója alkalmából újra műsorra tűzik a New York-i Metropolitan Opera (Met) Ring-ciklusának HD minőségű felvételét az Uránia Nemzeti Filmszínházban.



Unokája árverezteti el Picasso két képét

Először bocsát árverésre két Pablo Picasso-képet magángyűjteményéből a nagy katalán festő unokája, Marina Picasso. A több millió euróra tehető bevételt jótékony célra, hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok támogatására fordítják – közölte csütörtökön a júniusi aukciót szervező Sotheby's.


Eszenyi Enikő maradna a Vígszínház élén

Összesen hét bemutató lesz a jövő évadban a Vígszínházban, emellett Robert Wilson rendezésében egy koprodukcióban készülő előadást is láthatnak a nézők. Eszenyi Enikő igazgató bejelentette azt is, hogy újra pályázik a vezetői posztra.


Stohl: „Mindannyian picit kurvák vagyunk”

Május 10-én mutatják be a Nemzeti Színházban Klaus Mann: Mephisto című regényéből adaptált darabot. A Vörös Róbert–Alföldi Róbert-páros színpadi adaptációja szimbolikussá vált: a művészek, értelmiségiek gyávaságáról, elvtelenségéről szól, és a hatalomról, amely megvásárolja őket. Stohl András főszereplésével tízszer játsszák csupán a darabot, ami először látható magyar színpadon.




Nem lesz több Derrick a ZDF-en

Nem sugározza többé a Derricket a krimisorozatot gyártó ZDF televízió, miután kiderült, hogy a felügyelőt alakító Horst Tappert a Waffen SS tagja volt.


A dinoszauruszok köztünk járnak, és élethűebbek, mint valaha

Itt vannak újra: nagyobbak, vérszomjasabbak, hangosabbak. Mintha élnének. Nehéz elképzelni, hogy a Volt egyszer egy Vadnyugat, A halál ötven órája vagy akár A tanú 3D-ben több lesz, mint az eredeti volt. Előbb-utóbb valaki ki fogja próbálni. A Jurrasic Parkkal összejött.


Alföldi a Vígszínházhoz szegődik

A 2013/2014-es évad első darabját, a Danton halálát Alföldi Róbert rendezi a Vígszínházban. A Nemzeti Színházból két színész, Stohl András és Hevér Gábor csatlakozott a társulathoz.


Megbukott a Spice Girls musical

A kritikusoknak és a nézőközönségnek sem tetszett a Spice Girls musical a West Enden, ezért fél év után levették a műsorról.





Nagy Feró: "Én inkább elhallgatok"

A politika annyira áthatotta a kultúrát és a művészeteket, hogy az embernek nagyon nehéz megszólalnia – mondta Nagy Feró a Hír24-nek adott interjújában.



Újságíró lesz Harry Potterből egy új filmben

A japán alvilág szennyesét a Tokió Vice című könyvben kiteregető Jake Adelstein újságírót alakítja egy új filmben Daniel Radcliffe, a Harry Potter szerepében világhírűvé vált brit színész.