Sári József: Napfogyatkozás
november 28., Magyar Állami Operaház

Majd’ egy évtizeddel a 2000-es pforzheimi ősbemutató után vitték színre Budapesten Sári József zenedrámáját, a Napfogyatkozást. A mű tizenegy jelenetben, mozaikszerűen rajzolja meg Koestler Artúr író–újságíró alakját, és festi föl azt a kort (csaknem az egész keserves és szellemileg mégis gazdag huszadik századot). Fantasztikus erőket vetett be a budapesti dalszínház az évad második premierjére. A valamennyi szinten és minden mozzanatában intenzív munka meghozta gyümölcsét: ha lehetne, Európa összes rangos színházi díját „kijárnám” ennek a produkciónak.

Vegyük először a látványt! Horgas Péter olyan neutrális, de kitűnően funkcionáló színpadképet tervezett, ami azt az illúziót is kelti, mintha az Ybl-palota korszerű színház lenne. A kulisszák semlegessége ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy az egyes képekben megjelenő figurák elrendezése, fizikai kapcsolata maximálisan artisztikus legyen. Ez a szépség még torokszorítóbb, ha drasztikus történés van éppen soron. (Ilyen fordulatokban Koestler élete bővelkedett.) A vizuális élményhez magas színvonalon járulnak hozzá Angelika Höckner változatos és dekoratív, a kék és a barna számtalan árnyalatában pompázó ruhái, amelyek egyfajta színkódként jellemzik az időt és a színhelyet.

Sári József © Polónyi István/Gramofon

Kevés és kopott az a jelzőkészlet, amely az énekkar odaadó munkáját leírhatná. Valaki az előadás után megjegyezte: ez nem is opera. Bizony nem – múlt századi értelemben. De a jelen zenés színházának nem csupán megfelel a mű és interpretációja, hanem az élvonalát képviseli. Az operakórus fantasztikus teljesítménnyel veszi ki a részét az eredményből, pontosan értelmezi a szituációkat, tehát nem idegenként lézeng. Precízen hajtja végre a bonyolult mozgásokat, és stílusosan énekli tagadhatatlanul nehéz szólamát.

Kiváló a zenekari játék is, Hamar Zsolt irányításával. Mivel Hamar maga is komponál, a hazai dirigensek középnemzedékében talán nincs is nála alkalmasabb Sári kottájának életre keltésére. A puzzle-szerű történetet a zene foglalja egységbe, a jeleneteket összekötő zenekari részeknek is jelentésük van. Hamar kibontja tartalmukat, a vokális részekben megtartva a kompozíció dinamizmusát, segíti az énekeseket.

A Napfogyatkozásban a társulat színe-java felvonul kisebb-nagyobb szerepekben. A legnagyobb nyomás a Koestlert alakító Perencz Bélára nehezedett, aki jóformán végig színen van. Nagyszerű jelenség, rá is érvényes, hogy nem szimpla „klónja” a megtestesítendő figurának, gesztusai a karakter lényegét mutatják föl. Ez érvényes Kiss Tivadar kis Löwyjére, Geiger Lajos József Attilájára, Tóth János Walter Benjaminjára. Kitűnő a Németh Andort éneklő Palerdi András és az Otto Katzot megformáló Nyári Zoltán, akiknek a szövege is jól érthető.

Néhány hete a Lövölde térre új szobor került, a Szív utca egykori lakóját, Koestler Artúrt ábrázolja. (Így használta a keresztnevét külföldön is, ha magyar közegbe került.) A közoktatásnak sok az adóssága vele kapcsolatban. Egyműves íróként ismeri, aki egyáltalán ismeri, a Sötétség délben (németül: Napfogyatkozás) című regény szerzőjeként. Holott munkássága ennél sokrétűbb. A mű keletkezéstörténete hozzáférhető az Operaház honlapján, érdemes elolvasni, sőt a premiert követő előadások előhangját is meghallgatni. A ház ezzel is bekapcsolódott az európai vérkeringésbe, hiszen másutt rég bevett szokás a közönséget megismertetni a művel, a publikum igényli ezeket a találkozásokat.

Albert Mária,
Gramofon Zenekritikai Műhely