Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A többi uniós ország megvan Orbán nélkül is, legalábbis egy bizonyos pontig.
Nem egészen 15 év elteltével a nemzeti-tekintélyelvű magyar vezető gyakorlatilag magára maradt az Unióban, országa pedig a legszegényebbek közé tartozik a tagok sorában – mutat rá a Die Presse brüsszeli tudósítója, Oliver Grimm.
A többiek nélküle is megvannak, legalábbis egy bizonyos pontig. Mint a héten tartott csúcson, ahol közös állásfoglalást dolgoztak ki Ukrajnáról. A megjelölt célok egytől egyig nemesek, de ki az, aki mégis elutasította őket? Természetesen Orbán.
Az EU egy éve jelentette be hivatalosan, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Kijevvel. Ám azóta nem történt semmi, mert minden egyes téma megnyitásához be kell szerezni az összes kormány beleegyezését. Ez pedig elbukik Magyarországon.
És ez így is marad, legalábbis a jövő évi magyar választásokig.
Viszont arra rá lehetett beszélni a héten a miniszterelnököt, hogy menjen bele az eddigi szankciós csomagok meghosszabbításába. A büntető intézkedések közül a legfőbb, hogy Belgiumban továbbra is befagyasztva marad több mint 200 millió dolláros orosz állami követelés.
A színfalak mögött kirajzolódott, hogy az uniós nagykövetek már a következő napokban jóváhagyhatják a következő megtorló lépéseket, igaz, ez ügyben most nem Orbán, hanem illiberális fegyvertársa, Fico akadékoskodik.
Hogy a magyar vezető miért nem követi a brit példát és lépteti ki országát az 50. paragrafus alapján a közösségből, ha a szemében ennyire lepusztult és igazságtalan az Unió? Aki hallotta két napja kirohanni Brüsszel ellen, mondván, hogy semmi sem történik az illegális határátlépések ügyében, továbbá, hogy háromszor kiáltotta a mikrofonba a magyar álláspontot, miszerint lázadni, lázadni és lázadni kell az EU ellen, nos, annak fel kell tennie a kérdést: vajon milyen párhuzamos univerzumban él ez az ember? Az év első öt hónapjában ugyanis 20%-kal visszaesett a zöld határon át érkezők száma.
Hogy mit jelent a gyakorlatban a polgárok számára Orbán illiberális állama, azt drasztikusan illusztrálja, hogy mi várható ma Budapesten. A kormány betiltotta a Pride-ot, pedig azt idáig a rendszerváltás óta minden évben megtartották a nemi kisebbségek ünnepeként.
Ám mégis megrendezik, egy csomó külföldi politikus jelezte a részvételét.
Egy emberi jogi aktivista szürreálisnak nevezte, hogy ugyanazon az úton fognak haladni, amelyre neonácik már bejelentették az igényüket. Mert nekik hatósági joguk ott felvonulni. Spanyolországból 3 miniszter lesz jelen. Talán ki kellene tenni rájuk: VIP-k, kéretik nem megtámadni őket!
Az akasztófahumor vigasztal, ám a gazdasági mérleg kevésbé megnyugtató 15 évnyi orbánizmus után. Egyetlen más európai nép sem fogyaszt kevesebb árut és szolgáltatást, mint a magyar, ideértve az egészségügyet és az oktatást is – állapította meg a minap az Eurostat.
Ez is annak az elszigeteltségnek a következménye, amibe Orbán vezette országát Európában – hangsúlyozza a Die Presse kommentárja.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.