A mindennapi megélhetésükért küzdő családok segítség helyett miért csak a magyarázkodást hallják, hogy Brüsszel a hibás? Hogyan építhet egy magát kereszténynek valló miniszterelnök családja egy egyre szegényedő országban luxusbirtokot szafariparkkal? Hogyan lehet erősebb a liberális nyugaton a szolidaritás és a szociális háló, mint nálunk, a keresztény kormány alatt, Magyarországon?
Mivel munkám során vallást, társadalomfilozófiát tanítok és a vallások társadalomra gyakorolt hatásával foglalkozom, ráadásul külföldön élő magyarként némileg külső szemmel elemzem az otthoni helyzetet, megszólítva érzem magam, hogy válaszoljak.
Egy mítosz lerombolása: Európa nem szekuláris, hanem igenis mélyen vallásos
Európa bármelyik országában teljes természetességgel utalhatnék a liberalizmusra mint vallásra. Magyarországon az elmúlt évek politikai vitái ezt nem teszik lehetővé, a kormány sok milliárd forint adópénzt költött a liberalizmus démonizálására. Pedig ideje leszámolnunk azzal a félrevezető szemlélettel, hogy a szekuláris, vallástalan Nyugat szemben áll a kereszténységgel. A nyugati demokráciákban uralkodó liberalizmust általában ideológiának nevezzük, de akár hívhatnánk vallásnak is, hiszen választ ad a világ eredetére és egzisztenciális kérdésekre, van egy alapvető értékrendszere, amely köré megszervezi a társadalmat. Ugyanúgy viselkedik, ugyanazt a funkciót tölti be, mint egy vallás. A liberalizmus a nyugati kereszténységből kifejlődött vallás, amely nemhogy nincs a kereszténység ellen, hanem annak hagyományait ápolja, annak etikáját viszi tovább. Legfontosabb dogmája, hogy minden embernek van lelke, és minden emberi élet értékes. Ez egy világosan keresztény (platóni) tanítás. Igaz, hogy a liberalizmus szakít az egyetlen Isten eszméjével, de az emberről alkotott képe ugyanaz, és mivel nem bízik abban, hogy Isten a halál után igazságot oszt, megpróbál az emberi egyenjogúságnak megfelelő társadalmat létrehozni.
Ezek a nyugati liberális országok legalább annyira vallásosak, mint Irán vagy Afganisztán, hiszen a saját dogmáikból nem engednek, ráadásul azokat terjeszteni próbálják más kultúrkörökben is, missziót folytatnak: a segélyeket, befektetéseket, a gazdasági kapcsolatok építését általában az emberi jogok tiszteletben tartásához kötik. Ez az egyenjogúságra való törekvés mélyen áthatja a mi jogalkotásunkat, oktatásunkat, az egészségügyet és az egész társadalmunkat is, Magyarországon ma a társadalom abszolút többsége ezt az értékrendet vallja magáénak. Ha egy bíró például nyíltan kétségbe vonná, hogy azonos jogszabály szerint ítélkezzen szegény és gazdag fölött, ha egy orvos faji alapon megtagadná az antibiotikumot a roma pácienstől, ha a tanár diszkriminálná a tanulólányokat a fiúkkal szemben, azt csak a társadalom marginális rétege fogadná el.
A liberalizmus és a kereszténység köszönik, jól elvannak egymással
Miért nevezem a liberalizmust a kereszténység egyenes folytatásának? A “minden ember egyenlő” dogma szemléletes példa ennek megvilágítására. Ez nem természeti elv. A természeti adottságok alapján nem vagyunk egyenlőek. Egyesek magasabbak, erősebbek, vonzóbbak, mint mások. Bizonyos egyedek intelligensebbek, mint mások. Vannak, akik olyan betegséggel születnek, hogy egyszerű létezésük is nagy terhet ró környezetükre.
Nem vagyunk egyformák, eltérő mértékben vagyunk hasznosak vagy károsak a társadalom és a természet számára, és a személyes boldogságunk is nagyon különbözik. Így van ez az állatvilágban is. Valójában az abszurd az ötlet, hogy a kéthetes csecsemőnek ugyanazok a jogai, mint a miniszterelnöknek, hogy a tömeggyilkos ugyanolyan egészségügyi ellátást kap, mint az egész életét kisgyermekek gondozásával töltő óvónő, vagy hogy az értelmi fogyatékkal élő felnőtt szavazata ugyanannyit ér, mint az egyetemi professzoré. Az ötlet, hogy minden ember egyenlő, a zsidó-keresztény vallás egyik alapvető tétele, amely azon alapul, hogy mindannyiunkat az egyetlen Isten teremtett. Más vallásoknak ez egyáltalán nem alapelve.
Az alapvető emberi jogok eszméje egy keresztény etikán alapuló liberális manifesztó, amely ma erős hatást fejt ki a kereszténységre. Nem a kereszténység törölte el a rabszolgaságot, tette jogilag egyenrangúvá a nőket, büntetendővé a gyermekek testi fenyítését, de magáévá tette ezeket a gondolatokat, mivel összeegyeztethető volt a tanaival. Ma már abszurdnak tartanánk, ha egy keresztény a rabszolgaság újbóli bevezetése mellett érvelne, pedig az lenne biblikus, Pál apostol visszaküldi a szökött rabszolgát tulajdonosához. A vallás mindig élő organizmus, változik, átalakul, alkalmazkodik.
Hogyan viszonyul egymáshoz a kereszténység és a liberalizmus a modern demokratikus államokban? A válasz röviden: köszönik, jól elvannak egymással. Bár a többség átpártolt a fiatalabb liberalizmusra, a kereszténység egyetlen liberális országban sem vált üldözötté. Inkább belső feszültséget okozott a keresztény egyházakban: hogyan lehet, hogy a mi erkölcsi rendszerünk Isten nélküli változata még szigorúbb normákat támaszt és vár el követőitől? Mindenki egyenlő? Már ne csak a házasságtörő nőnek bocsássunk meg, hanem homoszexuálisnak is? Minden menekültet fogadjunk be, a muszlimokat is? Ne rekesszük ki, hanem adópénzből fizessük transz személyek nemváltoztató műtétjét?
A fenti kérdések közül keresztények számára némelyik, talán akár mindegyik bizonnyal megosztó. Néhány évtizeddel ezelőtt ezeket az akkor megbotránkoztató kérdéseket tettük fel: lehetséges-e a női papság? A protestáns egyházakban lehetségessé vált a női papság, és kiderült: ugyanolyan jól prédikálnak, temetnek és gondoznak lelkileg, mint a férfiak.
A katolikus egyház malmai szervezeti felépítése miatt jóval lassabban őrölnek, de ők is nyitnak efelé, Ferenc pápa megtette az első lépéseket azzal, hogy engedélyezte a nők liturgikus szolgálatát. A női lelkészség egyértelműen Pál apostol szavai ellen megy, mégis összeegyeztethető a keresztény hitelvek igen nagy részével. Költsünk-e vagyonokat a HIV-járvány megfékezésére, vagy az úgyis leginkább a melegeket érinti? Aki bűnben él, viselje a következményeit – hangzott egyházak érvelése pár évtizede. Ez a gondolkodásmód már csak izolált szektákban van jelen, a mainstream kereszténység mélységesen szégyelli, hogy ez az érvelés múltjának része. Ez a dinamika, hogy a humanizmus kihívások elé állítja a nála konzervatívabb kereszténységet, gyümölcsöző a kereszténység számára is, hiszen arra kényszeríti, hogy folyton újraértékelje addigi világképét. Márpedig ez a folytonos reflexió a változó világra az, ami életben tart egy vallást. Amelyik vallás eszmerendszere nem tud adaptálódni, válaszokat adni adott élethelyzetben, az pár nemzedéken belül eltűnik a történelem süllyesztőjében.
Elfogadhatja-e keresztény ember a liberális LMBTQ-lobbit?
Az alábbiakban egy Magyarországon épp aktuális példán keresztül próbálom leírni, hogyan is zajlik ez az adaptációs folyamat. Amikor van egy aktualitás, ami lehet természeti katasztrófa, háború vagy egy másik vallás, a liberalizmus felszínre hoz egy kérdést, amellyel a kereszténység korábban nem foglalkozott, nem volt fontos számára, hogy kidolgozza az arra vonatkozó részletes dogmákat.
Nézzük a homoszexualitást. Majd két évezreden keresztül ez nem volt jelentős kérdés, miután azonban a liberalizmus azonos jogokat követelt homoszexuálisok számára a liberális országokban, az ottani kereszténység rákényszerült az állásfoglalásra.
Mit tesz ilyenkor egy teológus? Megnézi, mit ír az Újszövetség a homoszexualitásról.
