Az egykori kodályi, bartóki népdalgyűjtésekhez hasonló jelentőségűnek tartják nyelvészek azt a kutatást, amely a modern korban kivesző tájnyelvi szavakat rendezi atlaszba.

„Nálunk akkora a beszédbeli különbség, a polgár a paraszttól, a kalábriai és a toszkánai annyira távol áll szavaiban, hogy csak a legnagyobb nehézséggel értik meg egymást” – jegyezte meg Galeotto Marzio Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás tetteiről és mondásairól című könyve egyik fejezetében. A 15. századi olasz humanista számára minden bizonnyal különleges felismerést jelentett, hogy „a magyaroknál (...) ugyanaz a beszédforma van, vagy csak nagyon kicsi a különbség. Innen következik, hogy a magyar nyelven szerzett dalt paraszt, polgár és főúr egyformán megérti.”

Éppen a magyar nyelv e „nagyon kicsi különbségeinek”, vagyis nyelvjárásainak a helyzetét szándékozik feltérképezni egy alig két éve indult – de az adatgyűjtésnek már csaknem kétharmadánál járó – akadémiai kutatási program. Az új magyar nemzeti nyelvatlasz létrehozásán dolgozó Geolingvisztikai Kutatócsoport kitaposott úton jár: az első próbagyűjtésekkel hatvan éve indították el a Magyar Nyelvjárások Atlaszának munkálatait. Az 1977-ig elhúzódó feldolgozás eredményeként hat vaskos kötetben publikált, a fél évszázaddal ezelőtti tájnyelvi állapotot képviselő lexikonszerű kutatási anyag máig tudományos forrásul szolgál. (Összehasonlításképpen: az 1957-ben indult romániai magyar nyelvjárások atlaszának kötetei még mindig nem mind jelentek meg.) A fél évszázados atlasz „olyan nyelvi állapotot rögzít, amelyik szinte máris elmúlt” – értékelt és panaszkodott egyszerre a kötetek egyik szerkesztője, Deme László professzor egy 1975-ös tanulmányában. A szakemberek által sokáig statikusnak érzékelt népnyelv ugyanis – a második világháborút követő évtizedekben, az urbanizáció és az 1950-es évek eleji erőltetett iparosítás hatására – drámai ütemben kezdett változni.

A mostani, közel hatvan év után, mintegy kétszáz helyszínen (korántsem mechanikusan) megismételt anyaggyűjtés a nyelvi állapotfelmérésen túl már a változásokra is figyel. Különös tekintettel arra, hogy – bár tájegységenként eltérő mértékben – a paraszti életformákkal a hozzájuk kapcsolódó szókincs java része is eltűnőben van. Ma már nincs értelme például a szövés vagy a kendertermesztés kifejezéseit az élő nyelvben kutatni, hiszen ezeket a legjobb esetben is csak emlékezetből idézhetik fel a megkérdezettek. Mivel például Sopron környékén évtizedekig nem tartottak bivalyt, elfelejtődött egykori elnevezése, a biho is. A városias életmód terjedésével egyébként az állatnevek használata is szürkül. Például azt, hogy a csikót ellő ló csitkózik, a párzó kakas bendérozik, a csibe az pisleny, a kis nyuszi pedig filesfiú, ma már lényegesen kevesebben használják elsődleges megnevezésként. Ahogy a – nem mellesleg a nyelvi atlaszhoz kifejlesztett szoftver nevét is adó – bivalyborjúét, a bihalbocsot is.

© HVG


Az egyes szavak és kifejezések ritkulása, eltűnése egyben a nyelvjárások köznyelvhez való közeledését is jelzi, a tájnyelvi területek zsugorodását pedig a köznyelvi „szürkezónák” hízása kíséri. Nyilván nem függetlenül attól, hogy mindenhol ugyanazt a néhány tévécsatornát nézik. Fél évszázaddal ezelőtt a hangzókészlet vizsgálatára is kiterjedő gyűjtéskor még a legtöbb faluban csaknem kizárólag nyelvjárást beszélőket találtak a kutatók. A jelenlegi vizsgálat adataiból azonban már látható, hogy az emberek többsége kettős nyelvű: privát szférájukban ugyan használják még a nyelvjárást, de más esetekben inkább a köznyelvhez igazodnak. A Rábaközben például a köznyelvi orgona lett általános a legutóbbi gyűjtéskor még elsődlegesnek számító, ám azóta szinte teljesen feledésbe merült szentgyörgyi virág vagy a szláv eredetű szelence helyett.

„Ezekben az években éri el a nyugdíjkorhatárt az a falusi nemzedék, amelynek (...) tagjai még tömegesen a nyelvjárást sajátították el elsődleges anyanyelvi nyelvváltozatukként” – hívta fel a figyelmet a mostani kutatócsoport vezetője, Kiss Jenő professzor egy három évvel ezelőtt írt tanulmányában. Napjaink adatgyűjtési időszaka lehet ugyanis az utolsó pillanat, kongatta meg a vészharangot, hogy „az atlaszmunkálatokkal a hagyományos paraszti kultúrát tükröző szavaknak eredjünk a nyomába, s a szavak vizsgálatával ennek az egykorvolt kultúrának a máig élő nyelvi lenyomatait gyűjtsük össze”. Két-három évtized múlva ugyanis „már legföljebb kivételesen lesz olyan (...), aki elmondhatja magáról, hogy a hagyományos paraszti gazdálkodásról közvetlen tapasztalatokon nyugvó tárgyi és nyelvi ismeretei, emlékei vannak”.

Ahogyan természetes, hogy egy autópálya építésekor régészeket hívnak – mondja a HVG-nek Kiss –, éppolyan indokolt a Kárpát-medence módszeres nyelvi „leletmentése” is. A nyelvjárások felmérésének jelentősége ezért talán Bartók és Kodály 20. század eleji, a maguk idejében egyébként korántsem kellően értékelt népzenei gyűjtéséhez hasonlítható – teszi hozzá a nyelvészprofesszor.

A dialektológus leletmentők egyébként gyakorta prózai akadályokba ütköznek. Például amikor a megkérdezettek – a remélt tájszavak helyett – az idegen tiszteletére „szépen beszélve”, azaz köznyelvi kifejezésekkel öntudatlanul is nehezítik a kutatást. Azt is megfigyelték, hogy az idős emberek előszeretettel archaizálnak, gyerekkorukban még hallott, de ma már nem használatos szavakat keverve a beszédükbe. A mostani kutatás ezért azt is vizsgálja, milyen a beszélőknek a saját (táj)nyelvükhöz való viszonya. Feltételezik ugyanis, hogy ha szépnek tartják, akkor nagyobb eséllyel ragaszkodnak hozzá.

Székelyföldi utcakép
© Túry Gergely


Fél évszázada leginkább az nehezítette a kutatást, hogy az adatgyűjtés az 1950-es évek eleji terménybeszolgáltatási razziák időszakával esett egybe, és az emberek igen bizalmatlanok voltak. Ma már „nem néznek bennünket spiclinek, agitátornak, besúgónak, legföljebb adóellenőrnek, valamely biztosító, vállalkozás, cég, szekta ügynökének” – számol be az új keletű kihívásról Kiss. Annál kellemesebb meglepetésnek számít, amikor például különösebb rávezetés nélkül is „elő tudják csalogatni” a mai tájnyelvi beszélőből a fél évszázada gyűjtött kifejezéseket. „A döblec az még mindig döblec, a boszlán az ma is boszlán – mindkettő a sütőtök egy-egy tájszava” – hozott mezőségi példát egy rádióműsorban az egyik fiatal kutató. Érdekes módon egyébként az autentikus tájnyelv használata nem feltétlenül függ attól, hogy egy-egy település mennyire elzárt, vagy milyen messze van a legközelebbi regionális nyelvi központtól. A főváros körzetében, a Dabassal egybeépült Gyónon például a mai napig él az ökrös fogat jobb és bal oldali marhájának nyelvjárási megnevezése – csász és hajsza –, mivel a faluban nagy hagyománya volt az ökörtartásnak.

A regionális nyelvek „élettere” szűkül, a kutatók mégsem látják reménytelennek a tájszólások jövőjét. A kihullott vagy feledésbe ment nyelvjárási szavakat, bármennyire szépnek és értékesnek tartják is azokat, természetesen nem lehet visszacsempészni a nyelvbe. De a tény, „hogy megőrizzük a jövő számára, lehetőséget biztosít arra, hogy adandó esetben írók, költők, publicisták, tanárok éljenek azzal a lehetőséggel, hogy ezeket a felgyűjtött adatokat valamire használják” – elmélkedett az említett rádióműsorban Kiss Jenő.

SERF ANDRÁS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szellem

Nyelvében él a nyelvész?

Politikai párttól merőben szokatlan módon a Jobbik két héttel ezelőtt felszólította – mások mellett – a Magyar...

Beszóltak Észak-Koreából Pompeónak: mérgező növénynek nevezték

Beszóltak Észak-Koreából Pompeónak: mérgező növénynek nevezték

Photoshoppereknek nem akadály, ami az Audinak igen - ilyen lenne az RS6 szedánként

Photoshoppereknek nem akadály, ami az Audinak igen - ilyen lenne az RS6 szedánként

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

Máig nem tudni, Orbán miért nem küldött gyásztáviratot Heller Ágnes halálára

Máig nem tudni, Orbán miért nem küldött gyásztáviratot Heller Ágnes halálára

Logót vált a Volkswagen

Logót vált a Volkswagen