Vén, hiú, svindler, komisz, komédiás, kérges lelkű, irigy irodalmi kalandornak titulálta Egy fölösleges ember című befejezetlen korrajzában Hatvany Lajos író, kritikus 1917-ben az akkor már több mint 30 éve elhunyt Kertbeny Károlyt (ejtsd: Kertbeni). Mindezt szeretetből: a dilettáns íróként, közepes műfordítóként elkönyvelt Kertbeny bohém életvitelével Budapest egyik színfoltja volt. Nem csak a fővárosban: az 1824-ben Bécsben született Karl-Maria Benkert volt könyvkereskedő és katona, egész életében utazgatott, Európa-szerte újságlevelezőként, szerkesztőként, kulturális egyesületek tagjaként tűnt fel; a nagyobb városokban tetemes adósságokat hagyott maga után, sőt Bécsben és Brüsszelben az adósok börtönét is megjárta.
Megélhetési gondjai miatt 1854-ben felajánlotta szolgálatait az osztrák titkosrendőrségnek, azzal áltatva magát, hogy majd annak vezetőit felhasználhatja a saját céljaira – olvasható Deák Ágnes történész Két pályakép a rendőrbesúgók világából című, 1998-as tanulmányában. Elképzelése azonban hiú ábrándnak bizonyult, feljebbvalói átláttak a szitán, és menesztették a kókler ügynököt.
Az irodalom szerelmese igazi hazafi volt: magyar szülők gyermeke volt, és történelmi időkben, 1848 februárjában, a haza iránti lelkesültségből magyarosított Kertbenyre. E nemes okból népszerűsítette a magyar irodalmat, jó barátja, Petőfi Sándor mellett Arany János, Jókai Mór, Vörösmarty Mihály műveit fordította németre és angolra. „A haza szolgálatában élte életét, még akkor is, mikor nem volt a hazában” – búcsúztatta a Vasárnapi Újság az 1882-ben 58 éves korában elhunyt patriótát.
Kertbeny Károly 1850-ben
wikipédia
Egy titkos élet
Csaknem száz évvel a hazafi halála után derült ki, hogy Kertbenynek volt egy másik élete is; még annál is kalandosabb, mint a lexikonok által addig ismert. Történt az 1980-as években, hogy Manfred Herzer német kutató, a berlini Meleg Múzeum egyik alapítója az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában fellelhető Kertbeny-kéziratok alapján bizonyította, hogy az író-műfordító a szerzője két, 1869-ben névtelenül megjelentetett német nyelvű értekezésnek.
Az egyik, a saját nemük iránt vonzódó német férfiak büntetőszankciók alóli felszabadításáért szót emelő röpiratban
először szerepeltek a „homosexual” és „heterosexual” szavak.
Az 1990-es években aztán Takács Judit, az MTA szociológusa figyelt fel az alig ismert Kertbenyre, miután egy dán kollégája megkérte, nézzen utána, milyen kapcsolatban állt a magyar irodalmár Hans Christian Andersennel (mint kiderült, a dán meseíró egy Petőfi-fordítás kapcsán kérte ki a tanácsát).
Freud is átvette
Ekkor derült ki az is, hogy említett röpiratok nem sokkal az előtt születtek, hogy a legtöbb német államban a férfiak közötti szexuális kapcsolatokat az új, egységes birodalmi büntető törvénykönyv porosz mintára akár ötéves börtönbüntetéssel is szankcionálta. A felháborodott Kertbeny az általa becsmérlőnek tartott „szodomita” szó helyett dobta be a „homoszexuális” kifejezést.
