Amikor 1870-ben a képviselőház megszavazta gróf Andrássy Gyula miniszterelnök javaslatát egy új sugárút létesítéséről, Budapest városépítésének története radikálisan új irányt vett. Egy év múlva, 1871-ben elkezdődtek a munkák, és megszavazták a másik nagyszabású tervet, a Nagykörút kiépítését is, ami az akkor még gödörként tátongó téren, az Oktogonon találkozott a Sugárúttal. A kor vezető politikusai nem csupán azt a sürgető napi feladatot akarták megoldani, hogy a túlzsúfolt Terézvárost kiszabadítsák, és lehetővé tegyék a Belvárosból való kijutást a megnövekedett forgalom számára, hanem egy világváros képe is a szemük előtt lebegett. Az eredeti tervek szerint a sugárúti épületeknek 1872-től öt éven belül kellett volna elkészülniük, de az 1873-as gazdasági válság lelassította a munkálatokat. Ennek ellenére 1885-re az utolsó telket is beépítették. A Sugárút presztízse a földalatti vasút megépítésével tovább nőtt, s ez lett Budapest legelegánsabb nagyvárosi utcája.

A Párisi Nagy Áruház az Andrássy út 39. szám alatt épült. Eredetileg a Terézvárosi Kaszinó (építész: Petschacher Gusztáv) háromszintes, az Andrássy út többi házához hasonló, neoreneszánsz stílusú épülete állt itt. Ám 1909-ben megvásárolta Goldberger Sámuel, aki Rákóczi úti leégett üzlete helyett az Andrássy úton nézett ki magának egy új áruháznak való helyet. Az épület áttervezésével Sziklai Zsigmondot bízta meg. A francia mintára átépített új áruházat 1911-ben nyitották meg a nagyközönség számára. Ez volt az ország első modern áruháza. Az üvegtetővel fedett átriumos, egy légterű épület nagyvonalú, átlátható tereivel a fellendülő magyar gazdaság és a világvárossá fejlődő Budapest eszményét testesítette meg.

A Párisi Nagy Áruház homlokzata

Műértő

Goldberger Sámuel fiatalon inasként végigjárta Bécs, Berlin és Párizs áruházait és megérezte, hogy ezé a kereskedelmi formáé a jövő. A Rákóczi úton nyitott első üzletét kissé nagyképűen szintén Párisi Nagy Áruháznak nevezte. Ez inkább bazárhoz hasonlított, de ez volt Budapest első olyan boltja, ahol a középréteg szinte mindent egy helyen megvásárolhatott - olcsón, mivel a tulajdonos az olcsón megvett tömegárut csekély haszonnal adta tovább. Sikerének ez volt a titka. Az üzlet egy rövidzárlat miatt égett le 1903-ban, a tűzvészben 14 ember meghalt. Ezért volt Goldberger számára annyira fontos az új áruházban a tűzbiztonság.

A nagyáruház ma is ismert koncepciója Aristide Boucicaut-tól, az első párizsi áruház, a Bon Marché (jelentése szó szerint jó vásár, azaz olcsó) alapítójától származik, aki megszabta és feltüntette az árakat; szezonális árukínálattal, próba- és cserelehetőséggel csábította a vevőket. Ezután épültek a híres párizsi áruházak, így a Samaritaine és a Galeries Lafayette, mindkettő tereit üvegkupolával fedett belső udvar köré szervezték. Goldberger jól ismerte a párizsi áruházakat, és azokhoz hasonlót akart létrehozni: mindenképpen valami feltűnő, különleges és modern épületet. Ezért adhatta az épület szerkezetét a kor nagy találmánya, a vasbeton. Az üvegfalú lift és a tűzvédelmi sprinklerrendszer szintén a legmodernebb műszaki színvonalat képviselte. De Goldberger új marketingszemléletet is hozott: bevezette a csomagküldő rendszert és az áruházi katalógust.

Az eredeti kaszinó neoreneszánsz báltermét Lotz Károly és Feszty Árpád freskói díszítik. Sziklay Zsigmond megtartotta a báltermet, és úgy építette be azt az áruház épületébe, hogy szerkezetileg nem támaszkodik rá; a Lotz-terem fölötti szint függesztett födémmel készült. Megmaradt a kaszinó Paulay Ede utcai homlokzata és a földszinti boltíves terem is. Így egy neoreneszánsz-szecessziós öszvérépület született, amely azonban funkcióit tekintve a legkorszerűbb áruházakhoz volt mérhető. Az épület tetején korcsolyapálya üzemelt, nyáron pedig vendéglő, ahová üvegfalú tükrös felvonókkal lehetett eljutni.

Az Andrássy úti homlokzatot a parabolikus vasbeton ív uralja, agresszíven hirdetve a modern technika végtelenbe tekintő jövőjét. Az áruház csak két évvel fiatalabb Budapest első vasbeton szerkezetű épületénél, a Zeneakadémiánál (építészek: Korb Flóris és Giergl Kálmán), ahol szintén megfigyelhető az új szerkezetnek megfelelő forma megtalálására tett kísérlet. Egyfajta ipari szecesszió ez, amelyet erőteljes, de míves formálás jellemez. Meglepő módon azonban az épület nem teljesen vasbeton szerkezetű, az átriumot tartó oszlopok téglából vannak (talán a nyomott szerkezeteknél megbízhatóbbnak ítélték az évszázadok óta használt téglapillért, vagy egyszerűen olcsóbb volt a vasbetonnál, ezért utóbbit csak ott használták, ahol nem lehetett mást). A homlokzat világosbarna kőagyag burkolata a pécsi Zsolnay-gyárban készült. Az erkély két oldalán lévő két szobor közül az egyik a majdnem meztelen Goldberger Sámuelt ábrázolja kezében pénzeszsákkal, míg a másik, kalapácsot tartó alak a tervező, Sziklay Zsigmond. Tervező és megbízója egyaránt a reneszánsz művész, illetve a mecénás szerepében látszik tetszelegni.

Az Andrássy úti új áruház már nem a szegényebb népréteg, hanem a nagypolgárság igényeit szolgálta ki. Az I. világháborút követő válság miatt azonban ismét olcsó üzletté vált. Jóval a II. világháború után, 1958-ban nyitották meg újra, és Divatcsarnok néven 1999-ig, bezárásáig „a nép áruháza” volt. Az épületet 1967-ben nyilvánították műemlékké. A plazakorszak a Centrum áruházlánccal a Divatcsarnokot is tönkretette. Ezután akadtak, akik a pesti Guggenheim Múzeumot, mások az Építészeti Múzeumot szerették volna a házba költöztetni, miközben az épület állapota egyre romlott. De egyik kormányzat sem szánt rá pénzt, végül 2005-ben hárommilliárd forintért a luxemburgi székhelyű, budapesti, prágai, varsói és párizsi tőzsdén is jegyzett Orco Property Group vásárolta meg, amely a közép-európai ingatlanpiac és szállodaipar egyik vezető befektetője. Az Orco először - Manuelle Gautrand francia építésznő tervei szerint - luxusáruházat szeretett volna itt nyitni. Végül inkább irodaházat építettek, a tervezést pedig Tiba János vette át. A munkálatokat 2007-ben kezdték meg a Market Építő Zrt. kivitelezésében.

Tiba János pályáját Erick van Egeraat irodájában kezdte, a holland sztárépítész első budapesti munkájának, az Andrássy út elején lévő ING-irodaháznak volt az egyik mérnöke. Az Andrássy úti palota 16 évvel ezelőtti igényes és szellemes felújítása (az akkor még szokatlan üvegszerkezetű lépcső és födém, illetve az épület tetején megépített üvegbuborék tárgyaló miatt) a szakmában ugyanúgy elismerést váltott ki, mint Egeraat Paulay Ede utcai ferde üveg, intelligens klímahomlokzatú épülete. Az ezután a Dózsa György úton elkészült új irodaház azonban formalista gesztusa miatt már megosztotta az építészeti közvéleményt. Még az Egeraat-iroda botrányokkal kísért (számos kifizetetlen számlát és embert maga mögött hagyó) bezárása előtt Tiba saját irodát nyitott, amely láthatóan sikeresen működik. Úgy tűnik, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal (KÖH) és a befektetővel is jól tudott kommunikálni, aminek végeredménye egy színvonalasan felújított, „jól fésült” épület.

Tibáéknak először meg kellett tisztítaniuk a házat a rárakódott negyven évtől. Elbontották az álmennyezetet, elfalazásokat, burkolatokat, így láthatóvá tették a vasbeton szerkezetet. Az épületgépészeti vezetékek az álpadló alatt futnak, a hűtő-fűtő rendszer pedig a vakolatban. Megtartották az eredeti térszerkezetet - legalábbis vizuálisan. Megmaradt a két oldalról felmenő lépcsősor - igaz, funkcionális szerepe már nincs. A földszint és az első emelet kereskedelmi célokat szolgál, de följebb nagy terű luxusirodákat alakítottak ki. Ezek átriumra néző helyiségeit hangszigetelő üvegfallal határolták, amely biztonsági okokból megszünteti a szintek közötti közlekedést. Az átriumot lezáró üvegtető visszakerült az eredeti magasságába, a 4. és 5. emelet közé, ezzel visszaálltak az eredeti térarányok, és megmaradt a belső terek természetes megvilágítása. A földszintről mozgólépcső visz az első emeletre, ami sajnos megbontja az átrium terét. Az üvegfalak és a lépcsők üvegkorlátai finom, geometrikus, változó mintázatú csiszolást kaptak, ami a szecesszió érzékeny dekorativitására reflektál. Megújították a Lotz-termet, megtisztították a freskókat, az aranyozást és Róth Miksa ólomüvegeit.

A főbejárat portálja nem volt rekonstruálható, ezért új, az épülethez illeszkedő, de nem historizáló portált terveztek. Ennek eltérően ferdülő síkjai és az aranyszínű lámpák alig észrevehetően, de a XXI. század jelenlétét érzékeltetik. A kortárs építészet a tetőn jelenik meg markánsan, mintha a tervezők itt akarnák kitombolni magukat, ahol senki sem látja. Háromszög alakú elemekből álló amorf üvegházban exkluzív iroda épült, ahonnan káprázatos kilátás nyílik Budapestre. A gépházat rozsdásodó, tört vonalú fémlemez burkolja - olyan, mint egy modern szobor a tetőteraszon, amelynek közepén egy üvegkúton keresztül nézhetnénk le a mélybe, már ha bárkit is felengednének ide. Mindez meglehetősen öncélúnak tűnik. A nagyközönség a földszintet és az első emeletet kapta meg, ahová beköltözött az Alexandra Könyváruház, a Lotz-terem pedig úri kávézóvá alakult. A pécsi illetőségű Alexandra tulajdonosa, miután agresszív terjeszkedésével, ízléstelen boltjaival és kommersz könyveivel felbolygatta a magyar könyvkereskedelmet, ily módon igyekszik presztízst (no meg piacvezető helyet) szerezni. Tény, hogy az utóbbi időben megvásárolt néhány színvonalas kiadót, kulturális eseményeket szervezett, és egyre igényesebb boltokat nyitott. A Párisi Nagy Áruházban lévő ez utóbbiak közül is kiemelkedik. A cég növekedése és a tulajdonos ambíciói kísértetiesen hasonlítanak Goldberger Sámueléhez.

Egy felújítás mindenképpen reflexív magatartás: visszanyúl a múlthoz, és azt a jelenhez emeli. Az a képesség, ahogy egy régi ház újjászületését egy másik korban előidézheti, az építészet megrendítő tulajdonsága. Mintegy bizonyítéka a korok közötti párbeszédnek és a múlt, jelen és jövő értelmének. A korok egymásra rétegződésének valójában az építészet legtermészetesebb tulajdonságának kellene lennie. Ez nem egyenlő a múlt mindenáron való megtartásával, ami általában a műemlékvédelem döntéseket nem vállaló magatartását jellemzi. A tervezők szerencsére jó ízléssel megtalálták a helyes arányokat, a XXI. századi átlényegülést csupán finoman érzékeltetve. Kár, hogy az épület nem tudta megtartani eredeti áruházi funkcióját, a 2009-ben csődvédelembe menekült ingatlanbefektetőre azonban nem lehet panaszunk. Példaértékűen újíttatta fel az épületet, megtett mindent, amit a műemlékvédelmi hivatal kért. Nem az ő hibája, hogy az irodaszintek még mindig üresek.

Lévai-Kanyó Judit