Călin Peter Netzer román rendező valószínűleg a földkerekség egyik legboldogabb emberre: ő az idei Arany Medve, a Berlinale fődíja büszke tulajdonosa. Pedig szinte mindenki biztosra vette, hogy ismét politikai döntés születik és fődíjat a házi őrizetben lévő, saját bezártsága paranoiáit megfilmesítő Jafar Panahi kapja.

Netzer filmje, a Pozitia Copilului (Gyermeki póz) címre keresztelt pszichodráma egy terhelt anya-fiú kapcsolatról szól, ahol az újgazdag mama élete hivatásának tekinti a fia élete fölötti uralkodást és helyette a döntések meghozatalát, mígnem az élet úgy osztja a lapokat, hogy a fiúnak fel kell nőni, a mamának meg bármilyen nehéz is, el kell őt engednie. Barbu, a 30 éves fiú gyorshajtás miatt halálra gázol az országúton egy tizenéves kisfiút, végre fel kell tennie a kérdést, hogy vállalja-e tette következményeit vagy hagyja továbbra is, hogy bármi áron a mama mozgassa élete szálait?

A 38 éves rendezővel filmje bemutatója után találkoztunk, amikor ártatlan és szégyenlős mosollyal a szemüvege alól csak annyit mondott: „Megnyerni a Medvét, az bizony nagy dolog lenne!” Íme: a „nagy dolog” mára valóság.

AFP / John MacDougall

hvg.hu: Románia Kelet-Európa és a Balkán különös keveréke. A The Necessary Death of Charlie Countrymen című filmnek érdekes módon azt hányják a szemére, amiért önt az egekig magasztalják: ahogy az előző rendszerből megmaradt és átszivárgott korrupciót ábrázolja. Ez mennyire klisé és mennyire van még jelen a hétköznapi valóságban?

Călin Peter Netzer: A közigazgatás korrupciója a mai napig tény, talán nem azon a szinten, ahogy azt a Ceausescu-rendszerben megszoktuk, de jelen van. Románia még átalakulóban van, még nem érkezett meg a nyugati országok szintjére ezen a téren sem. De azt gondolom: ahogy a korrupcióról beszélek, az szinte bármelyik országban játszódhatna, a volt keleti blokkban mindenképp. De a hatóságok, vagy jelen esetben a rendőrség korrupciója csak egy szál a filmemben, ráadásul teljesen mellékszál, a fő sodor az anya és fia patologikus kapcsolata.

hvg.hu: Igen, de a fiút, vagy nevezzük inkább férfinak, egyrészt nem engedik felnőni, másrészről nem is nagyon akar, szinte egyensúlyban van egymással a két folyamat, az egyik legalább annyira nem enged, amennyire a másik nem is akarja, hogy engedjék. Ez a viszony hogyan alakult, fejlődött az írás vagy a forgatás során?

C. P. N.: Mindketten megszokták ezt a helyzetet a másikkal, de ettől még beteges a viselkedésük. A férfi viselkedése egyedi eset, nem azért nem költözik el és akar felnőni, mert ennek bármilyen anyagi oka volna. A mai román fiatal generáció a filmben ábrázolt férfihoz képest nagyon is önálló. Már nem úgy van, mint egy generációval ezelőtt, ma már egészen fiatalon elköltöznek a szüleiktől és külön életet élnek.

hvg.hu: Nagyon találó és szeretnivaló cím a Gyermeki póz. Hogy született?

C. P. N.: A gyermeki póz egy jóga póz. Van egy jelenet a filmben, amit aztán kivágtunk dramaturgiai okokból, de a címet mégis megtartottuk, mert nagyon sokféleképpen és árnyaltan lehet interpretálni, mert több jelentéstartalommal is bír. Egyaránt vonatkoztatható az anya és fiú viszonyára, de a halott fiú testtartására is, ahogy feküdt az aszfalton a baleset után.

hvg.hu: Végig nagyon sötétben forog a film, nyilván a téma miatt is, és a kamera végig nagyon közel van az arcokhoz. Miért lett ez a pszeudo-dogma stílus az esztétikai koncepció?

C. P. N.: Két kamerával forgattunk és 30 napunk volt a forgatásra, ami napi 14-15 óra munkát jelentett. Az operatőr nagyon alaposan ismerte a forgatókönyvet és a történetet is, ezért teljes szabadságot adtam neki, hogy úgy használja a kamerát, ahogy érzi és akarja. Tehát az operatőr teljes értékű alanya volt a forgatási munkálatoknak.

Jelenet a Gyermeki pózból: előre ittak a medve bőrére

rfi

De a színészekkel sem volt ez másként. Szerettem volna, ha az egész film a dogma irányába megy el, ami aztán a vágásnál nem könnyítette meg a dolgunk. A vágónak is viszonylagos szabadságot adtam, csak az első vágott verzió után néztem meg a filmet, és csak abba avatkoztam bele. Azért választottam ezt az utat, mert nagyon közel állt hozzám a történet és féltem, hogy nem lennék elég objektív, és hogy ez rossz irányba vinné a filmet.

hvg.hu: Mennyire volt tudatos döntés, hogy a filmben a román társadalom olyan rétegeit hozza össze, a városi milliomost és a vidéken elő szegény, egyszerű embert, akik a valóságban, ha nincs a baleset, nem valószínű, hogy összetalálkoznának?

C. P. N.: Nem volt benne tudatosság, pont ez a lényege, hogy a film végén, mikor gazdagék elmennek a szegényékhez már az emberi viszonyok a fontosak, nem a pénz. A pénzeszsák nő egyéni fejlődéstörténete is benne van abban, hogy képes az áldozat szülei, a szenvedő alanyok szemébe nézni és nem pénzzel akarja megoldani és meg nem történtté tenni a dolgot.

hvg.hu: Nagyon tömény a film, ami bármelyik pillanatban átválthatna szentimentálisba, mégsem történik meg.

C. P. N.: Még mindig nehéz objektívnek lennem. Kínosan ügyeltünk rá, hogy megtartsuk a határokat, csak remélem, hogy sikerült. A színészek, főleg Luminita Gheorghiu pontosan tudta, mivel remek színésznő, hogy hol a határ és meddig mehet el. A végső, talán legnehezebb jelenetet 3 óra alatt vettük fel, annyira koncentráltan dolgoztak a szereplők és annyira szóról szóra ki voltak dolgozva a dialógusok is.

Razvan Raulescu nagyon jó dialógusíró, őt hívtam segítségül. Ő írja a legtöbb Mungiu-film dialógusát is. Sok előtanulmányt folytatunk, elmentünk emberekhez, akik átéltek ilyen és ehhez hasonló szituációkat. Azokat a jeleneteket, amik elcsúszhattak volna, hamisnak vagy túlzón hathattak volna, többször átbeszéltük, elpróbáltuk.

hvg.hu: Van-e jelentősége annak, különösen annak tekintetében, ahogy a korrupciót bemutatja, hogy Németországban nőtt fel, 9 éves kora óta ott szocializálódott? Ezért élesebben látja a kontrasztot, vagy egyszerűen annyira szem előtt van, mert a normalitás és a viszonyok része?

C. P. N.: A normalitás része és ezen a téren az elmúlt 20 évben nem sok minden változott. Amikor a 90-es évek végén visszakerültem Romániába, láttam az ilyen eseteket, de azért lassan változnak a dolgok. A filmben is csak akkor fordulnak át a rendőrök és válnak megvesztegethetővé, mikor elkezdik felülről kapni a telefonokat. Régen ez már első 5 percben megtörtént volna - hívások nélkül is.

hvg.hu: A film 112 percen keresztül az elengedésről szól. Most hol tart az elengedésben a filmet illetően?

C. P. N.: Még nem jött el az a pont, hogy el tudjam engedni. Talán ez nem is egy pont, hanem egy hosszú folyamat. Olyan, mint egy pszichoanalízis: hosszú és hosszantartó a hatása is.

hvg.hu: Ha már Mungiunál tartunk, az ő sikere, a cannes-i Arany Pálma-díj elnyerése óta nagyon jól menetel a román film. Azt hihetnénk, hogy azóta többet tud a világ a román filmekről, mert a 4 hónap, 3 hét, 2 nap kinyitotta az ajtót, vagy talán még az ablakot is. Mennyivel könnyebb azóta Romániában a filmeket finanszírozni, könnyebb-e egyáltalán?

C. P. N.: A filmeket soha nem könnyű finanszírozni. Egyrészt a válság miatt, másrészt a román filmtámogatási rendszer sem arról híres, hogy öntené a pénzt a hazai filmgyártásba. A nemzeti televízió például teljes anyagi csődben van, ők már semmilyen anyagi eszközzel nem tudnak beszállni a filmek gyártásába. A koproducer keresése évekig tart és őszintén szólva azzal az 5-6000 euróval nem vagyunk kisegítve. Most inkább gyorsan kész akartam lenni a filmmel és azért nem is kezdtem el koproducert keresni.

hvg.hu: Romániában mennyire népszerűek a román filmek? A hazai közönség is annyira szereti őket, mint a külföldi?

C. P. N.: Nem igazán, és én a problémát a fiatalok filmes nevelésében, neveltetésében látom. Ha egyáltalán elmennek moziba, és nem otthon töltik le a filmeket, akkor inkább amerikai szuperprodukciókat néznek a multiplexekben, ami oda fog vezetni, hogy felnő egy generáció, akinek fogalma sem lesz a román filmekről. A fiatalok problematikusnak találják a mi filmjeinket. Még olyan filmeket is, amik külföldön díjat kapnak, maximum 50 ezren néznek meg a moziban, ami szörnyen alacsony szám, ha azt vesszük, hogy 20 milliós Románia lakossága.

hvg.hu: Mégis mivel magyarázható akkor - és a pénzügyi nehézségek ellenére - az új és Európa-szerte ünnepelt filmes generáció feltörése, kreativitása?

C. P. N.: Ez egyszerűen egy tehetséges generáció, ahol nagy a verseny. Egészséges, de nagy. De pont a kevés pénz miatt egy csomó olyan dologból erényt kovácsolunk, ami aztán a román film kézjegyévé és sikerévé lesz. Őszinte történetek, nagyon erős karakterek és semmi túlzó effekt, csak a puritán egyszerűség. Sajnos, nagyon nem tartunk össze, nem látjuk egymást rendszeresen, nem beszéljük meg a dolgainkat, hanem mindenki teszi a magáét.

hvg.hu: Megvan már a következő filmterve vagy filmötlete?

C. P. N.: Meg. Szívesen fogatnék egy filmet a filmek, a mozi világáról, arról, hogyan és miből lesz a film, arról, hogy mennek fesztiválokra, és mondjuk arról, hogyan nyerik meg a Medvét.