A francia díva mindössze 47 évet élt, dalai azonban 50 évvel később is úgy másznak az ember fülébe, mint pályájának csúcsán. A sanzonénekesnő életútját sok mítosz övezte, de abban mindenki egyetért, hogy az utcáról küzdötte fel magát a világhírig. Halálának pontos napjáról azonban a mai napig nem tudnak megegyezni.
Az énekesnő 1915. december 19-én látta meg a napvilágot Édith Giovanna Gassion néven, Párizs külső negyedében. A Piaf művésznevet (francia szleng, jelentése: kis veréb) az őt felfedező Louis Leplée adta az énekesnek, utalva annak szokatlanul apró termetére – Édith 142 cm magas és 40 kg súlyú volt.
Gyermekkoráról rengeteg legenda született, ezeket pedig szívesen terjesztette maga Piaf is, hogy az őt körülvevő mítoszt táplálja. Néhány ilyen legendát később hivatalosan is megcáfoltak – ilyen volt például az, hogy valójában az utcán találták, és hogy kiskorában vörösborral itatták. Az viszont igaz, hogy szülei nem sokat törődtek a kis Édith-tel, aki ennek eredményeként a nagymamája által futtatott bordélyházban nőtt fel.
15 éves korában utcai énekesként kereste a kenyerét, itt talált rá a kabarét működtető Leplée, aki művésznévvel és később védjegyévé váló fekete ruhával látta el a művésznőt, és elindította profi énekesi karrierjét. 17 évesen gyereket szült egy évvel idősebb szerelmének, akinek nem tetszett, hogy Édith aprópénzért énekelget, ezért munkába kényszerítette, de ez a művészi karrierről álmodó nőnek nem tetszett, így lányával, Marcelle-lel együtt távozott a férfi életéből. Ezt követően Piaf féltestvérével, Mômone-nal folytatta az utcai éneklést, több alkalommal egyedül hagyva a babát hotelszobájukban, aki így kétéves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt.
1936-ban egykori felfedezőjét meggyilkolták, a vádlottak között pedig Édith Piaf is szerepelt. Ugyan később kiderült ártatlansága, de a negatív médiavisszhang kis híján újra az utcára kényszerítette. A ’40-es évek már biztatóan indultak – 1940-ben megismerkedett az egyik legjobb barátjának tartott íróval, Jean Cocteau-val, majd Párizs német megszállásának idején rendszeresen énekelt a katonáknak, és jótékonysági gálaesteket szervezett, aminek köszönhetően nagyot ugrott a népszerűsége.
Első amerikai fellépése évében, 1947-ben ismerte meg élete szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot, aki két évvel később pont a művésznő New York-i koncertjére utazva halt meg egy repülőgép-szerencsétlenség során. Ennek következtében Édith élete pokollá vált – alkoholista lett, autóbalesetet szenvedett, majd rászokott a kórházban kapott morfiumra is. Csak az éneklésben talált vigaszt, az ötvenes években sokszor orvosai heves tiltakozása ellenére lépett fel, aminek köszönhetően előfordult, hogy teltházas koncert közben esett össze a színpadon.
Élete utolsó tíz évében kétszer is megházasodott, de egyik férje sem tudta feledtetni vele Marcel Cerdan elvesztését. 1963 nyarán vonult vissza a Francia Riviérán található házába, ahol a máját megtámadó rákos megbetegedést követően október 10-én, 47 éves korában hunyt el. Holttestét férje éjszaka egy mentőautóban szállította Párizsba, hogy rajongói azt higgyék, szülővárosában boldogult meg az énekesnő. Halálának hírét csak a következő napon, október 11-én jelentették be, ezért a mai napig is megoszlik a közvélemény Édith Piaf halálának napjáról. A díva barátja, Jean Cocteau a hír hallatára szívrohamot kapott és meghalt.
Piaf a mai napig szerves része a kulturális emlékezetnek, köszönhetően örökérvényű slágereinek, a francia kultúra tekintélyes státuszának és az életéről készült nagysikerű filmnek is. Az Olivier Dahan La Vie en Rose (a magyar forgalmazásban szimplán Piaf) című alkotásában Piafot alakító Marion Cotillard 2007-ben gyakorlatilag minden díjátadón bezsebelte a legjobb színésznőnek járó díjat, az énekesnő dalait pedig olyan nagysikerű filmekben hallhattuk, mint a Ryan közlegény megmentése vagy az Eredet.
Azt pedig, hogy miért is ennyire univerzális Édith Piaf művészete, maga az énekesnő fogalmazta meg a legjobban: „Meg akarom siratni az embereket, még akkor is, ha nem értik egy szavamat sem”.
Egy héten belül két, egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatot tett a honvédelmi tárca arról, hogy kerültek-e Szerbiába magyar harcjárművek. Mi történhetett valójában a BTR-ekkel?
A kormánypárt támogatottsága pedig mélyponton van.
A városi ügyvédi kamara szerint az embereket „önkényes, igazságtalan és törvénytelen fogva tartással fosztották meg szabadságuktól”.
Sok tekintélyelvű politikus régi, jól ismert módszere a kisebbségek kirekesztése, ám ez recept Magyarországon immár beleütközött a saját korlátaiba.
Mutatunk újabb hét könyvet, amit nyugodt szívvel ajánlunk a nyárra.
A kormányoldal megpróbál egy olyan narratívát költeni a szombati tüntetésről, amelyben logikai gubanc van.
Bekussol, sunyít, mentegeti magát, hazudik, lapul.
Csak egy vesztese volt a Pride-nak.
