A napokban adták át a Neopaint Works, a Budapest Főváros VII. kerületi önkormányzat és a Trilak összefogásával elinduló "TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2014" elnevezésű kreatív kezdeményezés második megfestett tűzfalát a Rumbach Sebestyén utcában.
A tavaly útjára indított városszépítő kezdeményezés idei első állomása a Madách Imre Gimnázium közel 600m2-es tűzfalfelülete volt, amelyen azóta már, a századfordulós Nagykörút díszeleg.
A Rumbach Sebestyén 10. ház falfelülete a Madách térről bekanyarodva tűnik ki a házak közül. Több éve (évtizede) teljesen lepusztult állapotban volt, ennek azonban vége. A tűzfalra felfestett kép felső harmadában lévő feliratok Belső-Erzsébetváros fő utcáit mutatják, felettük pedig a VII. kerület címere, és neve. A festmény közepén Erzsébet-királyné portréképe látható, mint a kerület névadója, akit az akkori kerületi polgári kör kért fel 1881-ben, majd 1882-ban hivatalosan is Erzsébetváros lett.
A kép alsó részén a díszítő grafikai elemek mellett egy festett emléktábla van, amelyen a a kerület kialakulásának, alapításának rövid leírása olvasható.
A projektről szóló cikkünket itt olvashatják el.