A Dal után itt az újabb kínzó kérdés: Boggie vagy a Pertti Kurikan Nimipäivät?

"Kérek egy dupla eszpresszót, hogy végig tudjam hallgatni ezt a dalt" - kissé sokkoló a nemzetközi reakciókat olvasni a eurovision.net oldalon az euforikus hangulat után azoknak, akik Boggie-nak drukkoltak szombat este. Az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos oldalán ugyancsak élőben közvetítették a Dal-döntőt. De amellett, hogy többen unalmasnak tartják Boggie Wars For Nothing című dalát, azért voltak lelkes hozzászólások is.

A magyar nézőknek viszont egyértelműen ez volt a kedvencük a nyolc döntősből, majd a szombat esti műsorban kialakult négyes mezőnyből, melyben a zsűri pontszámai alapján a Spoon, Mujahid Zoltán és Szabó Ádám és Csemer Boglárka várta a nézők végső ítéletét.

MTI

Boggie az elődöntős, és középdöntős produkcióhoz képest leginkább öltözetén változtatott a döntőre, a barna bőrruha helyett egyszerű, de ártatlanságát még inkább kiemelő hosszú, világoskék ruhát választott, hajának pedig némi hullámmal adták meg a nőies akcentust. És ez nem részletkérdés, ha az Eurovizióról van szó, ahogy az sem, hogy a kivetítőn milyen képek jelennek meg, és hogy vajon szükség van-e a szuggesztív szöveges képsorokra?

Rúzsa Magdi kritikájában például úgy fogalmazott, hogy túl sok, kérdés, hogy Bécsben a hatalmas, interaktív színpadra ugyanezt tervezi-e Csemer Boglárka és csapata? Ha igen, akkor vélhetőleg nem magyarul jelennek meg a sokkoló információk a háborús áldozatok számáról: de vajon angolul, vagy minden résztvevő ország nyelvén váltakoznak-e majd a statisztikai adatok?

Csemer Boglárka Boggie-t küldjük Bécsbe az Eurovízióra - olvassa el összefoglalónkat.

Egy másik külföldi kommentelő például felháborodott, hogy háborús témával próbálja kicsikarni a magyar versenyző a nemzetközi nézősereg tetszését, szerinte ez olcsó propaganda. Ezen, ahogy más kritikán is szenvedélyes vita alakult ki, ami már egy jó jel. A moldovai fiú győzelme hírén például minden kommentelő kiakadt. Eduard Romanyuta I Want Your Love című dalával ugyancsak ma este került ki győztesként a nemzeti mezőnybe. Az ő produkciójára például szinte csak negatív hozzászolások érkeztek az elkötelezett Eurovízió-rajongóktól: "Remélem, ez csak egy vicc".

De február 28-án volt a döntő Finnországban is, ahol az a zenekar nyerte meg a közönség szívét, melynek mi is drukkoltunk: igazi kuriózumként az autistákból és Down-szindrómásokból álló punkegyüttes képviselheti majd a finneket Bécsben. A Pertti Kurikan Nimipäivät (PKN) három rostán jutott át, míg szombaton a nép akaratából ők vitték a pálmát a kilences döntőből.

A finn kihívók

Youtube

Érdekesség, hogy az ottani zsűri egy egészen más produkciót küldött volna, de a végső szó nem az övék volt. A nem mindennapi formáció komoly konkurrencia lehet nekünk is, mert míg Boggie világbékés, kissé gyászos, de felemelő hangulatú dalában olyan dolgot énekel meg, ami a legtöbb résztvevő számára megfoghatatlan (kivéve Ukrajnát, mely idén a háborús helyzet miatt azonban lemondta a szereplését), addig a finn zenekar arcunkba tolja, hogy a színpadon van létjogosultsága azoknak is, akik fejlődési rendellenességben szenvednek.

Mindezt azután, hogy tavaly egy szakállas nő nyerte meg a dalfesztivált, ami egyben a liberalizmus és a tolerancia győzelme is volt Koppenhágában. Idén pedig a nézők szociális és humán érzékenységét lehet megpengetni, és így kimaxolni a jobbára Nyugat-Európára jellemző értékrendet

Conchita Wurst

AFP / Nikolai Linares

Ha pedig így nézzük, a zenei berkekben lenézett, slágerparádénak is csúfolt Eurovízió mégiscsak fontos lehet, ha nem is elsősorban muzikálisan. Conchita Wurst erre már 2014-ben rávilágított: szinte két táborra szakadtak a dalverseny résztvevő országai a Rise Like A Phoenix sikere után. Keletebbre felháborodással fogadták az osztrák győzelmet, az oroszok egyenesen azzal fenyegetőztek, hogy kilépnek az ESC-ből, inkább saját Ázsiavíziót rendeznek, mert ami itt - azaz amott nyugatabbra-  folyik, az maga a fertő. Közben Ausztriában a miniszterelnök is tárt karokkal köszöntötte a transzvesztitát hazatérésekor. Nyugati szomszédainknál Conchita elfogadását jelzi az is, hogy később a legnagyob osztrák bank is vele kampányolt.

Az Eurovíziónak nem is annyira új ez a felhangja, Izrael utoljára 1998-ban nyert, akkor is egy transzvesztitával. Dana International Diva című számát hazánkban is még sokáig játszották a rádiók. 2007-ben a szerb Marija Szerifovics győzelme is mérföldkő volt. A performanszát az egyik újságban például bevállalós leszbi-sikknek titulálták, a Guardian pedig azért ünnepelte az akkor 23 éves énekesnőt, mert előadása mentes volt az Eurovízión megszokott giccsstől, miközben homoszexualitása mellett, roma származását is kiemelték.

Nem csoda, hogy a győzelme után a szerb radikálisok  elkezdtek hepciáskodni. Egy évre rá, amikor Belgrádban rendezték a fesztivált, már azt terjesztették, hogy a dalverseny főleg a melegeket mozgatja meg, akik majd a rendezvény alkalmával elözönlik a várost. Egy szélsőjobboldali csoport például kijelentette, hogy "várva várja" a meleg látogatókat, és azt ígérték, hogy őrizni és védeni fogják Belgrád utcáit, illetve nulla toleranciát hirdettek a "gonosz terjedésével és népszerűsítésével szemben".

Idén viszont, nem a kelet-nyugat harca lesz az Eurovízió, legalábbis nem a liberális (ebben az értelemben be- és elfogadó) nyugaté és a kirekesztő keleté. A finnek próbára tehetik a 33 résztvevő ország ingerküszöbét, méghozzá egy olyan zsánerrel, ami ugyancsak nem tipikusan eurovíziós. A színtiszta punk zene, amit a Pertti Kurikan Nimipäivät játszik elvileg távol áll a tingli-tanglitól, ami hírhedten jellemző a dalversenyre, erre viszont 2006-ban már rávért az ugyancsak finn Lordi. És az sem utolsó, hogy a maga nemében az idei küldöttek dala tökéletes: aki szereti, aki nem, kimeríti a punk követelményeit: egyszerű a zenei szerkezete, a dallamot nem kell keresni benne, a mondanivalót azonban annál inkább.

Az Aina Mun Pitää arról a frusztrációról szól, amit a mindennapok okoznak: "Mindig takarítanom kell/mindig el kell mosogatnom" - énekli, azaz beszéli el az énekes, majd rátér olyan hétköznapi korlátozásokra, melyek a betegségükből adódnak: "nem kapcsolhatom be a számítógépet, nem találkozhatok a barátaimmal". Bátor lépés: mert míg a Lordi attól függetlenül, hogy teljesen új műfajt mutatott be, a daluk témája ugyanolyan komolytalan volt, mint a legtöbb eurovíziós (Hard Rock Hallelujah).

Ők lehetnek az Eurovízió legnagyobb meglepetése

Ezt a komolytalanságot pedig biztos, hogy igényli is a közönség egy része, hisz már Boggie hallatán azon fanyalgott egy hozzászóló, hogy miért nem lehet az Eurovízión felhőtlenül szórakozni, és miért van szükség a komoly(kodó) témára? Boggie háborúellenes dala jó, de korántsem olyan hiteles, mint a finneké. Akkor lenne például az, ha Boggie vagy maga is ukrán lenne vagy színpadra vinne magával még pár szereplőt friss háborús sebekkel. Megdöbentő lenne a húzás, mert akkor valóban megdőlne a hatvanéves történetre visszatekintő nemzetközi (Európa határain jóval tágabb) dalverseny eddigi imázsa és egy politikailag is fontos - és vitatható - platformmá válhatna: ahol nem csupán a szó szoros értelemben véve szimpla dalokon keresztül ismerhetnénk meg az egyes nemzeteket, de problémáikat és kisebbségeiket is.

A következő kihívás tehát május 19. Az első elődöntőn vesz részt ugyanis Boggie, de a finnek is ugyanaznap szerepelnek. Azt még nem tudni, hogy mi lesz a sorrend, a szabályok értelmében azonban a magyarok úgysem szavazhatnak saját versenyzőjükre.

A Wars For Nothingnak drukkolhatunk, a PKN-re pedig szavazhatunk.