Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt

Natalie Portman gyereksztárként kezdte, két Star Wars-film között lediplomázott a Harvardon, majd 2011-ben, az első gyermekét várva megkapta az Oscar-díjat. Azóta rendezőként is bemutatkozott, a most moziba került Jackie-ben nyújtott alakításáért pedig harmadjára is jelölték a legrangosabb színészi elismerésre, ezért ideje volt, hogy végigmenjünk a karrierjén.

„Inkább lennék okos, mint filmsztár” – ez az egyik leghíresebb idézet Natalie Portmantől. Még szerencse, hogy a kettő nem zárja ki egymást. A Jeruzsálemben, Neta-Lee Hershlag néven született, de hároméves kora óta az Egyesült Államokban élő színésznőt már az általános iskolában megpróbálták rászedni, hogy modellkarrierbe kezdjen, de saját bevallása szerint ambiciózusabb volt a legtöbb gyereknél. Ezért inkább a tanszünetekben is színházi táborokban vett részt, hogy megvalósítsa álmát, és színész lehessen.

Talán abban nincs vita, hogy sikerrel járt. Még mielőtt betöltötte a tizennyolcat, már olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Luc Besson, Michael Mann, Woody Allen, Tim Burton és George Lucas. Kevés olyan színész vagy színésznő van, akinek ilyen könnyen végig lehet kísérni a pályáját – még az a videó is elérhető, amellyel megnyerte élete első filmszerepét:

Natalie Portman Audition Tape - Leon: The Professional

Natalie Portman auditioning for the role of Mathilda in "Leon: The Professional." If you're into acting you can follow me as I make my way from Holland to Hollywood to become an actress: http://starsintheeyesblog.com/

Az 1994-es Léon, a profival ráadásul egyből egy kisebb botrány közepébe csöppent. A filmben a 12 éves Mathilda (Portman) egész családját kiirtja egy korrupt rendőr (Gary Oldman), ezért a szomszédjához, Léonhoz (Jean Reno) menekül, akiről kiderül, hogy bérgyilkos. Bár explicit módon ez egyszer sem jelenik meg, a lány a történet során elkezd vonzódni a negyvenes férfi iránt, akivel ekkor már együtt is lakik. A megjelenést követően több kritikus támadta Natalie szüleit, amiért ilyen szerep közelébe engedték lányukat – ezt az Interview magazinnak az akkor 13 éves színésznő a következőképp kommentálta:

Az ilyen vélemények nagy része a saját elméjükből fakad. Nekik vannak problémáik. Volt például egy kritikus, aki nagyon gonosz cikket írt. (…) Olyanok voltak benne, hogy „a fejlődésben lévő melleim provokatívan ágaskodtak a fehér pólón keresztül”. Csak ültem, olvastam a cikket, és arra gondoltam, milyen filmet nézett ez az ember?

Később viszont már ő maga kellett, hogy lépjen, nehogy beleragadjon a szexualizált tinilány szerepébe. Bár 1996-ban a Woody Allen-féle A varázsige: I love youban és Tim Burton Támad a Mars! című filmjében is volt egy-egy kisebb szerepe, a Ted Demme által rendezett Gyönyörű lányok miatt került újra a középpontba. Egyrészt azért, mert kvázi újoncként lejátszotta a népes színészgárda összes tagját (köztük az ekkor szupersztárnak számító Uma Thurmant és Mira Sorvinót is), másrészt viszont azért, mert – ahogy azt a Guardiannek bevallotta – 15 évesen végleg a felnőtt férfiak vágyának tárgyává vált, ami nemcsak a rajongói levelek olvasásától, de a szexi szerepektől is hosszú időre elvette a kedvét.

Timothy Hutton és Natalie Portman a Gyönyörű lányok c. filmben
©

Az 1999-es Mindenütt jó főszerepét is azért utasította vissza elsőre, mert egy szexjelenetet is be kellett volna vállalnia, de Wayne Wang rendező és a másik főszereplő, Susan Sarandon annyira akarta a 17 éves Portmant, hogy a kedvéért átíratták a forgatókönyvet. Igaz, az 1999-es év egy másik filmről szólt inkább: megszerezte a huszadik század utolsó nagy filmes eseménye, az új Star Wars legfontosabb női szerepét, Amidala királynőét. Az arcát így 18 évesen az egész világ megismerte, a gyűjthető matricáktól a kólásüveg-címkéken keresztül a kislányok farsangi kívánságlistájáig mindenhol ott volt, így a hírnévnek a meglehetősen barátságtalan kritikák sem állhattak az útjába.

George Lucas egy Leia-típusú karaktert keresett (naná), aki fiatalsága mellett erősséget sugárzott, és ezt abban a Portmanben találta meg, aki állítja, hogy a casting előtt nem igazán ismerte a Star Warst, de izgalmas kihívásnak érezte, hogy egy lehetséges példaképet kellett megformálnia. Érdekesség, hogy az előzményfilmekben (Baljós árnyak, A klónok támadása, A Sith-ek bosszúja) Amidala szolgálóit több, később befutott filmes alakította: a rendezőként nagyra nőtt Sofia Coppola, valamint Rose Byrne mellett az a Keira Knightley is feltűnt a filmekben, akit elmondása szerint a saját szülei is összekevertek Natalie-val a forgatáson.

Padmé Amidala változása a Star Wars-előzménytrilógia során
©

Részben a hirtelen jött sztárság elől menekült, részben pedig a színészkedés mellett valami többre vágyott, amikor 2000-ben elkezdte tanulmányait a Harvardon – ezt később a Saturday Night Live-ban leadott zseniális rapvideóban parodizálta. A képzés ideje alatt kevés időt szakított filmezésre (A klónok támadását nyári szünetben forgatta le, a Zoolanderben cameózott, a Hideghegyben kis szerepe volt), viszont 2001 nyarán a színpadon is bemutatkozott: Mike Nichols rendezésében Csehov Sirályát adták elő olyan színészekkel, mint Meryl Streep, Philip Seymour Hoffman vagy Christopher Walken.

Miután azonban 2003-ban BA diplomát szerzett pszichológiából, már nem volt megállás. 2004 az egyik legjobb éve volt: a Sundance-en bemutatkozott, Zach Braff-féle A régi környék a függetlenfilmek alapvetése lett, Mike Nichols Közelebbje pedig végre meghozta neki a díjesőt is. A színdarab-adaptációban egy sztriptíztáncost alakít, akibe Jude Law és Clive Owen karaktere is végzetesen belehabarodik – a kritikusi díjak mellett most először Oscarra is jelölték, a Golden Globe-ot pedig el is happolta Cate Blanchett és Meryl Streep elől. Ahogy a felvétel bizonyítja, ezt még a 24 éves színésznő is alig hitte el.

Natalie Portman Wins Best Supporting Actress Motion Picture - Golden Globes 2005

Tim Robbins presents Natalie Portman with the award for Best Supporting Actress in a Motion Picture for her role in "Closer." She thanks the Hollywood Foreign Press, the cast, the crew, and shows her gratitude for being able to be part of this picture.

Azóta felgyorsultak az események körülötte, és ez nem mindig vezetett jó választásokhoz. Minden V mint vérbosszúra (amiben híresen kopaszra vágatta magát) vagy Testvérekre jutott egy Mr. Magorium meseboltja vagy egy A másik nő. Még akkor is beletrafált egy-egy buktába, amikor a rendező neve garancia lett volna a sikerre: a Milos Forman által rendezett Goya kísértetei és Wong Kar-wai amerikai mellényúlása, a My Blueberry Nights is nagy bukás lett.

Az új évtizedben aztán sikerült megújulnia: a 2010-es Fekete hattyú több szempontból is élete legfontosabb filmje lett. Egyrészt megnyert minden létező díjat a pszichohorrorba keveredő balerina szerepéért (köztük az Oscart is), másrészt pedig a forgatás alatt egymásba szerettek a film koreográfusával, Benjamin Millepied-vel, akitől azóta épp a második gyermekét várja. Így, ha minden odds ellenére mégis ő nyerné az Oscar-díjat az általunk 2016 legjobb filmjének választott Jackie-ben nyújtott elképesztő alakításáért (Emma Stone fő kihívójává Isabelle Huppert lépett elő a Golden Globe óta), akkor második Oscarját is várandósan vehetné át.

A 2016-os Velencei Filmfesztiválon, a rajongók között
©

Natalie Portman ma már egy olyan megkerülhetetlen popkulturális jelenséggé vált, akiről gyerekkori éneklős videókat szednek elő a késő esti show-kban, vagy akinek a tehetségéről – pontosabban arról, hogy van-e neki – hosszas esszékben értekeznek. Első rendezését (Tale of Love and Darkness) Cannes-ban mutatja be, sikerre visz romantikus vígjátékot (Csak szexre kellesz), feltűnik szuperhősfilmben (Thor 1-2) és a legnagyobb művészekkel dolgozik együtt (Terrence Malick, Pablo Larraín, Xavier Dolan).

De talán semmi sem jelzi jobban státuszát, mint hogy idén érkező két filmjét, az Ex Machina rendezőjétől érkező biológiai sci-fi Annihilationt és a Terrence Malick-féle, tehát így előre megfoghatatlan Song to Songot (korábban: Weightless) is az év legjobban várt filmjei közé soroltuk.

 

 

Natalie Portman first ladyként zsebelheti be a második Oscarját

De nemcsak Portman makulátlan, megrázó játéka miatt zseniális film a Kennedy-gyilkosság után játszódó mozi: a Jackie-vel a dél-amerikai filmesek legnagyobbjaként előlépő, chilei Pablo Larraín úgy forgatta ki az életrajzi filmek kliséit, hogy egyenesen földbe döngölte a velencei közönséget.

A három Oscar-díjra jelölt Jackie február 9-től látható a magyar mozikban.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Matteo Salvini keveri a kártyákat Rómában, de senki nem követné a stratégiáját

Matteo Salvini keveri a kártyákat Rómában, de senki nem követné a stratégiáját

Összefogtak a videósok, diszkrimináció miatt perlik a YouTube-ot és a Google-t

Összefogtak a videósok, diszkrimináció miatt perlik a YouTube-ot és a Google-t

Micsoda egybeesés – a robbanás után leállt több oroszországi nukleáris mérőállomás

Micsoda egybeesés – a robbanás után leállt több oroszországi nukleáris mérőállomás

Mindkét szétválasztott sziámi iker állapota stabil, a másik kislány is kinyitotta a szemét

Mindkét szétválasztott sziámi iker állapota stabil, a másik kislány is kinyitotta a szemét

Tucatnyi műtét vár még a szétválasztott bangladesi ikrekre

Tucatnyi műtét vár még a szétválasztott bangladesi ikrekre

Bejelentették a 25. James Bond-film címét

Bejelentették a 25. James Bond-film címét