Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám
Tetszett a cikk?

Nem lepte meg, hogy egy jobbikos képviselő kiakadt rájuk, hiszen eleve provokatívnak szánták, amit csinálnak. Az Apey & The Pea napokig téma volt a sajtóban a balhé miatt, azonban a nagy felhajtás nélkül is egyre több embert vonzó koncerteket ad itthon és külföldön is, eddigi legsúlyosabb lemezük, a HEX számai pedig várhatóan újabb és újabb klubokban "taposnak az emberek arcába". A metálbanda frontemberével, Áron András "Apey"-vel beszélgettünk a kecskeméti ügy után.

"Mi valójában már számítottunk erre. Tudtuk, hogy provokatív amit csinálunk, annak is szántuk. Annyira banális a sztori, hogy bármikor megtörténhetett volna, sőt, más underground zenekarokkal is megtörténhetett volna, kisebb csoda, hogy eddig nem keveredtünk ilyenbe. Tehát nem arról van szó, hogy mi ezen meglepődtünk, vagy nem értettük, miért történik" – meséli Áron Andris „Apey” azok után, hogy zenekara, az Apey & The Pea hirtelen a mainstream médiában bukkant fel, és politikai téma lett egy kecskeméti jobbikos képviselő, Radics Tivadar kirohanása miatt.

Fazekas István

A trió (melyben Apey mellett még Prepelicza Zoltán és Makai László zenél) kecskeméti koncertje előtt a képviselő a Facebookon posztolt egyet arról, hogy nem érti, miért nem léphet föl a Teka klubban a nemzeti rockot játszó Hungarica, ellentétben a "sátánista" Apey & The Pea-vel.

"Egy sátánista, a kereszténységet gyalázó zenekar már belefér...  pentagrammok, kecskefejek és fordított keresztek. Ez való egy zsinagógába?" – kifogásolta az egykori zsinagóga épületében működő Teka klub programját Radics. Az ügy végül odáig fajult, hogy a zenekar nem árusíthatta lemezeit és pólóit a koncert alatt.

Akkor most tiltsuk be a Pokolgépet is?

"A kifogásolt szimbólumukat ironikusan használjuk, mert ez tetszik nekem, így fejezem ki magam. Otthon nem fordított keresztek között élünk, és nem áldozunk kecskéket" – meséli már a történteken inkább csak nevető Apey. A HEX című friss album, amelynek lemezbemutatójára érkezett Kecskemétre a zenekar már koncepciójában is direkt provokatív volt. Apey szerint az egész lemez szövegvilágának, artworkjének alapját egy bibliaszerűen felépített fikciós történet adja, melyben az Ördög az emberiség utolsó öt percében visszakövetel mindent, ami nem az emberé.

De a metál világában ez egyáltalán nem szokatlan megoldás. "Ennyi erővel be lehetne tiltani a Pokolgépet is azért a sorért, hogy ’mikor az Ördög templomba ment, síri csend lett odabent’.  Nagyon sok szöveget lehetne Google fordítóval vizsgálni ilyen szempontból. Már a Neck Sprainnek (Apey korábbi zenekara – a szerk.) írtam olyan szöveget, amit elő lehetne most cibálni."

Fazekas István

Apey szerint azonban a laikusoknak azt kell megértenie, hogy a szövegeiben azt az énjét éli ki, amit a színpadon is képvisel. "Én azért egy frusztrált csávó vagyok, bosszúálló típus, legalábbis gondolatban, nagyon sok mérget gyűjtök magamban, ezt adom ki élőben, vagy a szövegeimben. Nekem kölyökként is rengeteget adott ez a zene, a Sepultura, a Cannibal Corpse. Ilyenkor nagyon sok mindentől megszabadulsz.

Úgy tudnám elmagyarázni ezt ebben a világban kevésbé tájékozott embereknek, hogy van, akiben a jazz, vagy egy hegedűhang mozgat meg belül valamit, ez a zene nekik meg olyan mintha valaki üstdobot verne és ordibálna. De lehet, hogy valakinek pont ez az üstdobverés piszkál meg valamit a lelkében.

Egy jól időzített Hail Satan! a köztévében

Vicces, de nem ez volt az első alkalom, hogy a mainstream világ akár sátánistának nézhette a zenekart. Még mai szemmel is szürreális pillanat Apey-ék életében, amikor a Fonogram-díjátadón a Junkies vagy a Tankcsapda elől elhappolták a legjobb magyar hard rock/metál albumnak járó díjat a szerzői kiadásban megjelenő Hellish c. lemezzel. Így egyszer csak Harsányi Levente és Tatár Csilla mellett találták magukat a színpadon, és egy baráti fogadás miatt Apey ki is használta az alkalmat, hogy egy Hail Satan-kiáltással fejezze be köszönőbeszédét.

Az Apey &The Pea színre lépése a Fonogram-gálán 26:40-től:

"Az a poén, hogy míg a köztévé a beszédem elejét, ahol az underground fontosságáról beszéltem, kivágta, ezt a sátánozást meg simán benne hagyták a leadott műsorban."

A rossz reklám is reklám, de azért van árnyoldala is

A díj fordulópontot jelentett a zenekar életében, hiszen ezek után lett saját menedzsmentjük, és innentől lett egyre komolyabb hírük a keményzenei közegen kívül is. Ma már ott tart a zenekar, hogy a szombati, A38-as lemezbemutató koncert már két hete teltházas, ilyet ebben a műfajban évekkel ezelőtt produkált a Subscribe vagy az Isten Háta Mögött. De nem csak a fővárosban, hanem vidéken is komoly tábora van Apey-éknek, ezért is döntöttek végül úgy, hogy a botrány miatt nem mondják le a kecskeméti koncertet.

"Eszem ágában nem volt lemondani a fellépést. Elolvastam Jakab Zoli írását is (a véleménycikk a koncert lemondása mellett érvelt), egyetértek vele, de én nem vagyok ennyire harcos típus.

Minden kamu nélkül, nekem a közösség az egyik legfontosabb dolog ebben az egészben, aki ismer, ezt tudja rólam. Kecskeméten ráadásul pont erős táborunk van, amelynek tagjai hónapok óta várják a koncertet, meg hogy megvehessék a CD-t vagy a pólót.

Fazekas István

Apey szerint a támogató üzenetek mellett egyetlen rossz reakciót kapott az ügyre, amelyben a szimbólumok felelőtlen használatát kérte rajta számon egyik zenészkollégája. A koncerten azért persze nem hagyhatták szó nélkül a történteket.

Nem játszottunk intrót, hanem szót kértem a koncert elején, és annyit mondtam, hogy hagyjuk kint a történteket, és hogy mindegy, ki zsidó, ki cigány, inkább élvezzük a koncertet és figyeljünk egymásra.

A balhé persze erős reklám is volt a bandának, miután a hírekbe került a zenekar, sorban kapja a támogató üzeneteket Apey. Olyanokhoz is eljutott a zenekar híre, akik egyáltalán nem jártasak ebben a zenei közegben, Apey szerint nem szerencsés, hogy a zenéjük emiatt mainstream téma lett. "Ezért a műfajért inkább kutakodni szoktak az emberek, ennek egyszerűen nincs helye a tévében, a két világ nem kompatibilis.

És hogy fél-e attól, hogy ez megtörténhet még egyszer? "Ezzel már számolunk, a menedzserünk aggódik is. De szerintem ez egy kivételes eset volt. Olyan sok klub nincs Magyarországon, és mindenkivel jó a kapcsolatunk. Külső hangot azonban nem tudunk befolyásolni. De ha még egyszer reklámot akarnak nekünk kívülről, már rutinosabbak leszünk.”

Külföldön is terjed a hírük, de nem a sátánista vádak miatt

"Amennyire jó, hogy az elmúlt pár év egyetlen sikeres hazai angolul éneklő zenekara vagyunk, annyira elszomorító is ez.

Nagyon nagy a nyomás zenekarokon, hogy a siker érdekében váltsanak magyarra, legyen dallamosabb a zenei világuk. Mi ezzel szemben meg egyre gusztustalanabb, sötétebb lemezeket adunk ki, és ezzel szerzünk egyre több rajongót.

Azt remélem, a mi sikerünk reményt ad sok fiatal zenekarnak, hogy ilyen úton is vezet út a sikerig. Rengeteg tehetséges fiatal zenekar van a színtéren, nagyon várom, hogy tíz éven belül sok hozzánk hasonlóan gondolkodó banda legyen itthon” – meséli Apey, aki azt is elárulja, korábban meg is bántott az A & TP-nél dallamosabb zenét játszó zenekarokat.

"Gyerekes dolog volt. Nagyon tisztelem a Leander Killst vagy a Depressziót, hogy ennyi ideje nyomják, előbbivel még közös turnénk is volt, ami nekünk is sokat segített. A metálzenész amúgy is veszélyeztetett faj itthon, az ellenségeskedés semmire se vezet."

Fazekas István

A hazai színtérrel ellentétben azonban a metálzene reneszánszát éli a nyugati zenei világban, ami Apeyék külföldi sikerein is érződik. Több európai körút mellett játszottak már a legendás Bongripper előtt is Londonban, ahol kicsit ciki is volt, hogy ellopták a show-t a főzenekar elől.

"A többség azt hiszi, hogy külföldön nehezebb érvényesülni, pedig nem így van. Egyszerűen a nálunk  kedvezőbb gazdasági helyzetű országokban az embereknek több idejük jut szórakozásra, emiatt nyitottabbak az új zenékre. A következő 5-7 évben így nekünk ugyanazt kell csinálni, mint itthon: elmenni akár 5 emberért is játszani minden kis zugba. Az a célunk, hogy eljussunk arra a szintre, hogy elmehessünk önálló európai turnéra, 2-300-as közönségek előtt játszani.

Nagyon telített a piac, viszont valószínűleg az élő koncertjeink energiái miatt könnyen ki tudunk magaslani a felhozatalból. Koncerteken még nagyobb arcba taposást kapnak a nézők, mint a lemezeinken.

A zenekar legközelebb 2018 áprilisában indul újabb európai turnéra, ezúttal a korábbiaknál több angliai helyszínnel, mert az ottani visszhangjuk nagyon kedvező volt, a londoni mellett manchesteri, leedsi klubok hívják őket.  "Nagyon bízom az új lemezben. Eddig mindegyik albumunkkal elértünk valamit. Az első megalapozta a hírnevünket, a második után lett menedzsmentünk, most várom, mi a következő lépés. A HEX-szel kinyitottunk egy nagy sötét zsákot, aminek a mélyére akarunk nézni."

Nehezen emészthető lemez lesz, ami sokadikra nyitja ki a kapuit - a HEX albumról

Eredetileg az új, az Apey & The Pea karrierjében abszolút csúcsnak számító, frissen megjelent HEX c. album lett volna a beszélgetés apropója, de a kecskeméti ügy miatt más került a fókuszba. Ennek ellenére a HEX abszolút megérdemli, hogy legalább röviden idézzük Apey gondolatait róla:

"Amikor hallgatható állapotban volt már a lemez, még az ének nélkül, akkor úgy éreztem, hogy ez borzasztóan sok, túl súlyos anyag lett. Később, ahogy megbarátkoztam vele, akkor esett le, hogy ez tipikusan nehezen emészthető lemez lesz, ami sokadikra nyitja ki a kapuit a hallgató előtt.
Sok hatás keveredik az albumon: rákattantam például a trash metálra, Makos pedig eleve a hardcore szcénából jön, neki eleve bejönnek a gyorsabb dolgok. De inspirált még az elmúlt két év számomra legfontosabb albuma, a NAILS You’ll Never Be One Of Us c. anyaga, amely még a Billboard listákra is felkerült.

A Converge hangzásában pedig a gitársípolás tudatos használata tetszett meg: ez a hangzás egy kaotikus, elszabadult ló hangulatát kölcsönözte egész lemeznek. És bár sokan használnak mintákat ebben a műfajban, főleg a dobhoz, most ezt is elvetettük, szóval minden egyes hang a HEX-en tőlünk származik.

Hangzásában is ez a csúcslemezünk eddig, Bánházi Gábor csinálta eddig az összes anyagunkat, és ő is velünk együtt fejlődik. Az ő zalai, Zengőkert nevű, napelemekkel működő stúdiójában kevertük végül a lemezt.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!