„Szabadságunkat és életünket elvehetik, becsületünket nem” – a történelem iránt kicsit is érdeklődő német polgár élete során már biztosan találkozott ezzel az idézettel. Vagy az iskolai történelemórán, vagy a közelmúlt históriájával foglalkozó újságcikkben, vagy a közszolgálati televízióban rendszeresen sugárzott, XX. századi kordokumentumokat feldolgozó adások valamelyikében.

Ahol elhangzott, az a német parlament, a Reichstag ideiglenes ülésterme, amikor elhangzott, az pedig az első világháború utáni másfél évtizedes korszak, a weimari köztársaság parlamentjének utolsó, 1933. március 23-ai ülése. A közösségi médiában is visszakereshető hangfelvétel szerint a szónok megrendülten beszél. Otto Wels, a német szociáldemokraták (SPD) elnöke, akkor még Reichstag-képviselő mintha tudta volna, hogy minden hiába, legfeljebb az utókornak üzenhet.

Így is volt. A Reichstag a szociáldemokrata képviselők immár hatástalan ellenszavazatával elfogadta a felhatalmazási törvényt, ami szabad kezet adott Adolf Hitler kancellárnak, hogy a többé össze sem hívott parlamentet mellőzve, az alkotmányt és minden alkotmányos intézményt megkerülve kormányozzon. A néhány héttel korábban, január 30-án kancellárrá kinevezett Hitler hozzá is kezdett – a végeredmény közismert.

De mi vezetett a 85 évvel ezelőtti fejleményekhez? Hogyan vált lehetségessé, hogy a Hitler-féle Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) úgy jusson a teljhatalom birtokába, hogy soha nem szerzett abszolút többséget választásokon?

Válaszok a friss HVG hetilapban!

HVG