Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Álomból vár című lemezt a csapat szokás szerint együtt játszva vette fel, a nagyját hagyományos stúdió helyett egy felsőörsi nyaralóban. Már meghallgatható az album.
Az előző lemezen és az elmúlt két év koncertjein fontos szerepet kapott fúvósok ezen a korongon is megjelennek, a hangmérnöki és a produceri munka oroszlánrészét Haller Dániel, a csapat basszusgitárosa vállalta magára. A feléneklés utolsó napján pedig kigurult egy szöveg a csapat régi barátjáról és támogatójáról, Fábián Juliról (Földrevaló).
És hogy miért Álomból vár a lemez címe? "A nagy dolgok ugyanúgy, mint az egészen aprók, álmokként kezdik. Ennek a lemeznek a záródala egy altató, amelynek zenei témája egyben az album indítása is. Az álmok fontosak – de ugyanilyen fontos a teremtő erő és hogy higgyünk az álmainkban, máshogy nem lesz belőlük soha vár. Így kezdték ezek a dalok is, így kezdte ez a lemez is, amelynek most elengedjük a kezét, lássuk meg: mi lesz a sorsa, lesz-e a mi álmainkból kísérőzene mások napjaihoz."
A teljes album itt meghallgatható.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.