szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„A karakter és hangulat valóban hasonló, de a felhasznált zenei eszközök túl nagy számban térnek el egymástól ahhoz, hogy meggyőződéssel állítsam: nincs szó plágiumról” – írja Victor Máté zeneszerző.

A Dalban versenyző Petruska-szerzeményről kiderült, hogy azt a Vampire Weekend zenekar szerzeményéről plagizálta, ezért az előadót ki is zárták a versenyből. Ezt támasztotta alá a Zeneakadémia szakértőjének véleménye – írtuk korábban. Ezután az énekes közleményt adott ki az ügyről.

Most egy másik szakértő, Victor Máté Erkel Ferenc- és Artisjus-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztével kitüntetett zeneszerző, az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda volt elnöke is kifejtette álláspontját Petruska kérésére.

És ő határozottan cáfolja a plagizálás vádját.

Hosszú elemzését az énekes közölte a Facebook-oldalán. Ebben azt írja Victor, hogy kissé elmosolyodott, hogy a hangnem és tempó egyezését egyáltalán szóba hozza a korábbi szakértői anyag. „Ezeknek a plágiumhoz semmi köze. Különösen a pop- és tánczene vidékén. Ilyen egyezés ezerszámra van.”

Azt elismeri, hogy a hangszerelés karaktere valóban nagyon hasonló. „De csak a karaktere!”

Az egyetlen kérdéses rész Victor szerint a refrén első üteme. „A Vampire Weekend dallama itt – negyed szünet után – egy két hangból álló motívummal indít, minek nincs szövege, csak valami Ah! vagy Uh!.... Petruska is szöveg nélkül indítja a refrént. (Nála is Uh!) De ő egy oktáv lépéssel ugrik fel ugyanarra a két hangra, majd onnan szinkópált tartott hangokkal lépked le az alsó kvinthangra.”

Egy sor zeneelméleti megközelítéssel cáfolja Victor Máté a korábbi szakértői véleményt, majd összegzésképp azt írja: „A karakter és hangulat valóban hasonló, de a felhasznált zenei eszközök túl nagy számban térnek el egymástól ahhoz, hogy meggyőződéssel állítsam: nincs szó plágiumról.”

Egyébként a YouTube dalfelismerő algoritmusa sem támasztja alá a plágiumvádat.

Itt pedig ön is meghallgathatja:

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Szétszedték a tuningautósokat a rendőrök Kecskeméten

Szétszedték a tuningautósokat a rendőrök Kecskeméten

Zseniális találmány az önmagát fertőtlenítő arcmaszk

Zseniális találmány az önmagát fertőtlenítő arcmaszk

Nem kellett volna felrakni azt a Range Rovert a kisteherautóra

Nem kellett volna felrakni azt a Range Rovert a kisteherautóra