Balla István
Balla István

A XX. század történelmi viharait elszenvedő, de mégis túlélő Hábetler család története Fejes Endre kultuszregényében, a Rozsdatemetőben valamikor 1960-ban véget ér. A Katona József Színház új darabjában azonban egészen 2010-ig követhetjük az eseményeket. Tasnádi István vállalkozott arra, hogy továbbírja a család történetét. Hogy néz ki a rendszerváltás, az őszödi beszéd, a tévéostrom alulnézetből? Mit jelent a hábetlerizmus ma? Mi a kisember elvárása a hatalom felé? Interjú.

hvg.hu: Mennyire kell bátorság egy klasszikus regényt átírni, sőt megírni annak a folytatását?

Tasnádi István: Egy legendát feléleszteni, újra élővé tenni, a közbeszédbe behozni szerintem jó dolog. Ez olyan, mint zenében egy remix, vagy egy feldolgozás. Nem biztos, hogy a Rozsdatemetőt mint regényt, mondjuk, az én 17 éves lányom elolvasná, de ezt a darabot meg fogja nézni, és remélem, kedvet kap a regényhez is.

hvg.hu: A Rozsdatemető 2.0 első felvonásában az eredeti regény által bejárt ötvenéves időszakot láthatjuk, a második felvonásban pedig az annak zárása után eltelt újabb ötven évet – ami gyakorlatilag a jelenig folytatja a Hábetler család történetét.

T. I.: Az első felvonás is nehéz ügy, erős adaptációja a regénynek. Maga Fejes is írt a saját regényéből színpadi változatot, amit be is mutattak annak idején, de az is 120 oldalas, iszonyú hosszú lett. Abból kellett egy érvényes, egy-másfél órás felvonást csinálni. Szerepeket hagytam ki, némileg a történetet is megváltoztattam. De a sűrítés ellenére a cselekményre abszolút rá lehet ismerni.

©

hvg.hu:  A második felvonásában viszont olyan események – többek között az őszödi beszéd, a tévéostrom  is megjelennek, amelyek mind a mai napig meghatározzák a politikai közbeszédet. Nem fél, hogy aktuálpolitizálással fogják vádolni a színházat?

T. I.: Nincs aktuálpolitika a darabban. Harminc éve volt a rendszerváltás, az már elég távoli ahhoz, hogy tudjunk általánosabb érvényű kijelentéseket tenni az időszakról. A darab nem pártpolitikába akar belecsúszni, és nem akar ítélkezni, azt próbálja megmutatni, hogy így volt, ebben hittünk, így lehetett meghülyíteni az embereket, így fordultunk egymás ellen. Hogy aztán erre hisztérikusan fognak reagálni a nézők, a kritikusok, vagy megértik az elemzés, a közös gondolkodás igényét, azt nem tudom. A 2006-os tévészékházostromról szóló jelenet előtt van egy nagy jelenet a kilakoltatásról, és az ottani vesztesek aztán megjelennek a Szabadság téren. El lehet gondolkodni, hogy kinek volt igaza, hogy van-e ok-okozat, hogy hogyan lehetne kilépni a sértődés-láncolatból. Ha végignézzük a darab által felölelt száz évet, revansok sorozatát látjuk. 1918 végén kezdődik a vörösterrorral, aztán erre jön a fehérterror, és így tovább. Van ennek egy ritmusa, van, amikor csak pár év, de van, hogy 40, vagy 4, 8, 12 évig tart egy ciklus. Ebben a vetésforgóban élünk, ebben kell élnünk, felnevelnünk a gyerekeinket.

hvg.hu: A regénybéli szereplők egy, az országra kényszerített diktatúrában éltek, ám a mai leszármazottaik már demokráciában. Ők már tudnak élni a szabadsággal?

T. I.: A második felvonásban megjelenik a rendszerváltáskori eufória, de kicsit sarkítva azt mutatom meg, hogy valójában ez egy jóléti eufória. Az ideológiai háttere, amit az értelmiség és a politikusok szeretnek hangsúlyozni, a Hábetler családot és az itt élő sokmillió embert nem hozta lázba. Inkább a nyugati jólét érdekelte őket. Emlékezzünk csak arra, amikor az emberek hosszú sorokban mentek Bécsbe Gorenje hűtőért, vagy Tarvisióba bőrdzsekiért. Aztán jöttek az ész nélküli hitelfelvételek. Majd sokan megtapasztalhatták, milyen az, ha bedőlnek ezek a hitelek, és elviszik a házukat.

Még a szabad mozgás nyugat felé is inkább életminőségi kérdés volt, nem ideológiai. Ez 20-30 év távlatából pontosan látszik. Ezért nincs is mit számonkérni. Ha kicsit megszorítják a gyeplőt, csökken a szabadságszint, de jól élünk, akkor az belefér. A hatalom felé a végső elvárás az, hogy éljünk jól.

©

hvg.hu: „Nagyon sebezhetőek vagyunk attól, hogy állandóan újra kell írni a múltat, másrészt a százéves sérelmeinket ápolgatjuk, ahelyett hogy a jelennel foglalkoznánk” – nyilatkozta a Memo című filmje kapcsán. A Rozsdatemető szereplői viszont nem nagyon törődnek a fejük fölött viharzó történelmi fordulatokkal, ők csak túl akarnak élni. Ez nem pont az ellenkezője az önt foglalkoztató múltat átíró/sérelmező szemléletnek?

T. I.: Alapvetően valóban a túlélés a család stratégiája. De az új generációk mindig szeretnének kitörni a szüleik világából, szemléletéből. Ez Fejesnél nem sikerült. Én behozok még három generációt, és nem árulok el nagy titkot: nekik sem sikerül. A jó szándék mindig megvan, de van egy olyan világ körülöttük, amelytől ez nagyon nehéz. A darab szerintem pont rámutat a kérdésben idézett múlthoz való sajátos viszonyunkra. A szereplők nem látnak rá ugyan a saját életük határaira, de a nézők talán ráismerhetnek a saját életükre, működésükre.

hvg.hu: Ma is az a jellemző, hogy belenyugszunk abba, úgysem tudunk mit tenni a társadalmi környezetünk alakításáért, a fejünk fölött dőlnek el a dolgok, nekünk csak a túlélés marad?

T. I.: Nincs erre egységes stratégia. A baráti körömben is azt látom, hogy életkor, alkat és vérmérséklet kérdése, ki mennyire próbál változtatni a személyes környezetén, ki mennyire érzi, hogy felelős a kisközösségéért, családjáért, vagy ki akar belemerülni városi vagy országos politikába. A világ mindig is így működött. Lényegi változásokat csak különböző irracionális mozgások tudnak létrehozni. Beszélünk, gondolkodunk róla, színdarabokat készítünk, ez teljesen normális, de túl sok illúzióm nincs abban, hogy mennyit tudok, például én hozzárakni, akár íróként is, hogy érdemi változás történjen körülöttem.

hvg.hu: A Rozsdatemetőben Pék Mária tartja össze a családot, de ő meghal a regény végén. Ki veszi át tőle a stafétát?

T. I.: Senki. Azt tapasztalom, hogy amíg gyerekkoromban tényleg voltak olyanok (nagypapa, nagymama), akik köré odagyűltünk, ma ez a fajta szerep eltűnt a családokból. Az egész világ sokkal töredezettebb. Ma is van egy illúzió, hogy együtt van a család, mert bármikor küldhetek egy sms-t vagy csetelhetünk, de hogy körülüljünk tizenöten egy nagy asztalt, olyan nemigen van már. Ez a morzsalékosabb családmodell is működhet, de teljesen más.

©

hvg.hu: Hábetlerékhez gyakran bejárt a regényben egy bizonyos Seres elvtárs, és nyomatta a pártideológiát, amelyhez a családnak semmi köze nem volt, de ettől függetlenül maguk közé engedik. A mai utódoknak sem lenne semmi fenntartása egy olyan szomszéddal, aki állandóan valamelyik párt ideológiájával traktája őket?

T. I.: Hábetlerék már akkor is jót röhögtek a sok pártszövegen. Ebben sincs változás, ezeket a mentalitásokat is örököljük. Mindenkinek a helyén van az esze ilyen szempontból. Tudják, hogy marhaság, amit beszél, de azt is, hogy ő a hatalom embere. Le kell ültetni az asztalunkhoz, valamikor jól fog még ez jönni.

hvg.hu: A Rozsdatemető elképesztő sikere után már-már a köznyelvbe is átszivárgott az a fogalom, hogy hábetlerizmus. Mit jelent ez ma?

T. I.: Ezt annak idején arra használták, akit leproliztak, azokra, akik alulnézetből szemlélik a történelmet. Olyan típusú emberekre, akik meg akarnak úszni, túl akarnak élni, akik nem alakítják a történelmet, hanem elszenvedik. Ennek egyébként van egy XIX. századi, kedves, népies előzménye: a patópálizmus. Valójában a cselekvés mindig csak arra irányul, hogy megússzunk, észrevétlenek maradjunk, és a nagy történelmi kataklizmák idején is jól járjunk, de legalábbis megmaradjunk. De az, hogy közéletileg aktívak legyünk, elvek mentén cselekedjünk, kiálljunk valamilyen ideáért, amelyben hiszünk, az nem fér bele a hábetlerizmusba. Mindezt az eredeti regény végén, az egyik szereplő, Zentay keményen el is mondja Hábetlernek.

©

hvg.hu: Ahhoz, hogy túléljen valaki, figyelnie is kell. Már csak azért is, hogy ne hibázzon a különböző hatalmak által elvárt kérések, parancsok teljesítésében.

T. I.: Persze, figyelnek a szereplők, de nem értelmeznek. Kicsit svejkes például a kötet elején, amikor az öreg Hábetler hazautazik megnősülni, és mire visszamegy a frontra, eltűnik a százada. Azért tűnik el, mert elvesztették a világháborút, de ez Hábetlert nem érdekli. Ő menne vissza harcolni. Azt szereti, ha megmondják, mit csináljon. Behívták, megy. Megmondták, ki az ellenség, lőtt. Elég szűk az a horizont, amelyet belát. De amúgy nagyszerű apa, nagyon szereti a családját, mindig hazaadja a pénzt. Életében egyszer lép félre, kétszer rúg be. A Fejes-regény is azért lehetett nagyon sikeres a ’60-as években, mert addig a proletáriátust mindig hősies pózban, kőoszlopba faragott módon ábrázolták, ez a szöveg viszont szociológiai részletességgel ráközelít a testi és szellemi nyomorra, elég illúziótlan módon. Ez nem csak újdonságnak számított, hanem kifejezetten bátornak.

Rozsdatemető 2.0
Rozsdatemető 2.0
Írta: Fejes Endre – Tasnádi István
Rendező: Máté Gábor
Főbb szerepekben: Bezerédi Zoltán, Vizi Dávid, Szirtes Ági, Péter Kata, Rujder Vivien, Kovács Lehel, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Kiss Eszter, Szacsvay László.
Bemutató: Katona József Színház, március 9.
Színlap itt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Népszava: a megyei napilapok teljes bedarálása jöhet

Népszava: a megyei napilapok teljes bedarálása jöhet

Verhofstadt: Vége az EU-nak, ha nem lépnek fel Orbánnal szemben

Verhofstadt: Vége az EU-nak, ha nem lépnek fel Orbánnal szemben

A konferenciaturizmus felpörgetésén is a kormány kedvenc üzletemberei nyerhetnek

A konferenciaturizmus felpörgetésén is a kormány kedvenc üzletemberei nyerhetnek

Orbán a Bildnek: Jó lenne, ha hátszelem lenne a magyar sajtóban

Orbán a Bildnek: Jó lenne, ha hátszelem lenne a magyar sajtóban

50 helyett, közel 140-nel suhant át egy Audi TT Hajdúsámsonon

50 helyett, közel 140-nel suhant át egy Audi TT Hajdúsámsonon

Gyereket gázoltak Budakalászon

Gyereket gázoltak Budakalászon