hvg.hu: Néhány napja vette át a Kontroll Csoport zenekar Lengyelországban az Európai Szolidaritás Központ Érdemrendjét. Mi ez a díj pontosan, és hogy jött a képbe a zenekar?

Müller Péter Sziámi: Amikor először hallottuk, hogy megkapjuk ezt a díjat, azt hittük, hogy egy kis lengyel civil szervezet valahogy ránk talált korábbi lengyel tematikájú dalaink miatt. De kiderült, hogy ez a központ egy monumentális szervezet, amelynek egy parlamentnyi nagyságú – rozsdás vaslemezekből épült, kiállításoknak, koncerteknek is otthont adó – hipermodern épülete van Gdanskban, a Szolidaritás mozgalom szülőhelyén. A fenntartó alapítvány pedig minden évben kitüntet olyanokat, akik anno a lengyel szabad szakszervezetek tüntetései, és az erre reagáló hatalom megtorlásai idején valamiféle bátorságot mutattak, és a szakszervezeti mozgalmak mellé álltak. Van egy lengyel srác, akinek magyar a barátnője, és aki kapcsolatban áll a Szolidaritás Központtal. Nyilván ő hallott a Kontroll Csoport 80-as évekbeli tevékenységéről. Volt két dalunk is, amely evidensen a lengyel helyzetre reagált. Az egyik a Polak, Wenger, a másik a Szeretlek.

hvg.hu: Az utóbbi konkrétan a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom egyik alapítójáról, későbbi lengyel államfőről, Lech Wałęsaról szólt, ki is mondva: Szeretlek-Lech-Lech.

M. P. Sz.: Ez úgy született, hogy láttam egy az országba valahogy becsempészett videót az 1981-es gdanski tüntetésről, ebben a tömeg a levegőbe dobálva éljenzi Wałęsát, azt kiabálva, hogy „Lech, Lech, Lech”. Ő lett az év embere is akkor a Time magazin címlapján, de egy évre rá már semmit nem lehetett róla hallani, eltüntették. Egyik évben még mindent vitt, másik évben pedig teljesen eltűnt. Ez elég feltűnő volt. A dalban ezekről énekeltem, a végén pedig valóban az van, hogy Szeretlek-Lech-Lech, amit a közönséggel közösen üvöltöttünk. Egyébként a kitüntetés mellett koncertet is adtunk a Központ épületében, ott mind a két szám elhangzott.

Müller Péter

M. P. Sz.: Igen. A hivatalos indoklás szerint a díjat a Szolidaritásnak való segítségnyújtás során tanúsított személyes bátorságunkért, a lengyelországi demokratikus ellenzéknek nyújtott segítségünkért kaptuk. Úgy tudom, hogy – olyan személyek mellett, mint például Václav Havel, Samuel Beckett (posztumusz), John Davis. Eddig két zenekar kapta meg ezt a díjat: a U2 és a Madness. Két magyar díjazott volt, Buda Géza történész és Engelmayer Ákos diplomata. Úgyhogy elég jó csapatba került a Kontroll Csoport.

hvg.hu: Magyarországon is most ünnepeljük a rendszerváltás 30. évfordulóját, de az ehhez kapcsolódó rendezvényekről – például a Szabadságkoncertről – fájóan hiányoznak azok a zenekarok, amelyek valóban bátran és a következményeket is vállalva odaszóltak a pártállamnak. Önöket fel sem kérték?

M. P. Sz.: Van egy kultúrhatalom, amely hozott egy döntést, hogy hogyan celebrálja a rendszerváltás évfordulóját. Nekünk nincsen szükségünk semmiféle elégtételre. Már csak azért sem, mert például az akkor már 25 éve nem létező Kontroll Csoportot meghívták a berlini fal lebontásának 20. évfordulójára New Yorkba. (Erre álltunk akkor össze.) Mi adtuk a New York Fesztivál nyitókoncertjét. A 30. évfordulón pedig megkaptuk ezt a gdanski díjat, és felléptünk a kommunizmus lebontásának egyik emblematikus helyszínén. Rengeteget koncertezünk az Andfriendsszel, érdekeljük az embereket, a fiatalokat is, ráadásul úgy telnek meg a koncerthelyszínek, hogy gyakorlatilag be vagyunk tiltva a rádiókban és a tévékben. Én teljesen elégedett vagyok mindezzel, ez teljesen rendben van.

hvg.hu: Rendben van, hogy másutt önökkel is azonosítják a 80-as évekbeli magyar kulturális ellenállást, ám Magyarországon nincsenek ott az erről szóló rendezvényeken?

M. P. Sz.: Éppen Petőfiről írunk darabot Dés Lászlóval. Az ő korában is volt némi tanácstalanság, hogy hogy csináljanak Pesten forradalmat, ha az országgyűlés Pozsonyban van, az uralkodó meg Bécsben… Nem lehet elvitatni a jelenlegi helyzettől azt, hogy nem vagyunk idegen uralom alatt. A kormány legitim. Ha vonzereje biztos tudatában meghozza azt a döntést, hogy így vagy úgy akarja celebrálni a rendszerváltás ünnepét, tegye, nekem biztos nem támadnak olyan gondolataim, hogy elvitték a show-t. Egyébként is úgy vagyok a politikával, mint Csehov: csak annyira akarok érteni hozzá, hogy meg tudjam magam védeni tőle.

hvg.hu: Meg hogy dalokat írjon róla, nem? A Kontroll Csoport és az URH elég egyértelműen politizált.

M. P. Sz.: Dehogy. Történtek a dolgok, és mi reagáltunk rá.

hvg.hu: Azért a 80-as években azt üvölteni nyilvánosan a mikrofonba, hogy „a Nagy Testvér figyel téged”, vagy hogy „csak forogjatok, lebuktatok, besúgók és provokátorok”, az politizálás, nem?

M. P. Sz.: Ez nem politizálás. Politizálás az, ha valaki proaktív, látja előre, hogy mi fog történni, azt ki akarja védeni, és ezért alakít, mondjuk egy pártot. Én viszont egész életemben nagyon privát voltam, még akkor is, ha időnként belekeveredtem különböző civil szerveződésekbe. A 80-as években egyfajta művészközérzettel éltem. Senkinek a fejében meg nem fordult, hogy mi most – akár a zenekarokkal, akár mással – politizálunk. Ehhez be kellett volna lépni valamelyik (akkor még nagy választék nem volt) pártba. De erről meg az volt a véleményem, és azóta is ez maradt, hogy

Minden tagság viszontagság, minden kúrás fogyókúrás.

De ha kedvem támadt írni egy dalt, és abból, mondjuk az jött ki, hogy

de jó, hogy beteg lettél, meggyógyít a Nagy Testvér,

akkor nem gondolkodtam, hogy ez most mennyire lehet problémás. Ráadásul én konkrétan itt – persze, nyilván Orwell nyomán – nem a Szovjetunióra gondoltam, hanem a halálra. Ha úgy jött volna ki valami rím, hogy menjenek ki az oroszok, akkor azt írtam volna meg. Persze tudtam, hogy ez nem jó, de szartam arra, hogy itt vannak az oroszok. Egyszerűen nem vettünk tudomást arról, hogy mi van körülöttünk. Viszont, ami eszembe jutott, azt leírtam, kimondtam. Most is ez van. A nemrég született Államosítani kéne című Andfriends-dal sem azért született, hogy most konkrétan adjunk egyet a rendszerkritikának, hanem azért, mert ez jött ki éppen belőlem. Nem vagyok hajlandó most sem állandóan azon nyafogni, hogy mi is van itt.

Németh Róbert

hvg.hu: Volt egy rendszer, amelyben a szólásszabadságot enyhén szólva megnyirbálták, ennek ellenére voltak, akik kimondtak mindent, amit akartak. Ez nyilván szabályszegés volt. Mint ilyen, nem voltak ezek politikai aktusok?

M. P. Sz.: Szerintem a szólásszabadságot nem lehet megnyirbálni. Az internet korában ez teljesen lehetetlen, de az internet előtti időkben is az volt, mi épp ezt próbáltuk ki. 1981-ben volt egy tatai konferencia, ahova összehívták a teljes akkor hivatalos pop-rock szakmát, hogy segítsenek betiltani az alternatív zenekarokat. De hogy lehetett betiltani valakit? Ha visszavonták az engedélyüket. Nekünk nem volt ilyen, azt se tudtuk, hogy kellene! Ezért betiltani sem lehetett bennünket. Így ez az egész közröhej volt. Egyébként engem azért hívtak az URH zenekarba 1980-ban, mert kellett adniuk egy koncertet, de nem volt szövege a dalaiknak. Én megírtam ezeket, de Menyhárt Jenő azt mondta, hogy ez oké, de nem tudja elénekelni, nem tudja megtanulni a szövegeket, inkább énekeljek én. De én meg nem tudok énekelni – mondtam. Erre Jenő: az ebben a műfajban egyáltalán nem számít. Így lett az URH, amely egy fél évig működött csak, de akkorát ütött, mint egy atombomba. A New Musical Express például, mindenki nagy megrökönyödésére azt írta, hogy mi vagyunk a régió legjobb zenekara.

hvg.hu: Harminc évvel a rendszerváltás után megint a támogatott-tűrt-tiltott korát éljük, még ha a betiltott most nem is bűnügyi, hanem inkább elhallgatott kategória. Érez valami párhuzamot a 70-80-as évek kultúrpolitikája és a mai között?

M. P. Sz.: Én sosem voltam baloldali vagy jobboldali, sosem kellett ezt eldöntenem. A klasszikus értelmezés szerint ez a felosztás már rég értelmezhetetlen. Egyébként is, én mindig úgy gondoltam, hogy ha valaki baloldali vagy jobboldali, akkor sántít az egyik lelki lábára. Olyan kapaszkodókat keres kerek ideológiákba, amelyek nem jók semmire.

Bocs, de az eszmédből eszmélj már föl, mert nincs már olyan eszme, ami ne járt volna le

– írtam valamikor. Hallom a hozzám közel álló, olykor a számomra fontos referenciacsoportokból az éles, felháborodott hangokat. Nekem is van véleményem, de inkább nem teszek ezekhez hozzá semmit, inkább megnézem, hogy kit mi motivál, honnan jött. Mondjuk egy adott hatalmi mozgás mögött pénzvágy, félelem, hataloméhség, gyávaság, szervilitás, esetleg ideológiai hasonulás van-e valamihez. Például, miért tűrte annyi ideig mindenki az orosz gyarmatosítást? Sokan azzal takaróztak, hogy ez itt a legvidámabb barakk, úgyhogy nyugi legyen. Aczél elvtárs mondta sokaknak, hogy ne jártassátok a pofátokat, higgyétek el nekem, mi tudjuk, hol a határ, ha engedjük, hogy azt túllépjétek, minket leváltanak, és akkor aztán meglátjátok, mi az a kultúrterror. Ha fél igazság nem is, de egy negyed igazság volt is ebben.

Sokszor elnézem a szabad ország kultúrhatalmasságait, és azt mondom, hogy Aczél elvtárs sok szempontból okosabb és kulturáltabb volt, mint ők, még akkor is, ha természetesen megengedhetetlen, gyalázatos volt az érvrendszere.

És ez az új kultúrpolitika hatalomtechnikailag lehet, hogy működik, de a kultúra szintjén kudarc. A szellemet nem lehet kordában tartani.

hvg.hu: De lehet belőle harcot kreálni. Az utóbbi időben a kultúrharc egy forró téma lett. Nem így látja?

M. P. Sz.: Nagyon ritka kivételektől eltekintve nem bocsátkozom bele az ilyen felülről kreált baromságokba. Még akkor sem, ha csizmával rúgnak az arcomba, mint ahogy ezt Szakács elvtárs tette a kormánylap hasábjain. Ezek álságos, gerjesztett hülyeségek. Igaz, a politika mindig is használt ilyen eszközöket, hiszen hatékonyak lehetnek. Én ebből kimaradok. Nem vagyok hülye, tudom, hogy mi ez, de nem ezzel akarom élni az életem, így általában egyszerűen nem veszem tudomásul, vagy rögtön túllépek rajta.

Németh Róbert

hvg.hu: Ha személyesen támadják, akkor is?

M. P. Sz.: Nem kell arra sem válaszolni, kár erre időt pazarolni. Nem mindegy persze, hogy ki támad meg. Ha olyan, akitől azt komolyan kell venni, az biztos nem nyilvánosan, célzatosan, pénz és presztízsszerzésből vagy a hatalomnak szolgáltatott seggnyalásból fog megtámadni, hanem megtalál, és azt mondja, üljünk le, beszéljük meg, nem úgy van, ahogy gondolod. Ezért hálás is vagyok olykor.

hvg.hu: Miért van az, hogy számos 30-40 éve írt URH-, Kontroll-, Európa Kiadó-közérzetdal ma éppolyan aktuális, mint a születésekor?

M. P. Sz.: Leonard Cohen azt mondta, hogy a dalokért oda kell menni, ahol a dalok vannak. Ha elmész, az annyira mélyre fog nyúlni, hogy megérint egy csomó embert. Ha jó dal, akkor azokat fogja megérinteni, akivel te azonosulni tudsz. Úgy tűnik, mi elmentünk annak idején, és elmegyünk most is a dalokért. És lehet, hogy – persze anélkül, hogy különösebb realitás lett volna kirobbantani egy forradalmat –, úgy egyben, megírtuk a „Nemzeti dalt” a Szavazz rám!-mal, a Vigyetek el!-lel és még egy sor számmal, több zenekartól. A nemzeti dalokba nem különösen gondol bele pontosan a tömeg, de az mindenképp jó érzés, ha azt kiabálja együtt sok ember, hogy „esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”, nem?

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: