Sándor Anna
Sándor Anna

Kleinheincz Csilla szerkesztőként és fordítóként is a magyar fantasztikus irodalom megkerülhetetlen alakja, íróként pedig olyasmire vállalkozott, amire itthon mások még nem nagyon: népmesékből inspirálódva írt fajsúlyosan drámai regénysorozatot.

Létezik egy olyan népmese-értelmező irányzat, amely szerint a népmesék alkalmasak arra, hogy az életünkben felmerülő problémákat, helyzeteket jobban megértsük. Ez az irányzat tulajdonképpen arra épít, hogy az agyunk annyira a történetekre van huzalozva, hogy a valóságunkat is történetek formájában értelmezzük – például anekdotákat mesélünk a saját életünkből vagy másokról. És mivel így van, miért ne vehetnénk elő a régi meséket, amelyek szimbolikus nyelven örökítik tovább az emberiség élettapasztalatait? (Amikor például ennek az interjúnak a helyszínére indultam, fehér hótakaró borította a budai kerteket, és eszembe jutott, ha éjszaka a fák ágaira fagy az olvadék, olyanná válnak az ágak, mintha gyémánttal futtatták volna be őket. Márpedig a gyémánterdő népmesei képe most igazán idevág – hamarosan az Ólomerdő-trilógiáról lesz szó.)

A népmesék persze többféle irányba jelenthetnek kiindulópontot. Olyat is lehet, hogy miközben valaki épít a népmesék és a valóság közti áthallásokra, ezzel együtt egy önálló, fiktív világot is alkot.

©

Így tett Kleinheincz Csilla is, aki olyan regénysorozatot írt, amelyet erőteljesen inspiráltak a magyar népmesék. Az Ólomerdő, az Üveghegy és a sorozat záródarabjaként decemberben megjelenő Ezüstkéz a mesei szimbolikából építkezve olyan témákat jár körbe, mint a családi traumák öröklődése és azok feldolgozása, a felelősségvállalás vagy a felnőtté válás.

Az Ólomerdő azzal indít, hogy a múltban egy gödöllői férfi áttévedt Tündérországba, ahol egymásba szerettek egy hattyútündérrel. A férfi megszöktette a tündért, az emberi világban feleségül vette, és született egy lányuk, Emese. A tündér viszont idővel elhagyta a családját, nagy sebet ejtve ezzel Emesén, és a férjén is.

Ezután a regények például azt fejtik ki, hogy a kamaszkorba lépve hogyan szembesül Emese azzal, miért ment el az anyja. Emellett pedig valamiképpen ki kell békítenie magában ezt a kétféle, gyakran egymásnak ellentmondó, tündéri és emberi örökséget. A hangsúlyos családi drámával párhuzamosan a regények legalább annyira megfogalmazzák az archaikus hősmítoszok kritikáját, mint ahogy körbejárják azt, hogy mihez kezdhet egy kamasz a benne mocorgó kiválasztottság vagy különlegesség érzésével.

Az pedig egészen üdítő, hogy nem egy ellenséges felnőttvilág elleni lázadás kerül a középpontba, mint nagyon sok ifjúsági regényben, hanem az a belső alakulás, amelynek a lázadás csak az egyik tünete. Ezt Kleinheincz Csilla is megerősíti a beszélgetésünk során: „Nem a felnőtt világgal való ütközés vagy a lázadás érdekelt, hanem hogy egy formálódó személyiség hogyan vállal egyre nagyobb felelősséget a döntéseiért és a környezetéért, a világért. És hogy minden egyes tanulságért meg kell szenvedni, nem pottyan csak úgy az ember ölébe.”

Mindennek meg kell fizetni az árát

Így hangzik az Ólomerdő tételmondata, és aki a klasszikus gyerekkönyves válogatásoknál jobban ismeri a tündérmesék világát, tudja, hogy ha egy népmesében sikerült összehozni valamiféle happy endet, azért a főszereplőknek meg kellett dolgoznia. Ez akkor is igaz, ha a mesék szimbolikus nyelvén mondják el.

©

Nem ez az egyetlen ismerős motívum Kleinheincz Csilla könyveiben: a hattyúvá változó tündér, az Üveghegy és a fémerdők tájai, vagy konkrét történetek, mint a Fehérlófia köszönnek vissza az oldalakon. Utóbbinak még személyes vonatkozásai is van, Kleinheincz a Fehérlófiát az egyik kedvenc magyar népmeséjeként emeli ki az égitestrabló sárkányos történetek mellett.

Persze nem meglepő, hogy ha egy író realisztikusan életet tud lehelni az ólom- vagy a rézerdő rengetegébe, akkor nemcsak gazdag szókincse és fantáziája van, de minden bizonnyal erősen kötődik a forráshoz is. És ahogy mindjárt a beszélgetésünk elején kiderül, Kleinheincz Csilla gyerekkora óta sokféle nép meséit olvassa, ráadásul vietnami édesanyja révén korán megismert egy másik kultúrát is közelről. „Magyar iskolába jártam, az érdeklődésem sem nagyon különbözött a kortársaimétól, de természetesen megvoltak a vietnami hagyományok a családunkban: ünnepek, ételek, szokások, amelyek beépültek, és természetesen volt kedvenc vietnami mesém is, amelyben az volt a megdöbbentő, hogy mennyire hasonlít a német Hamupipőkére.

Nem a mesék magyarsága számít, hanem az archaikus erejük

És ahogy ott beszélgetünk a Gabo Kiadóban, magától értetődőnek tűnik, hogy ha valaki fanasztikummal átitatott történetet akar írni, akkor a népmesékhez fordul. Ennek külföldön van is hagyománya, itthon viszont tudatosan kellett rávezetni a szerzőket – és ebből Kleinheincz szerkesztőként is kivette a részét. „Amikor 2005-2006 körül elkezdtem írni az Ólomerdőt, még a Delta Vision kiadónál dolgoztam, és nagyon megtetszettek azok a külföldi antológiák, amelyekben egy-egy mesét a különböző szerzők másként dolgoztak fel. Akkoriban kevés saját elképzelt világ született itthon, a magyar szerzők főleg az angolszász hagyományokhoz igazodtak, sok tolkieni, howardi fantasy jelent meg (A gyűrűk ura, illetve a Conan, a barbár szerzői – a szerk.). Akik pedig magyar témában írtak, azok inkább az ősmagyar hagyományokhoz nyúltak vissza, de a népmesékhez valahogy nem kötődtek. És akkor jött az ötlet, hogy csináljunk egy antológiát, ez lett a 77 – Hetvenhét, amelyhez magyar fantasy- és sci-fi-szerzőket kértünk fel, illetve pályázatot írtunk ki arra, hogy magyar népmeséket dolgozzanak fel.”

©

A saját regényeiben Kleinheincz Csilla egyébként tudatosan kerülte a historizáló ősmagyar vonalat. Ennek két oka is van, egyfelől, hogy a származásából adódóan a magyarságát kulturális, és nem történelmi identitásként éli meg.

Másfelől a magyar népmeséket elsősorban nem a magyarságuk miatt szereti, inkább a bennük található szimbólumok és azok kölcsönhatása, illetve az archetipikus elemek érdeklik. „Úgy éreztem, hogy ha belevinném az ősmagyar olvasatot is, tehát a mondavilágot, honfoglalást, akkor az eltérítené egy másik irányba a történetet, én pedig szerettem volna megmaradni a szimbolikus talajon.” Főleg, hogy miközben Emese története haladt előre, Kleinheincz fokozatosan felépített a regényeiben egy fiktív világot, amelyben a hagyományos mesei mintákhoz képest új kombinációban jelentek meg az archaikus elemek.

Amikor az ígéretet valaki szó szerint veszi

De hogy lehet egy saját mitológia kiindulópontja a már említett Fehérlófia-mese? Például mert hangsúlyos benne, hogy a hős önmagából áldoz fel egy részt ahhoz, hogy teljesíthesse a küldetését – ezt a motívumot pedig Kleinheincz Csilla nagyon közel érezte magához.

Számomra ez a mese jól megvilágítja az alapvető különbséget hős és antihős között – bár mindkettőt motiválhatja nemes eszme, előbbi saját maga hoz áldozatot, akár képletesen, a személyisége egy darabját elveszítve közben, addig a másik ugyanezt az árat másokkal fizetteti meg. Ezt a tanítást pedig nemcsak a mesékben lehet tetten érni, hanem az élet minden területén, a legszemélyesebb emberi kapcsolatokban éppúgy, mint a politikában.

De foglalkoztatta az is, hogy Fehérlófia „valójában nem ember, mert egy lótól született, egy mitikus teremtmény, lényegében kívülálló”.

Ez a világok közé vetettség erőteljesen megjelenik a regényekben, és ugyan felmerül, hogy ennek köze lehet a félig vietnami származásához is, Kleinheincz inkább azzal magyarázza, hogy mikor elkezdte az Ólomerdőt, ifjúsági regényt akart írni. A „se itt, se ott” érzése pedig valóban a kamaszlét egyik elemi tapasztalata.

Az egymástól különböző világok találkozásának problematikáját Kleinheincz főleg a kelta-angolszász és a magyar tündérhagyományból merítve bontotta ki. Hiszen azt az alaptanulságot, hogy mindennek ára van, erőteljesen megbolondíthatja, ha a másik nagyon eltérően gondolkodik. Márpedig a kelta eredetű tündérkép visszatérő eleme, hogy „nem a megkötött alku szándéka szerint cselekszenek, hanem az ígéreteket szó szerint értelmezik, és ebből származnak a bonyodalmak”. De az sem feltétlenül működik hosszú távon, ha az ember összeházasodik a tündérrel, és elviszi az emberi világba – ahogy a regénybeli Emese apja tette.

És itt kapcsolódik be az a szál, amelyben az Ólomerdő-trilógia látványosan eltér sok fantasytől, sőt, úgy általában a hős-hagyománytól: hogy mindvégig központi szerepe marad a családnak. „Mindig zavart a fantasyben, hogy sokszor nincsen családja a főhősnek, vagy a szüleit lekeverik a színről. Általánosan elterjedt toposz, hogy a kiválasztott egy árva gyerek, vagy az a hős, aki elhagyja az otthonát. Pedig óriási traumát jelent, ha elvész a szülő vagy megölik, és ezzel valamit kezdeni kell.”

Mindig vannak új kérdéseink magunkról

És Kleinheincz Csilla kezdett is. Például úgy, hogy nem félt új köntösbe öltöztetni a magyar népmesei pantheont, így helyezve új szerepbe akár az olyan állandó ellenfeleket is, mint a sárkányok.

Az ehhez hasonló újraértelmezések oka Csilla szerint az, hogy „mindig vannak új kérdéseink magunkról, a világról, és néha már nem elég a régi formában használni az archetípusokat. Ha más színben tüntetünk fel egy már ismert figurát, ha teljesen más környezetbe vagy más szituációba helyezzük, az új gondolatokat tud elindítani, és új dolgokat tud elmondani a világunkról.” Az ilyen archaikus, természetfeletti elemeket mozgató történetnek pedig akkor is jól megágyaz a fantasy, ha nem a kardozós-varázslós kalandokban merül ki a történet.

©

A fantasy Kleinheincz Csilla szerint azért is működik napjainkban, mert bár műfaji kategóriaként modern, azzal, hogy nem valós elemeket is használ, a legrégebbi narrációs formák örököse. A fantasyben „a szerző fel tud építeni egy teljesen más valóságot, ahol nem kötik őt azok a konvenciók, amik egy realista műben megvannak. Ebben a műfajban bármit megtehet, és egyes elemeket fókuszba állíthat azáltal, hogy például a mágia szabályain keresztül közelíti meg.”

A mesék szimbolikája pedig nemcsak az emberi élethelyzeteknek feleltethető meg, és nemcsak ezek során igazíthat el, hanem tapasztalatai szerint az írási folyamatban is. „Írás közben ezeket az archetípusokat vagy szimbólumokat hasonlóképpen használom. Választ keresek egy témára vagy jelenségre vagy élethelyzetre. És valahogy, miközben írok, úgy rendezi az agyam ezeket a szimbólumokat történetté, hogy kiadjanak egy választ.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Kult

Csipkerózsika álma valójában segít a lányoknak

Az éberség hiánya komoly problémákat okozhat az életben. Jól tudják ezt a népmesék is, amelyeknek visszatérő motívuma az ember egyik legkiszolgáltatottabb állapota: az alvás. A mély álom viszont nemcsak veszélyes a mesékben, hanem időt is adhat a felkészülésre. A Csipkerózsikáról egy népmesékkel dolgozó szakértőt kérdeztünk.

Ezért esik a forint – ki tudja, hol áll meg

Ezért esik a forint – ki tudja, hol áll meg

Megállapodott az Auchan a szakszervezettel a béremelésről

Megállapodott az Auchan a szakszervezettel a béremelésről

Könnyített magán a miskolci férfi a zöldségeknél, 160 kilónyi lett eladhatatlan

Könnyített magán a miskolci férfi a zöldségeknél, 160 kilónyi lett eladhatatlan

Koronavírus: már 620 megbetegedésről tudni, Hongkongban karanténokat állítottak fel

Koronavírus: már 620 megbetegedésről tudni, Hongkongban karanténokat állítottak fel

Hamarosan nem kell a fővárosba menni, ha az IKEA-ból akar vásárolni

Hamarosan nem kell a fővárosba menni, ha az IKEA-ból akar vásárolni

Meghalt George Herbert Walker volt amerikai nagykövet

Meghalt George Herbert Walker volt amerikai nagykövet