szerző:
MTI

A cseh újhullám képviselője több filmben is együtt dolgozott Milos Formannal.

Meghalt Ivan Passer filmrendező, forgatókönyvíró, aki 1969-ben Milos Formannal együtt távozott Csehszlovákiából az Egyesült Államokba. A cseh új hullám egyik neves képviselője a nevadai Renóban hunyt el 86 éves korában, jelentette be a család egyik barátja.

Passer tagja volt annak a filmes nemzedéknek, amely létrehozta a cseh újhullámot az 1960-as években.

Forgatókönyvírója volt a Milos Forman rendezte Egy szöszi szerelme (1965) és Tűz van, babám (1967) című filmeknek.

Passer és Forman ugyanabba a bentlakásos középiskolába jártak Podebradyban a második világháború után, osztálytársuk volt a néhai cseh köztársasági elnök, Vacláv Havel is. Csehszlovákia szovjet megszállása után távoztak az Egyesült Államokba. Passer hazájában csak egy filmet rendezett, az 1965-ben bemutatott Intim megvilágításban címűt.

Az Egyesült Államokban először egyetemeken tanított, majd színészkurzusokat szervezett. 1971-ben rendezte Győzelemre született című filmjét a fiatal Robert de Niro szereplésével. Tíz évvel később készítette el nagysikerű Cutter útja című alkotását Jeff Bridges és John Heard főszereplésével.

Az HBO számára 1992-ben készült Sztálin című filmje Robert Duvall főszereplésével három Golden Globe-díjat is kapott.

Nomád című utolsó filmjét 2004-ben rendezte Passer Szergej Bodrov orosz rendezővel együtt Kazahsztánban. 

Passer 2007-ben megkapta a Cseh Oroszlán-díjat a cseh filmművészethez való hozzájárulásáért. 2008-ban a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjjal tüntette ki.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Világ

Meghalt Milos Forman

A Száll a kakukk fészkére, az Amadeus és a Hair rendezője 86 évet élt.

Egy hónapig ürítette magából egy teknős a műanyag szemetet

Egy hónapig ürítette magából egy teknős a műanyag szemetet

Újítás a Wizz Airnél: pénzért automatikusan elvégzi a rendszer az utasfelvételt

Újítás a Wizz Airnél: pénzért automatikusan elvégzi a rendszer az utasfelvételt

Kellemetlen meglepetés is kerül a gépére annak, aki telepíti az Office-t

Kellemetlen meglepetés is kerül a gépére annak, aki telepíti az Office-t

A falat verte a bíróságon a fiatal, amikor meghallotta az ítéletet – még 3 évet kaphat

A falat verte a bíróságon a fiatal, amikor meghallotta az ítéletet – még 3 évet kaphat

Hivatalosnak tűnő képek jelentek meg egy összecsukható Samsung telefonról

Hivatalosnak tűnő képek jelentek meg egy összecsukható Samsung telefonról

Lakhatás: a kormány rásózta a problémát az önkormányzatokra, majd beszólt

Lakhatás: a kormány rásózta a problémát az önkormányzatokra, majd beszólt