szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az amerikai rendező producerként viszont támogatja a sorozat következő részét.

Nem Steven Spielberg rendezi meg az Indiana Jones 5. részét, a Variety.com értesülése szerint James Mangold veszi át a helyét.

Az Indiana Jones-sorozat 39 éves történetében Spielberg először engedi át a rendezést egy kollégájának. A széria első epizódja, Az elveszett frigyláda fosztogatói 1981-ben aratott sikert és gyűjtött be négy Oscar-díjat.

A hollywoodi szaklap szerint Mangolddal, aki legutóbb Az aszfalt királyai című filmet rendezte, már hamarosan meg is kötik a szerződést az Indiana Jones 5. rendezéséről. Spielberg pedig producerként támogatja a film elkészítését.

Spielberg állítólag maga döntött arról, hogy nem rendezi meg az Indiana Jones 5-öt, mivel úgy érezte, hogy egy új rendező új nézőpontból képes megfogni a történetet, és esetleg a fiatalabb generációkat is jobban meg tudja szólítani.

Harrison Ford, Indy megszemélyesítőjeként azonban továbbra is marad a film kulcsfigurája. A 77 éves színész, aki a tudós kalandort játssza, az utóbbi hetekben többször nyilatkozott a készülő filmről.

A Disney filmstúdió 2016-ban közölte először, hogy lesz újabb folytatása az Indiana Jones-kalandoknak. Akkor még arról írtak, hogy Spielberg rendezi, Ford játssza a főszerepet, és 2019 nyarán mutatják be. Aztán egy évvel elhalasztották a premiert, majd még egy évvel későbbre, 2021-re tolták el. Az Indy-filmek forgatókönyvírója, David Koepp közben otthagyta a produkciót, és helyét Jonathan Kasdan vette át.

A Variety szerint valószínűsíthető, hogy az új rendezővel a produkció újabb késedelmet szenved és csak 2021 után mutatják majd be.

Spielberg máris sűrű évet tudhat maga mögött: jelenleg a West Side Story című musicalfilm utómunkáin dolgozik, amelyet december 18-án mutat be a 20th Century Stúdió.

Az utolsó Indy-film az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága 2008-ban került a mozikba, és globális kasszasiker lett, világszerte több mint 790 millió dollárért (243 milliárd forintért) váltottak rá jegyet a nézők.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Brazíliában tombol a járány, de Bolsonarónak nem tetszenek a védelmi intézkedések

Brazíliában tombol a járány, de Bolsonarónak nem tetszenek a védelmi intézkedések

„Hiányoztok” – üzenik a nyíracsádi tanárok az iskola kerítésére feszített molinón a diákoknak

„Hiányoztok” – üzenik a nyíracsádi tanárok az iskola kerítésére feszített molinón a diákoknak

RTL: Szabadságra küldenek dolgozókat kórházak, pedig az Emmi szerint nem lehetne

RTL: Szabadságra küldenek dolgozókat kórházak, pedig az Emmi szerint nem lehetne