szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Helyénvalónak tartják, hogy Eszenyi Enikő múlt héten visszavonta igazgatói pályázatát, de ez a fejlemény nem elégséges. A Vígszínház társulatának egykori tagjai egy új, közös nyilatkozatban kérik a fenntartót, hogy független szakértőkkel vizsgálják meg: a felidézett események jogilag is kimerítik-e a munkahelyi zaklatás fogalmát.

"Alulírottak, a Vígszínház egykori munkatársai, fontosnak tartjuk azt a lépést, amellyel Eszenyi Enikő visszavonta igazgatói pályázatát. Hiányoljuk ugyanakkor részéről a beismerés és a bocsánatkérés gesztusát. Megerősítjük, hogy kiállásunk és megszólalásunk nem politikai indíttatású volt, hanem morális és szakmai kérdés. Korábbi nyilatkozatunkkal a verbális erőszak és a hatalommal való visszaélés ellen léptünk fel, megosztva saját tapasztalatainkat" – írják az érintettek a Színház Online-on megjelent új nyilatkozatukban.

Az aláírok között ott találjuk a korábban a sajtóban Eszenyi verbális agressziójáról, megalázó viselkedésmódjáról bővebben is kitálaló színházi embereket, úgy mind Néder Panni rendezőt, Fenyvesi Lili filmrendezőt, valamint Hevér Gábor, Molnár Áron, Stohl András, Lengyel Tamás, Mészáros Máté, Telekes Péter és Kovács Patrícia színészeket.

Szeretnék hangsúlyozni, hogy nem Eszenyi Enikő ez esetben az áldozat, a sérelmeket az alulírottak és a kollégák szenvedték el. Kiemelik, hogy

mivel Eszenyi Enikő érdemben nem reagált azokra az állításokra, amelyeket az elmúlt időszakban nyilvánosságra hoztunk, általában pedig tagadta azokat, elengedhetetlennek tartjuk, hogy a fenntartó lefolytassa a már korábban elrendelt vizsgálatot.

Fontosnak tartják, hogy a Vígszínház falai között történt esetek kapcsán a fenntartó is állást foglaljon úgy, hogy független szakértők bevonásával megvizsgálja: a volt és jelenlegi munkatársak által említett események jogilag is zaklatásnak minősülnek-e.

"Határozottan állítjuk, hogy önmagában az a tény, hogy Eszenyi Enikő visszavonta igazgatói pályázatát, nem oldja meg az ügyet. (...) Emellett elengedhetetlennek tartjuk, hogy a vizsgálat eredményeit felhasználva, a szakmai szervezetek bevonásával egy olyan átfogó protokoll szülessen, amely elkerülhetővé, orvosolhatóvá teszi a munka során felmerülő abúzusokat. Állítjuk, hogy a korábbi zaklatási ügyek után létrehozott munkáltatói intézkedések és protokollok nem állták ki az idő próbáját, azok néhány kivételtől eltekintve igazoltan nem működtek hatékonyan" – fogalmaznak közleményükben.

Mint megírtuk, Eszenyi Enikő csütörtökön azzal az indoklással fejezte be vígszínházi munkáját, hogy "sokat tapasztalt ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést", és a "maga, illetve a mások méltóságának megőrzése érdekében" teszi meg a szükséges lépést, visszavonja igazgatói pályázatát. Hozzátette, hogy az ellene irányult támadások a jelenlegi társulat megosztására irányultak. "Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látom, egyesek nem tudnak megbékélni a személyemmel. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni" – fogalmazott.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
hvg.hu Kult

„Nem Eszenyi Enikő ellen vagyunk, hanem a színházban dolgozókért” – megszólaltak a Víg korábbi tagjai

A Vígszínház néhány korábbi alkalmazottja nemrég nyilatkozatot adott ki, amelyben arról írtak, hogy Eszenyi Enikő vezetői kommunikációja nagyban hozzájárult a szerződésbontásukhoz. Megkerestük a nyílt levelet aláíró Hevér Gábort, Molnár Áront és Mészáros Mátét is: a színészek megalázottságról, takarásban síró kollégákról és súlyos szakmaiatlanságról számoltak be. Elmondták azt is, mit várnak a mostani kiállástól.

hvg.hu Kult

Eszenyi Enikő visszavonja a pályázatát és befejezi vígszínházi munkáját

"Maga és mások méltóságának megőrzése érdekében" befejezi munkáját az általa tizenegyedik éve vezetett Vígszínház élén Eszenyi Enikő – írta az igazgató közleményében. Lemondását számos egykori társulati tag és a színház néhány jelenlegi alkalmazottjának együttes kiállása előzte meg, sokak szerint Eszenyi vezetői stílusa elviselhetetlen közeget teremtett a színházban.

Megérkezett a Qualcomm eddigi legerősebb processzora, a Snapdragon 865+

Megérkezett a Qualcomm eddigi legerősebb processzora, a Snapdragon 865+

Holtan találták meg azt a CEU-s diákot, aki még márciusban tűnt el Budapesten

Holtan találták meg azt a CEU-s diákot, aki még márciusban tűnt el Budapesten

Meghökkentő dolgok a büdzsében: úgy csökken az államadósság, hogy nő?

Meghökkentő dolgok a büdzsében: úgy csökken az államadósság, hogy nő?