A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet egyelőre felbecsülhetetlen mértékben sújtja globálisan a gazdaságot, a koronavírus-járvány pedig hatalmas terhet ró az egészségügyre. És bár ilyenkor értelemszerűen nem az a prioritás, hogy a kulturális szférában milyen kármentesítést lehetne végezni, érdemes egy pillantást vetni arra a helyzetre is, amelybe most itthon sok, előadó-művészeti területen dolgozó ember kényszerült. Az utóbbi évek kultúrafinanszírozási kavarásai most hatványozottabban éreztetik negatív hatásukat.
Egyre reálisabbnak tűnik, hogy a mindennapi életünk teljes területét lefedő social distancing (társas és társadalmi távolságtartás) szabályait kell követnünk a következő hónapokban is, és egyre nyilvánvalóbb, hogy a normális kerékvágásba legfeljebb csak nyáron állhatunk vissza. Ha egyáltalán. Addig azonban anyagi értelemben is életben kellene valahogy maradni. A kultúriparban dolgozó sok ezer vállalkozó embernek is.
A hazai színházak például azóta tartanak válságstábokat napi rendszerességgel, hogy a kormány március 11-én a koronavírus-járvány megfékezése érdekében kihirdette a veszélyhelyzetet. Ennek értelmében a társulatok határozatlan időre befagyasztották előadásaikat, bemutatókat mondtak le, a próbákat leállították. Egy hete még több színházvezető is úgy kalkulált, hogy egyelőre csak a márciusi előadásokról mondanak le, hátha áprilistól már kevésbé élünk vészterhes időket. De nagyon úgy tűnik, hogy mint eleinte mindannyian, túl optimisták voltak.
Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója így jellemzi az előtte álló időszakot: „csodálnám, ha ennek májusra vége lenne. Az a helyzet, hogy semmilyen rutinunk nincs ebben. Az ember vezet egy intézményt, és egy olyan szituációba kerül, amihez hasonlót nem is tapasztalt. Csak azért nem mondanám, hogy háború van, mert a háborúban az ember nagyjából sejti, hogy hol van az ellenség. Most egyáltalán nem tudjuk, hogy honnan lőnek.”
Kulcsár Viktória, a fővárosi Jurányi Inkubátorház alapítója és a Füge Produkció vezetője szerint azért kritikus a helyzet, mert már csak három hónap van hátra a színházakban az évadból, és nyilván mindenki megpróbálná a lefújt bemutatókat és előadásokat még a nyár előtt pótolni. „Sokan azonban úgy érzik, hogy ez az évad már véget is ért...és sajnos lehet, hogy nekik van igazuk” – mondja.
Nem véletlen, hogy a befogadó művészeti intézményként – tehát nem repertoárszínházként – működő Trafó már a májusi előadásokat is törölte, és inkább a jövő évadra fókuszál. Öt magyar bemutatót, és számos külföldi darabot, koncertet kellett kihúzniuk a naptárból, ezeket mind megpróbálják az őszi hónapokra áttolni. „Ilyen sokszor életemben nem mondtam még embereknek azt, hogy nem tudom. Annyira nem látni ennek a végét. Nem tudjuk, mikortól lehet újra játszani, nem tudjuk, mikortól tudnak újra összeállni a csapatok egyáltalán” – fűzi hozzá a Trafó ügyvezető igazgatója, Barda Beáta, aki szerint az is benne van a történetben, hogy nem tudják, hogy a saját munkatársaikat miként fogják tudni kifizetni, ha ez az időszak hosszan elnyúlik.
Fogalmunk sincs, hogy meddig tudunk home office üzemmódban úgy dolgozni, hogy csináljunk is érdemben valamit.
Az általunk megkérdezett összes intézmény a tartalékokat éli fel jelenleg, jegybevételek és rendkívüli támogatások nélkül néhány hónapig tudják húzni. Többen attól is tartanak, hogy ha a járvány le is csillapodik nyárig, a hőségben nehéz lesz teljes kapacitáson működve pótolni az elmaradt előadásokat. Abban pedig egyáltalán nem lehetnek biztosak, hogy a gazdaságilag megreccsent társadalom tagjai majd azonnal kultúrára fogják költeni azt a kevéske pénzüket, ami a pénztárcájukban megmaradt.
„Nem tudni, hogy ez a mostani eluralkodott pánik milyen módon hat az emberi pszichére, és mikor kezdődhet el egyáltalán a normális élet. Mert az rendben van, hogy az emberek most azt mondják, hogy ők nem bírják ki színház nélkül, de az egy hosszú meccs lesz, amíg itt minden helyre áll. Ez nem olyan dolog, hogy azt mondjuk: a veszélyhelyzet május 31-ig tart, és hirtelen június elsejétől már teltházakkal fognak menni a színházak. Vissza kell szoktatni az embereket” – vázolja fel az életszerűbb forgatókönyvet Máté Gábor.
Jó hír viszont, hogy a nézők egyelőre úgy érzik, tudnak tenni a színházak életben maradása érdekében. Mivel az előadó-művészeti területen dolgozók most több hónapnyi jegybevételtől esnek el, az ő megsegítésükre indult el a „Ne válts vissza jegyet” közösségi médiás akció, amelynek lényege, hogy a nézők nem kérik vissza a járvány miatt elmaradt előadások árát. Ugyanakkor az is igaz, hogy a visszaváltások még a legtöbb helyen nem kezdődtek meg – pontosít Kulcsár Viktória. „Szinte minden színház arról értesítette a nézőit, hogy lesznek pótelőadások, és ha nem jó az új időpont, majd csak akkor lehet visszaváltani a jegyeket. De mivel új időpontokat is csak akkor tudunk adni, ha vége a veszélyhelyzetnek, így még nagy mozgás nincsen”.
Akiket a legrosszabbul érint: a kényszervállalkozók
A mostani válság az előadó-művészeti szférában is azokat viseli meg a leginkább, akik az adott intézményekkel nincsenek munkaviszonyban, és így csak a teljesített előadás után kapnak díjazást.
Számukra életbevágóan fontos minden egyes vissza nem váltott jegy. Az ő megélhetésük egyetlen alapja ugyanis – legyen szó színészekről, technikusokról, jegyszedőkről, díszletépítőkről – a jegybevétel.
Majdnem az összes függetlenszínházas dolgozó számlázik, a Jurányi Inkubátorház például több mint 60 szervezetet képvisel, akik közül sokaknak egyáltalán nincs fix jövedelmük, vagyis kényszervállalkozók, de a kőszínházakban is sokan dolgoznak vállalkozói státuszban.
Rihay-Kovács Zita, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) ügyvezető-titkára szerint a kormánynak garantálnia kell, hogy ebben a helyzetben „ne kerüljenek megélhetési válságba ezek a munkaviszonyban nem álló dolgozók, mert ők most annyit látnak csak, hogy nincs előadás márciusban, se áprilisban. És elkezdenek számolni… azért az albérletet ki kellene fizetni, meg a hitelt törleszteni kell, de nincs hova nyúlni.”
Előzőt héten már több érdekvédőszervezet is kérte, hogy az állam legalább engedje el az adót azon kisadózó „színészek, zenészek, írók, műfordítók, előadói vagy szerzői honoráriumból élő művészek számára, akik már márciusra várt bevételeiket sem kapták meg, és júniusig nem is valószínű, hogy dolgozhatnak”. Erre most hétfőn meg is jött a megfelelő reakció: Orbán Viktor bejelentette, hogy 81 480 kisvállalkozásnak – köztük az előadó-művészeti területen dolgozóknak – adnak mentességet a kata-járulékfizetés alól június 30-ig.
A Déryné pénze most jól jönne
Ám a függetlenek szerint az adó elengedése nem feltétlenül elég, és volna még forrás, ahova segítségért lehetne nyúlni.
Az Átrium Színház – amely a 2018-as tao-pénzek kivonása óta kénytelen volt csökkenteni az előadásai számát – van a függetlenek között talán a legrosszabb helyzetben. „Annyi per pillanat a tartalékunk, amennyi a jegybevételben bent áll. Ez arra már nem lenne elég, hogy akár egy hónapig teljes egészében kifizessünk mindenkit. Ha hozunk drasztikus intézkedéseket – mondjuk jelképes összeggel fogjuk átmeneti segítségben részesíteni azokat, akik most nem tudnak dolgozni –, akkor talán két hónapig is elég, tovább nem igen. De ez alatt a két hónap alatt hátha lesz még bármiféle intenció a kulturális kormányzatban, hogy erre a helyzetre segítséget nyújtsanak” – mondja Ugrai István, a színház produkciós vezetője.
Rihay-Kovács Zita szerint a kompenzációra most kiválóan alkalmas lenne az a sokat vitatott többlettámogatási keret, amelyet a kormányzat a kultúrtao pótlására hozott létre. Ez ügyben már március 11-én írt is egy levelet a FESZ Fekete Péter kulturális államtitkárnak, de választ nem kaptak. „A tavaly decemberben hozott határozat alapján ez a keret 37 milliárd forintot jelent, és ebből idén februárban jelent meg egy 15 milliárd forintnyi keretösszegre felhívás. Azt gondoljuk, hogy ez az a forrás, amiből tudnának adni a mostani helyzetben” – mondja az ügyvezető.
Egy petícióban is több ezer ember is kéri Magyarország kormányát, hogy például a Vidnyánszky Attila vezetésével működő Déryné non-profit kft. egymilliárd forintját fordítsák inkább a szabadúszók, művészeit intézmények megélhetésének támogatására. Mint ismert: nagy felháborodást keltett, hogy az előadó-művészeti többlettámogatásból a minisztérium olyan szervezeteknek is tekintélyes összegeket ítélt meg tavaly, amelyek a kormány saját kiírása szerint nem is pályázhattak volna, mert vagy nem bejegyzett előadó-művészeti szervezetek, vagy nem voltak már az előző rendszerben is jogosultak a taóra. Így jutott sokmilliós támogatás tűzoltó egyesületekhez, magánvállalkozókhoz, az Egységes Magyar Izraelita Hitközséghez vagy így kapott egymilliárdot a Nemzeti Színház Déryné NKft.-je, amely a támogatás megítélésekor még be sem volt jegyezve.
Színházak adományoznak, hogy legyen kikkel dolgozniuk a jövőben is
Mindezzel párhuzamosan megalakult több, mentőövnek szánt adományozási keret is. Schell Judit, a Thália Színház művészeti vezetője és Kálomista Gábor a színház ügyvezető igazgatója létrehozták a Színházi Szolidaritási Alapot a művészek támogatása érdekében. Ebbe a Thália 15 millió forinttal szállt be, és jelenleg az alapítványnak 17 millió forint van a számláján.
A Független Előadó-művészeti Szövetség is elindította adománygyűjtő tevékenységét, ők a Szolidaritási Alap munkájával összehangolva színházi alkotók és háttérmunkások (technikusok, díszítők, adminisztrátorok, súgók, asszisztensek) jövedelempótló támogatását kezdték el megszervezni a napokban. A kezdőösszeget ez esetben egy másik fővárosi intézmény, az Örkény Színház adta: 4 millió forint adománnyal indították el a Segélyalapot.
Késő bánat: ha a tao megmaradt volna…
A színházi vezetők mindegyike tisztában van azzal, hogy válsághelyzetben nem az a legfontosabb, hogy a színházakat életben tartsa az állam. Ugyanakkor az is látszik, hogy ha az elmúlt évek kultúrfinanszírozási kavarásai nem lettek volna, eggyel jobb helyzetben lennének a vállalkozókat is alkalmazó intézmények. Például a tavaly év végén elfogadott kulturális törvénycsomag következménye, hogy jelen pillanatban több fővárosi színház finanszírozása sem tisztázott. Barda Beáta és Máté Gábor is megerősítik lapunknak, hogy a támogatásukat tekintve intézményeik egyelőre a két szék közé estek. Bár elvileg tisztán fővárosi fenntartású lesz a Katona és a Trafó is, erről nem született március elsejéig egyezség, ahogy azt egyébként megígérték. Így a korábbi kétharmad rész állami, illetve az egyharmad rész fővárosi támogatás helyett – a helyzetük tisztázásáig – most csak az utóbbi tud befolyni valamikor áprilisban.
Friss fejlemény, hogy a a parlament kedden elfogadta azt a törvénymódosítást, amely szerint gyakorlatilag átveszi az állam azoknak a színházaknak az irányítását, amiket az önkormányzat nem finanszíroz. Tisztán önkormányzati forrásból öt fővárosi színház, a Katona, az Örkény, a Radnóti, a Trafó és a Szabad Tér Színház működhet majd. A maradék hét budapesti intézmény közös üzemeltetésű, vagy teljesen állami fenntartású lesz.
Az Átrium színháznak pedig egyelőre csak a II. kerületi önkormányzat ígérte meg, hogy segíteni fog a válsághelyzetre való tekintettel, miközben az intézmény tavaly a korábbi tao-támogatásának mindössze 23 százalékát kapta meg, és ezen kívül semmilyen más támogatást nem kapott az államtól. „A kormány áldásos tevékenységének köszönhetően a mi színházunk kizárólag a bevételeiből él. Ha ebben a pillanatban vissza kéne adni a színházjegyek árát, annak tragikus hatása lenne” – mondja Ugrai István.
Tavaly hiába voltak ugyanis három kategóriában is érvényes indulók, az NKA semmilyen támogatást nem ítélt meg nekik, ahogy az előadó-művészeti többlettámogatásra való igényüket is visszautasították forráshiányra hivatkozva. Az idei évre a pályázatokat még csak most kellett benyújtani, tehát leghamarabb nyáron juthatna pénzhez az Átrium.
Ugrai hozzáteszi, hogy ha lennének még tao-pénzek, akkor a járványügyi válsághelyzetben is biztonságosabban tudna tervezni az intézmény.
„Akkor mi fixen számíthatnánk arra, hogy június környékén a tavalyi jegybevételünk 80 százalékának megfelelő összeget tao formájában megkapjuk. Ez körülbelül 220 millió forint lenne, amivel kalkulálhatnánk előre. Így tudnánk a munkatársainknak valamiféle átalányt fizetni, illetve a színészeket is tudnánk áthidaló segítségben részesíteni, és nem azon kéne gondolkodnunk, hogy holnap zárjuk-e be a színházat, vagy csak holnapután. Most per pillanat azt sem tudjuk, hogy kapunk-e bármilyen támogatást a nyáron.
Most lehet látni, hogy ez az egész játék, amit a kulturális kormányzat az utóbbi években játszott, mekkora kárt okoz. És itt nemcsak rólunk van szó, hanem az összes független társulatról, meg az összes olyan színházról, ahol az emberek kényszervállalkozóként vannak foglalkoztatva. A finanszírozás állandó kiszámíthatatlansága nagyon pusztító.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Mintha személyes történetében mondaná fel a kormánypolitika kritikáját, olyanok Füle Zsigmond első tapasztalatai a munka világában. Ő az a 18 éves, bácsborsódi fiatal, aki keresztkérdéseket tett fel Lázár Jánosnak bajai fórumán, és panaszára, miszerint keveset keres, a miniszter úgy válaszolt: rossz helyen dolgozik.
Ismeretlen tettes ellen folytatnak nyomozást.
